Élményszerű tapasztalatszerzés

|

Zádor Jenő zenekari művei hangfelvételen

Kétségkívül legértékesebb kompozíció a bibliai tárgyú triptichon, amely azonban korántsem valamiféle vallásos indíttatásból született.

Zádor Jenő

Immár a negyedik korong jelent meg a Naxos sorozatában, amely Zádor Jenő életművének (újra)felfedezéséhez kínál lehetőséget. A sorozatjelleget erősíti, hogy ugyanazok az előadók szólaltatják meg a műveket: Mariusz Smolij vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar. Ennek az a gyakorlati haszna, hogy az életművel való ismerkedés során mind inkább jártasságot szerez az együttes a szerző (zenei) gondolkodásmódjának megismerésében, tehát egyre „értőbben” olvassa a művek kottáit. Nem fenyegeti tehát a hallgatót az a veszély, hogy a különböző zenekarok (és karmesterek) többé vagy kevésbé lelkiismeretes felkészültség birtokában különböző esélyt adnak az általuk megszólaltatott (újrafelfedezésre váró) művek megkedvelésének.

Négy régi-új opus szerepel a Magyar Rádió 6-os és 22-es stúdiójában készült felvételeken, közülük három világelsőként került rögzítésre. Nyitószámként – stílusosan – a Karácsonyi nyitányt halljuk (A Christmas Overture, 1961), majd jönnek a felfedezni valók: a Thomas Mann-nak ajánlott Bibliai triptichon (Biblical Triptych, 1943), a még Európában (Bécsben) készült Rapszódia (Rhapsody for Large Orchestra, 1930) és a Fúga-fantázia (Fugue Fantasia, 1958).

Zádor Jenőt (1894-1977) az utókor elsősorban a hollywoodi filmipar sikeres szerzői között tartja számon, s ott is elsősorban hangszerelőként, jóllehet filmzenetermése sem elhanyagolható. Emellett mintegy „csatolt információ”, hogy egyéb kompozíciói is vannak. Aki veszi a fáradságot, és végigolvassa színpadi művei (operái és egyfelvonásosai) címjegyzékét, tisztelettel adózhat munkabírásának, produktivitásának. És aki a munkásságát részletezően taglaló angol nyelvű címszót kijegyzeteli, láthatja: világhírű karmesterek neve fémjelzi egyik-másik zenekari kompozíciójának ősbemutatóját.

Az újonnan hozzáférhető hallgatnivalók közül a zenekari Fúga-fantázia annak ékes bizonyítéka, hogy Zádor fogékony zeneszerző-növendéke volt Lipcsében Max Regernek. Napjaink magyar zenehallgatójának legkevésbé a Rapszódia tűnik „érdekesnek”, de ebben a programban, a későbbi művek társaságában sokatmondó tanulságok (utólagos) leszűrését teszi lehetővé.

Zádor kompozíciói letagadhatatlanul magyar hangvételűek. A Rapszódia minden bizonnyal tetszésre találhatott a ’30-as évek bécsi közönségénél, amennyiben első hallásra befogadható zenéjében könnyű a tájékozódás, ugyanakkor a pentaton fordulatokban gazdag dallamvilág valamiféle pikáns egzotikumot is sejtetett, csakúgy, mint a magyar (és magyaros) előadói gyakorlatra utaló virtuóz passzázsok, hatásos cifrázatok, s a hangszerelés megannyi speciális, a koncertpódiumon ritkán hallható hangszíne. Biztos kezű formálás a szabadon alakított nagyforma keretei között, arányérzék, ízléses kiegyensúlyozottság jellemzi. És valamiféle többlet, amit inkább a szöveghez kötött népi műfajok ismerői értékelnek, a mondókák, kiszámolók világát idéző ritmikus szakaszok beiktatásával.

Kétségkívül legértékesebb kompozíció a bibliai tárgyú triptichon, amely azonban korántsem valamiféle vallásos indíttatásból született. Megjelenése évében, 1943-ban olvasta Zádor Thomas Mann József és testvérei című regényét, s ez inspirálta annak a szimfonikus költeménynek a megírására (Joseph), amelyet két továbbival egészített ki (David, Paul). Történt mindez a nagy élmény hatására szinte azonnal, hiszen a bemutatóra még ugyanannak az évnek a decemberében sor került. A szimfonikus költemény műfajválasztása különösen nyilvánvaló, ha tudjuk: zeneszerzés-tanulmányait követően Lipcsében zenetudományt is tanult, majd Münsterben a szimfonikus költemény Liszttől Richard Straussig tartó vonulatából írta disszertációját. A Richard Strauss-hatás számos partitúráján érződik, a hatásos hangszerelési megoldásokon túl az egyedi formák kialakításáig. A József-tételben több zenekari szólistának jut hálás játszanivaló, s ennek a követelménynek maradéktalanul megfelelnek a MÁV Szimfonikus Zenekar művészei. A Dávid-tétel azért (lehetett) izgalmas játszanivaló, mert az anyaggal való ismerkedés során nyilvánvalóvá válhattak olyan belső, eszmei összefüggések, amelyek feltárására elsősorban magyar művészek hivatottak. Az nemzetközileg „köztudott”, hogy Dávid királyt a hárfa jelképezi (jut hálás-hatásos játszanivaló a hárfásnak), az sem meglepő, hogy az egyszerű pásztorfiú dallamát oboára bízza. De a Góliát feletti győzelem örömujjongásánál nem lehet nem felismerni a Psalmusból ismert kodályi meggyőződés hangját: Igaz vagy Uram, ítéletedben. Nem idézet, de a zenekari szövet szinte deklamálja a ritmust, s hozzá a Zádornál már-már köznyelvinek számító pentaton fordulatokat. És a Pál apostol Saulusból Paulussá változásának hangfestéssel hatásosan ábrázolt csodáját követően, a krisztusi tanítás diadalmaskodásánál az apoteózis fényében ragyog a Páva-dallam, a „másképpen lesz végre” meggyőződésével. Ez a remény is aktuális lehetett, az 1939-es kényszerű emigrációt követően, 1943-ban.

A fentiek korántsem a műelemzés szándékával kerültek rögzítésre – inkább annak bizonyítására, hogy az értő interpretáció távlatokat nyit a hallgatóban, hogy korábbi irodalomismerete alapján elhelyezhesse az újonnan megismert kompozíciót a korábbi zenei élmények között; nem pedig elszigetelten kezelve, ritkaságként-érdekességként külön felcédulázva.

A jogdíjrendeletek ismeretében nyilvánvaló: költséges lenne hangversenyek műsorára tűzni a lemezen hallható műveket (korábbi felvételeik műsorából volt példa ilyesmire – Bátaszéken is, Zádor Jenő szülővárosában). Csak remélhetjük, hogy a felvételsorozat további programjait is hasonló kedvvel-lelkesedéssel fogják játszani – s akkor a zenekar kollektív emlékezetében úgy kerül megőrzésre a Zádor-életmű, mint az együttes repertoárjának szerves része.

NAXOS 8.573529

CÍMKÉK: