Mintapélda a minőségérzék-megmaradáshoz
Nagy öröm, ha sikerül kivételt találni a Murphy szerzőségével elhíresült, közismert törvény alól, miszerint „ami elromolhat, az el is romlik”. Begyűjthetett egyet március 10-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének közönsége.
Szép számú érdeklődőt vonzott a koncerttermeinkben ritkán hallható műsor (Bartók: Négy zenekari darab, Veress Sándor: Hegedűverseny, II. szimfónia), valamint két, a nemzetközi zenei életben magasan jegyzett név: szólistaként Ilya Gringoltsé, karmesterként Heinz Holligeré. Az est mottójaként a „Mesterek és tanítványok” cím a nagyközönség számára a szerzők és előadók kapcsolatait térképezte fel: az egykori Bartók-növendék Veress Sándornak élete svájci periódusában éppen Heinz Holliger lett a legismertebbé vált zeneszerzés szakos növendéke (aki egyébként később Pierre Bouleznél is folytatott zeneszerzés-stúdiumokat). Holliger egyébként mintegy másfél évtizedes sikeres szólókarrier után, csaknem fél évszázada elkötelezett dirigens is (azt sem érdemes elhallgatni, hogy zongoristaként Yvonne Lefébure növendéke volt Párizsban). Nem a szakmai önéletrajz adataiként érdekes mindez, hanem atekintetben, hogy nála az alkotómunka és az előadóművészet egymást kiegészítő, az eredményeket tekintve egymásra kölcsönösen visszaható tevékenység.
Úgy tartják, az „igazán jelentős” tanároknak egy kimagasló növendékük van. Holliger esetében érdemes felfigyelni arra az affinitásra, amellyel Veress Sándor zenéjének magyar hangjához közeledik. És ugyanennek az érzékenységnek a bizonysága a Bartók-mű előadásában értő irányítása is. Gondolhatnánk, a svájci karmesternek könnyű dolga van, hiszen a Bartók Új Sorozat zenekari korongjainak Kocsis Zoltán irányításával történő rögzítése során olyan jártasságra tett szert a zenekar a bartóki kotta értő olvasását illetően, hogy szinte „önjáróak” – de mégsem! Vibráló vitalitás tette izgalmas hallgatnivalóvá a ritkán játszott négy darab sorozatát, ami ékes bizonysága annak az intellektuális párbeszédnek, amely mindvégig áthatotta Holliger és a zenekar együttműködését.
A hamarosan 85. életévét betöltő muzsikus irányítása ugyanakkor afféle karmesterképzős mesterkurzusnak is beillett (volna, ha nagyobb számban jönnek érdeklődők a szűkebb szakmából). Semmi koreográfia, ami a „szereplést” tenné hatásosabbá, de annál több informatív mozdulat (egy-egy akcentus kiemeléséért), és a tempóváltásokat illető elképzelésének pontos átadása. A kétségkívül nagy rutin ellenére semmi „rutinból”, hanem mindig minden az adott mű (részlet) szelleméből. Ennek köszönhetően plasztikusan érvényesült a hangszerelés megannyi finomsága, a dinamika sem „skálán”, hanem „térben” mozgott. Ugyanez tette élménnyé Veress Sándor két ritkán hallható művét is. S miközben gyönyörködve hallgattuk az egykori Perlman-növendék, a kitűnő fiatal virtuóz, Ilya Gringolts játékát, érezhettük azt az állandó kontaktust, amely szavatolta a szólistának biztonságot, egyszersmind biztosítva a méltó kíséretet.
A szó legnemesebb értelmében, izgalmas hallgatnivalót kaptunk, szellemileg inspirálót, ugyanakkor nem fárasztót. Mintha visszakapta volna egykori (időszakosan pozitív) jelentését a hangzást illetően a „modern”. Üdének hatott a Négy zenekari darab (amelynek keletkezése nagyjából Veress Sándor születésének idejére tehető) csakúgy, mint a Holliger születési évében befejezett Hegedűverseny (amely, ne hagyjuk figyelmen kívül: 22 éves komponista műve), vagy a 71 éves szimfónia (Veressnek már Svájcban, 36 éves korában írt műve). Vitálisak voltak, mint Holliger, aki megjelenésével és zenei irányításával egyaránt a korát meghazudtoló jelenség volt. És abban, hogy a kompozíciókat a maguk sokdimenziós mivoltában keltette életre, minden bizonnyal meghatározó szerepe van a mindenkori kortárs zenében való jártasságának. Mert anélkül aligha lehetne sokdimenziósan juttatni kifejezésre a szerzői szándékokat, egyszerre kiemelve az egykori és mai hallgató számára figyelemreméltó mozzanatokat.
Emlékezetes-szép este volt, amelyért mindazoknak is jár hálás köszönet, akik ezt a műsort ezzel a szereplőgárdával tervezték életre hívni.
