Budafoki Dohnányi Zenekar
Nem merül ki az értő közönség nevelésében Hollerung Gábor vállalkozásának programja, hiszen a megvalósításban partnere a Budafoki Dohnányi Zenekar.
Fotók: Mocsonoky Péter
Vannak örök kérdések, amelyek ismételt felvetése mindegyre lehetőséget kínál arra, hogy „érdemben” foglalkozzunk valamivel, amit jobban (alaposabban, mélyebben) meg akarunk ismerni. Így jelenhetett meg elemzésgyűjtemény olyan címmel, mint hogy „Miért szép századunk zenéje?”, vagy „Miért szép századunk operája?”. Hasonló felfedezőútra invitál évek óta Hollerung Gábornak a maga nemében egyedülálló „ismeretterjesztő” koncertsorozata, amelynek címében immár nem kérdést vet fel, hanem meggyőződéssel állít: Megérthető zene. S igazát mi sem bizonyítja jobban, mint az a rendületlen közönségérdeklődés, amely minden alkalommal teltházat eredményez a Zeneakadémia Nagytermében.
Nem kell különösebb zenei képzettség ahhoz, hogy napjaink embere felismerje: ami évszázadokig természetes volt, jóideje megszűnt: nincsen köznyelvünk a zenében. Összefügg ez a történeti érdeklődésnek a (voltaképp a romantika óta erősödő) fokozódásával, amely az időbeliség után mindinkább tér-dimenziókat is kapott. Ez már nem is csupán bőségkosár, amelyből mindenki szabadon válogathat, hanem élményforrások kásahegye, amelyen aligha rághatja át magát még a legelszántabb tudós-kutató sem. A parttalan választási lehetőségek dzsungelében időről-időre hasznos egy vezető, akinek segítségével nemcsak érdekességekre, hanem egyszersmind értékekre is bukkanhatunk. S ami szintén nem elhanyagolható: felismerhetjük az értékeket.
Ilyen idegenvezető szerepre vállalkozott Hollerung Gábor, amikor a Megérthető zene sorozat egyes alkalmain egy-egy többé vagy kevésbé ismert kompozíciót vesz nagyító alá. Külön elismerés illeti, amiért témaválasztását korántsem korlátozza. Sőt, mintha találna valamiféle szakmai kihívást is abban, hogy „bármit” meg tud szerettetni a hallgatósággal (nem kétséges: a történelem során felgyűlt zeneirodalom-kincs értékei közül válogatva). Ízlésében, értékítéletében vakon megbízhatunk – s az érdeklődő bizonyos lehet abban, hogy élményekkel és némi ismeretekkel gazdagodva távozik a rendezvényről.
Az idei évad sorozatzáró programjának figyelemfelkeltő címet adott: „Isten mégsem halott!” Ami a graffiti-kedvelők érdeklődésére is számot tart, hiszen ki ne ismerné az „Isten halott – Nietzsche” és „Nietzsche halott – Isten” kezdetű sorozatot. Ugyanakkor a „mégsem” szóval azonnal ingerelte a „szürkeállományt”, felkeltve az érdeklődést azokban is, akik Richard Strauss Imígyen szóla Zarathusztra című szimfonikus költeményének csupán elementáris hatású kezdetét ismerik – s azt is esetleg csak Arthur C. Clarke megfilmesített regényéből, Stanley Kubrick sci-fijéből (Űrodüsszeia).
Nietzschénél maradva, A vidám tudomány című könyvében, amelyet a szerzői életmű tengelyeként is értékelnek, címszóként megjelenik az „Értékek átértékelése”. Hasonló gondolat munkálhatott Hollerung Gáborban, amikor ezt a kompozíciót választotta. Pontosabban, az a lehetőség, hogy közelébe invitáljon annak a „titoknak”, amely folyamatosan népszerűséget biztosít a műnek. Bartók életrajzából közismert, hogy a zeneakadémiai zeneszerzés-szakos hallgatót stíluskereső válságából „villámcsapásként” érő élményként épp a Zarathusztra segítette kilábalni. Akkor – új, kortárs mű. Mondhatni, modern alkotás. Amely mindmáig megőrizte frissességét. Hallgatjuk, halljuk – de mit is? A részletekbe, hogy „értsük is”, amit hallunk, közérthetően avatta be hallgatóságát Hollerung Gábor. A rövid zenei illusztrációkhoz társított magyarázatok ahhoz kínáltak lehetőséget, hogy ki-ki a korábban megszerzett zenei ismereteihez kapcsolja az új információkat. És ilyenkor mindig munkál az ismétlés elidegeníthetetlen sajátossága: a következő hallgatáskor örömforrás lesz, a ráismétlés által.
Vidám tudomány az is, amit Hollerung Gábor művel – a figyelmes hallgató szinte észrevétlenül tanul, s a frissen megszerzett tudás a hangverseny második részében egészében megszólaltatott kompozíció hallgatásakor élménnyé válik. Mert általa lett fokozott mértékben megérthető a zene(mű).
S miként lenni szokott, a távoli tájak mindig vonzóbbnak tűnnek a karnyújtásnyira levő szépségektől. A közönség soraiban elvétve akad csak „szakmabeli”. Mégsem merül ki az értő közönség nevelésében Hollerung Gábor e vállalkozásának programja, hiszen a megvalósításban partnere a Budafoki Dohnányi Zenekar. Az előadók számára tehát valamennyi „Megérthető zene” program afféle szakmai továbbképzés (kreditpontok nélkül). A karmesternek köszönhetően olyan értő kottaolvasási projekt részesei, amelynek tapasztalatait a későbbiek során felhasználhatják.
„Isten mégsem halott!” – és megtapasztalhattuk: élő a remény is, hogy érdemes értő közönséget nevelni, értő előadással. S mindez aligha megy az élmény rovására.
