Tenor a köbön – Müpa
Mindhármukra jellemző volt egyfajta természetesség és közvetlenség, mellyel a zenekar és a hallgatóság felé fordultak.
Fotók © Posztós János, Müpa
Minden év október elsején a zene kerül mindennapjaink középpontjába. Yehudi Menuhin világhírű karmester kezdeményezésére az UNESCO 1975-ben ezt a napot a zene világnapjává nyilvánította. Nem is lehetett volna méltóbb ünneplést elképzelni a Müpa Tenor a köbön elnevezésű programjánál. A rendkívüli igényességgel összeállított műsor remekműveit, az operakedvelők szívéhez közel álló klasszikus művek részleteit három, a szakmai zenitet még el nem ért külföldi tenortehetség adta elő. René Barbera amerikai, Maxim Mironov orosz, és Fabio Sartori betegsége miatt tulajdonképpen az utolsó pillanatban beugró Michal Lehotský cseh énekes kápráztatta el énekhangjával a közönséget.
Ne gondoljuk azonban, hogy mindez csupán egy kísérlet volt a mára már legendássá vált, nevezetes három tenor Pavarotti, Domingo és Carreras triójának utánzására. A bemutatkozó énekesek egészen más karakterek az előbb említetteknél, és korántsem alkotnak olyan összeszokott hármast, mint a világhírű trió. Az est folyamán egyenként mutatták meg a tenor különböző változatait felvonultató hangjukat, és csak az est legvégén álltak össze, hogy megpróbálkozzanak egy közös énekléssel. Nem kis derültséget és még nagyobb szimpátiát váltott ki a közönségből, ahogyan szemmel látható volt a tulajdonképpeni rögtönzés, – egy helyen még el is bizonytalanodtak, hogy tulajdonképpen ki is következik az énekléssel, így egy jelentősebb rész ki is maradt az egyik áriából –, de a koncert legvégén a La donna è mobile éneklésénél Maxim Mironov spontán irányításának segítségével már mindenki helyesen tudta, hogy mikor is következik. Az összhang ekkor remek volt, és különlegesen szépen csengett a három különböző tenor hang. A közönség rendkívül hálás volt az élményért és több alkalommal is visszatapsolta őket.
A koncerten sikerült felvonultatni a tenor sokszínű árnyalatait, a hallgatóság megtapasztalhatta, hogy valóban rendkívül széles a terjedelme ennek a hangszínnek. Mironov inkább a lírai tenort képviselte, míg Lehotsky egyértelműen a hőstenor kategóriájába sorolható be. René Barberánál váltakozva hallhattuk a buffo, vagyis a komikus és a hőstenor váltakozását, szerepkörtől függően.
Érdemes bővebben is ejtenünk néhány szót a három énekesről. A texasi születésű René Barbera Berlinben él, de rendszeresen fellép az USA operaházaiban is. 2011-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor három díjat is elnyert az Operalia elnevezésű énekversenyen. Repertoárja folyamatosan bővül, újabb és újabb darabokban debütál immár Európában is. Maxim Mironov a bel canto stílus képviselője, a hangja nagyon szépen visszaadja azt a virtuóz vokalitást, melyet ez a stílus a képviselőitől megkíván. Ő a Neue Stimmen elnevezésű nemzetközi énekversenyen aratott győzelmével hívta fel magára az operavilág figyelmét. 2002-ben debütált a Moszkvai Operaházban Grétry Pierre Le Grand című operájában. Olaszországban számos szerepben lépett fel, és Európa más színpadaira is folyamatosan hívják szerepelni. Michal Lehotský volt a doyen ezen az estén, ő 1996-ban kezdte meg szólókarrierjét. Nagyon széles repertoárral rendelkezik, jellemzően Németországban, de más európai helyszínen is énekel, többek között Bécsben is.
Az est műsorát operanyitányok színesítették, elhangzottak A végzet hatalma, a Norma és a Szent Johanna című művek nyitányai. Ez remek alkalom volt arra, hogy a hallgatóság a Magyar Állami Operaház Zenekarának szentelhesse teljes figyelmét, amely Andrij Jurkevics vezényletével virtuóz módon szólaltatta meg a szebbnél szebb zenedarabokat. Az előadott áriák, valamint a nyitányok az opera történetének másfél évszázadát ívelték át, és igazi gyöngyszemeket vonultattak fel az időszakból. Az énekesek egymást sűrűn váltva adták elő Verdi, Mozart, Bellini, Donizetti, Rossini, Puccini és Leoncavallo remekműveinek részleteit.
Rendkívül tetszett az a megoldás a Müpa részéről, hogy a koncert ideje alatt nem borult sötétbe a nézőtér, így kialakulhatott és megmaradhatott az élő kapcsolat az énekesek és a hallgatóság között. Láthatóan ezt ők is értékelték, és gyakran kihasználták a lehetőséget, hogy keressék a közönség tekintetét és figyeljék a reakcióikat. Tették ezt hol játékosan, hol komolyan, az énekelt ária témájától függően. Barbera és Mironov általában a könnyedebb, játékosabb figurákat hozta, míg Lehotský a drámai szerepekben jeleskedett. Mindhármukra jellemző volt egyfajta természetesség és közvetlenség, mellyel a zenekar és a hallgatóság felé fordultak. Nagyon közel tudták hozni az elhangzott operaműveket, amelyek jelentőségteljes emberi érzéseket, szituációkat írnak le. Megszűnt a távolság befogadó és előadó között, és ezt az állapotot az előadás végéig fent tudták tartani.
Yehudi Menuhin 1975-ben, amikor Torontóban köszöntötte az első alkalommal ünnepelt zene világnapját, így fogalmazott: „Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.” Ez a zene mentén működő kölcsönös megértés jellemezte az egész estet, melyen néhány órára mindenki, zenész, karmester, énekes és befogadó egy és ugyanazon közös nyelvet beszélhette, a zene gyógyító, csodálatos nyelvét.
