Tátrai Vilmos hegedűművész tiszteletére
Tátrai Vilmos (1912-1999) a XX. század meghatározó hegedűművészeként a magyar zenei élet hazai és nemzetközi elismerésén fáradozott. Nemcsak a világhírű Tátrai-vonósnégyes, hanem a Magyar Kamarazenekar megalapítója, a Magyar Állami Hangversenyzenekar (Nemzeti Filharmonikusok) legendás hírű koncertmestere és a budapesti Zeneakadémia kiemelkedő egyéniségű professzora volt.
Tátrai Vilmos a kevesek közé tartozott, akik Bartók Béla közvetlen munkatársaival muzsikálhattak, és akik Kodály Zoltán jelenlétében játszhatták lemezre a szerző műveit. Hihetetlennek tűnik, de nevéhez közel 4000 hangverseny, több mint 1000 zenemű és legalább 300 hanglemezfelvétel előadása köthető.
A magyar zenekari kultúra újabb kori történetében a Magyar Kamarazenekar elsőként kapott meghívást a Salzburgi Ünnepi Játékokra. A sikert és az elismerést gyakran keserítették meg a személye ellen induló feljelentések, utazási korlátozások, koncert letiltások melyet a Magyar Kamarazenekar indoklás nélküli betiltása követett. „Sokan azzal gyanúsítottak, hogy csak azért nem hagytam el az országot, mert gyáva voltam. Ilyenkor azt szoktam válaszolni: Nem gondoljátok, hogy az itthon maradáshoz kellett a több bátorság?” Igazságérzete, szókimondása, művészi kérdésekben való megingathatatlansága, hazája iránti hűsége miatt, úgy érezte gyakran került méltatlan helyzetbe külföldön élő pályatársaival szemben.
A páratlan életmű egy háborúval és szenvedésekkel, újrakezdésekkel és igazságtalan mellőzésekkel teli korszak művészsorsát szimbolizálja. Tátrai pályája csúcsán a korszak legnagyobb muzsikusai közé emelkedett. Olyan világhírű művészekkel koncertezett, mint Pablo Casals, Doráti Antal, Ferencsik János, Wilhelm Furtwangler, Otto Klemperer, Kobajashi Kenicsiró, Zubin Mehta, Igor Stravinsky, Yehudi Menuhin, Leonard Bernstein, Szvjatoszlav Richter, David Ojsztrah, Fischer Annie és még sokan mások.
Egy ennyire sokoldalú és jelentékeny alkotó életműve előtt örömteli kötelessége tisztelegni a hálás utókornak.
Ezért 2022. október 10. 19.00-kor a RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központ koncerttermében a művész születésének 110. évfordulója, a Tátrai-vonósnégyes 75. és a Magyar Kamarazenekar megalakulásának 65. évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi koncerten, neves előadók idézik meg a kamarazenélés aranykorát. Az időn és a generációkon átívelő kamarazenei hagyományokat az új nemzedék tehetséges muzsikusai – Székely Anna Lilla hegedűművész és a Junior Prima díjas tehetségekből álló Korossy-kvartett művészei – Szenthelyi Judit zongoraművész kíséretével képviselik.
A Tátrai 110. rendezvénysorozat és a Tátrai Vilmos Emlékalapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke: ifj. Fülöp Attila.