Koncz Zsuzsa koncertje a Zsidó Kulturális Fesztiválon
A 24. Zsidó Kulturális Fesztivált Koncz Zsuzsa Szabadnak születtél című koncertje nyitotta meg a Dohány utcai Zsinagógában. Kanyargó sorokban várakoztak a nézők a kapuk előtt, a tengernyi ember a mellékutcákban hömpölygött abban reménykedve, hogy minél hamarabb helyet foglalhat.
Fotók: Zsidó Kulturális Fesztivál
A Zsinagóga közel háromezres befogadóképességét jócskán kihasználta a megnyitó – teltházas esemény volt. Koncz Zsuzsa mögött mintegy hatvanéves pályafutás, negyvenhárom megjelent nagylemez (készülőben a negyvennegyedik), szinte megszámolhatatlan kislemez és nem kevés díj, kitüntetés, valamint a közönség töretlen érdeklődése, rajongása áll.
Fiatalabbak és idősebbek egyaránt felsorakoznak, hogy meghallgathassák, s a művésznővel együtt énekelhessék kedvenc dalaikat. Mi a siker titka? Vajon hangulati, életszemléletbeli, korosztálybeli kérdés, hogyan hat egy Koncz Zsuzsa-koncert? Valószínűleg mind az előbbiek közül, egyéb tényezőkkel egyszerre érvényesülve. Vegyük sorra az egyéb tényezőket.
Honnan tudhatom biztosan, hogy egy előadás vagy koncert hatással volt rám – olyan hatással, amely a mindennapok során láthatatlanul kísér napokon keresztül? Színházi előadás esetén sokszor azon kapom magam, hogy a velem történtek egy-egy jelenetre, vagy az azon belüli párbeszédre, konfliktusra emlékeztetnek, s gondolataim szinte észrevétlenül kanyarodnak vissza az adott dráma cselekményéhez, egy-egy rafinált vagy szokatlan rendezői megoldáshoz. Az ilyen vagy ehhez hasonló jelenség asszociatív, mégis tudatos, hiszen végső soron az intellektust mozgatja meg. Az ehhez kapcsolódó audiovizuális stimulusok (lényegében az egész mise-en-scène), ahogy elhagyjuk a nézőteret, általában az elmét, a gondolkodást befolyásolják. A zenével azonban egész más a helyzet: a szívdobogást imitáló ritmus, a fülbemászó dallamok, a tömör, velős dalszövegek összhangja különös rezonanciába hozzák minden sejtünket, s ezáltal közvetlenül az érzelmekre hatnak. Mivel az auditív élmény hangosabb, intenzívebb, mint a mindennapi tapasztalások, a vizualitás fontossága pedig legtöbbször kevésbé érvényesül, így nagyobb hangsúlyt kap a fantázia. A dalok más-más világba röpítenek másodpercek alatt.
Gyorsan váltják egymást a hangulatok, amelyek pontosan azt a nézői/hallgatói befogadást segítik elő, amelyek közelebb visznek egy emlékezetes estéhez. Ezt figyeltem meg ezen az estén és az utána következő napokban. Hiába ismertem az eljátszottak közül viszonylag kevés dalt, és amiket mégis, azok is inkább a korábbi évek nagy slágerei közé tartoznak, az elmúlt héten mégis azt vettem észre, hogy egy-egy Koncz Zsuzsa-dalt dudorászok munka közben, a mindennapi teendőket végezve, vagy akár az utcán sétálva.
Régieket és újakat egyaránt, például az est címét adó Szabadnak születtél albumról is, holott ez utóbbiak közül kivétel nélkül mindent itt hallottam először, a fesztivál megnyitóján.
Talán nem annyira nehéz megfejteni, miért olyan könnyen megjegyezhető a legtöbb – egy tapasztalt szerzőgárda által készített – Koncz Zsuzsa által énekelt szerzemény. Viszonylag kis hangterjedelemmel és kevés fődallamot alkotó hanggal, akkorddal operálnak, amely kiváló lehetőséget ad mindenki számára a közös énekléshez. A különböző szerzemények dallamvilága sem feltétlenül jár be őrületes, fantáziadús végleteket, ellenben hasonlóságuk, ismerős hangzásuk miatt könnyen megjegyezhetők. Pont emiatt részben könnyen összetéveszthetők, ha valaki nem elég jártas. A dalok szerkezete is jól kiszámítható: a jól ismert verze-refrén váltakozást néhány átvezető, esetleg a refrén módosított változata töri meg. A tempósabb, vidámabb hangulatú szerzemények szövege kifejezetten könnyen felidézhető általános igazságokra, idiómákra épül, amelyek szintén segítik a megjegyezhetőséget – hiszen nincs bennük új információ, nehezen követhető mondatszerkezet vagy szóhasználat.
Ha ugyan felvetnek bármely problémát, az inkább általános, mindenkit érint(het)ő kérdés, amelyhez könnyű kapcsolódni. Természetesen itt érdemes elmondani, hogy a „régi időkben”, amikor még a cenzorokon múlt, mit adnak ki az országban és mit nem, sokszor a különböző szövegbeli turpisságok, vagy éppen a szabadon értelmezhető versek megzenésítése jelentette egy-egy karrier töretlenségét. Ami volt, elmúlt. Így sajnos maradt számos olyan újkori dal, amely magát okosnak, odamondogatósnak érezheti pusztán azért, mert nyomokban Himnuszt, Szózatot, vagy éppen Nemzeti dalt tartalmaz. A sokadik idézet után inkább szisszenést, semmint ujjongást keltő jelenség.
A fentiek alapján adott lenne a recept az olyan slágerekhez, amelyeket az emberek akár 10-20-30 év múlva is szívesen énekelnek. Ám Koncz Zsuzsa töretlen népszerűsége, bámulatosan szép és hosszú pályája indokolttá teszi, hogy ne gondoljuk azt, mindent a „jól megírt” zeneszámoknak köszönhet. Átütő karizmája még úgy is a hatása alá képes vonni a hallgatókat, hogy a művésznő csak kivetítőkön látható. Így volt ez a Dohány utcai Zsinagógában is, ahol a tér belső kialakításának nem alapvető szempontja, hogy az emelvény és a rajta található oltár feltétlenül látható legyen. A karzaton és a földszint távolabbi részén ülők élményét kivetítők hivatottak szolgálni. Teljesítményüket tekintve ugyan nem hasonlíthatók a nagy zenei fesztiválokon megszokott LED-falakhoz…
A látvány hiányánál talán még zavaróbb lehet a nem megfelelő hangosítás. A zsinagóga akusztikája egészen kitűnő, ennek ellenére a zenekar játékát legtöbb esetben erősen hangosították. A dobszerelés és a zenészek kórusa azonban halkan bújtak meg a szintetizátor és a gitárok sokszor fülsértő vehemenciája mögött. A koncert közepén előkerülő cajon és a fel-felcsendülő zongoraszó – legyen bár mesterségesen hangosított – megváltást jelentett a fülek számára. Tiszta, kellemes hangok a robaj utáni fülcsengést követően. A helyszín miliőjéhez kevéssé illettek a beates, vagy akár kicsit „keményebb”, rockos dalok. Az énekes művészi ereje és a zene sodrása a vallomásos, balladisztikus szerzeményeknél tudott igazán kibontakozni. Az első blokkban kevesebbet, a másodikban több ilyet hallhattunk.
Koncz Zsuzsa jelenléte és kristálytiszta hangja betöltötte a teret, hírhedten jól artikulált szavait pedig a messze ülők és a színpadot nem látók is maradéktalanul érthették.
Az est címe ugyan azonos a legutóbbi albuméval, ugyanakkor a több generáción átívelő pályafutás megköveteli, hogy az elmúlt idők – a hetvenes, nyolcvanas évek – legismertebb, a közönség által leginkább kedvelt számok is előkerüljenek. Az első és második részben sokáig kiegyenlített mértékben jelenik meg régi és új, ám a búcsúhoz közeledve szaporodnak a közönséget megénekeltetős slágerek. A nézők pedig egy emberként lélegeznek a hatalmas belső térben, s hihetetlenül élvezik ezt a közösségi élményt. Szinte imaként csendülnek fel a Ha én rózsa volnék sorai, gyertyák helyett háromezer mobil fényei borítják fénybe a teret, a zenészeknek pedig álló ovációval köszönik meg az estét.
Egy sikeres dal vagy nagy hatású koncert sokféle lehet. A helyszín és az esemény mindenképpen befolyásolja az élményt, s ilyen szempontból a Zsinagóga múltja és a Zsidó Kulturális Fesztivál szellemisége nem elhanyagolható. Mégis azt mondhatom, hogy a hangtorzítások, különböző effektek korában még mindig tömegeket tud megmozgatni egy olyan előadó, aki a jelenlétével, tiszta hangjával, a dalokon keresztül tetten érhető érzelmi kitárulkozással képes a színpadra állni. És hat.
