Leonard Bernstein három szimfóniájának új felvételéről
Könnyen juthat Bernstein-élményhez napjaink embere világszerte. Ugyanakkor továbbra is titok marad, hogy az élményből mennyi a „Bernstein”…
Bernstein születésének centenáriuma ugrásszerűen megnövelte műveinek játszottságát hangversenyeken és felvételeken történő megörökítésüket egyaránt. Könnyen juthat tehát Bernstein-élményhez napjaink embere világszerte. Ugyanakkor továbbra is titok marad, hogy az élményből mennyi a „Bernstein”…
Az USA-ban született és tanulmányait is ott folytató, világhírű karmesterek sorában az elsők egyike, de univerzális muzsikusként (zeneszerző, karmester, zongoraművész, és hallgatóságát nem középiskolás fokon tanító, népszerű zenei ismeretterjesztő) kétségkívül a legelső, akihez érdemben hasonlót azóta is hiába keresnénk. Miként lenni szokott, egy-egy gazdag életmű fogadtatása korántsem egyértelmű, a népszerűség gyakran nagyobb súllyal esik latba a tényleges értéknél. Bernstein esetében ráadásul a személyiség varázsa is már-már „elterelőleg” hatott; szellemes stílusa, látványos dirigálása önmagában is élményként hatott, s az érdeklődő könnyen megelégedett eme ragyogó felszínnel (értem ezalatt, hogy munkásságának könnyen áttekinthető részével), olyasmikkel, amelyekhez elégséges volt az érzelmi viszonyulás.
A zeneszerző Bernstein sokak számára mindmáig a West Side Story szerzője; egy időben Divertimentója is szinte slágernépszerűségnek örvendett. Nem szokatlan ez a jelenség (lásd Vivaldi: A négy évszak), s az sem, hogy a muzikológusok sem szenteltek vaskos köteteket művei elemzésének. Ez sem egyedülálló jelenség – a közönség körében népszerű szerzők kompozícióit mintha nem érdemesítenék méltónak szakmai értékelésre. (Puccini szakmai „titkai” sem jelentettek kihívást a kutatóknak, mintha nem lenne igazi rejtély, hogyan képes generációk sokaságát „megríkatni”…)
Ilyen meggondolásból rendkívül értékes az a vállalkozás, hogy a római Santa Cecilia akadémia együttesei, Antonio Pappano vezényletével, felvételt készítettek Bernstein három szimfóniájából, valamint a Prelude, Fugue and Riffs című jazz-hommage darabból. A felvétel dirigense Sir Antonio Pappano, aki 2005 óta művészeti vezetője a zenekarnak. Nem elhanyagolható a tény, hogy maga Bernstein is vezényelte 2. szimfóniáját az együttes élén, amellyel olyan jó művészi kapcsolatot alakított ki, hogy 1983-ban tiszteletbeli elnöküknek választották (mely tisztet mindhalálig megtartotta Bernstein). Pappano első személyes Bernstein-élményét Tanglewoodban szerezte, ahol fiatal dirigensként vett részt a mesterkurzusán. Megkérdőjelezhető, hogy megosztható-e az élmény olyanokkal, akik személyesen nem voltak részesei, az viszont korántsem vitatható, hogy hagyományteremtő ereje van, s hozzájárul az inspiráló erő intenzitásához.
Pappano elkötelezett irányítással, a szólisták igényes megválogatásával tíz nap alatt értékes interpretációt hívott életre. Aki korábban nem ismerte Bernstein szimfonikus termését, remek hangzó anyagot kap a műismerethez. Szükséges hangsúlyozni a „hangzó”-t, mert ez önmagában korántsem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy a zenei élvezeten túl bepillantást kapjunk a szerzői alkotóműhelybe. Bernstein a komponálást „személyes ügy”-nek tekintette a tekintetben is, hogy jellemzően őt személyesen foglalkoztató gondolatokat foglalt hangokba. A szimfónia műfajmegnevezés az évszázadok során jelentősen módosuló zenei anyagokat rejt (a zenekarhoz egy vagy több szólista illetve kórus is csatlakozhat, s a többé-kevésbé publikus programnak megfelelően módosul a 18. században tipizálható formaséma), ami változatlan: a „fajsúlyossága”, vagyis, hogy megkülönböztetett jelentőségű a szerző számára.
Bernstein három szimfóniája az érző-gondolkodó, tépelődő embert foglalkoztató, filozofikus kérdések gazdag tárházai, melyekben központi szerepet kap a hit, a hitélet megannyi vetülete. Más-más korban készültek a művek: az 1. a 24 éves szerző műve, a 2. a háború tapasztalataival gazdagodott komponistáé (1949-ből, átdolgozva 1965-ben). A 3. szimfónia keletkezési éve 1963, az átdolgozásé 1977 (a felvételen a sorozatot követő Prelude, Fugue and Riffs 1949-ből való).
A felelősen gondozott kiadvány kísérőszövege informatív (angol, francia és német nyelven), és tartalmazza az 1. szimfónia nyitótételének és a 3. szimfóniának a szövegét is (több nyelven, az utóbbinál áttekinthetően az önmagában is többnyelvű követnivalót). Jeremiás siralmaiból állította össze a „Jeremiah” címet viselő 1. szimfónia zárótételének szövegét a szerző. A 2. szimfónia már címében is Wystan Hugh Auden (Pulitzer-díjas) költeményére utal (The Age of Anxiety), s ennek ismerete szinte alapfeltétele a zongorára és zenekarra komponált mű „megértésének”, amelyben a zongoraszólam vállalja a személyes kommentárokat (másként csak a szokatlan formai felépítés, tagolás tényét észlelheti a hallgató). A 3. (Kaddish) szimfóniát illetően szerencsésnek tarthatják magukat azok a hazai zenebarátok, akik jelen lehettek a mű szerző-vezényelte budapesti bemutatóján (a hangverseny műsorfüzete, csakúgy, mint a hangfelvétel kísérőfüzete magyar nyelvű fordítást is tartalmazott). A Prelude, Fugue and Riffs, amelynek klarinétszólóját Alessandro Carbonare játssza, nem igényel zenén kívüli ismereteket. Az 1. szimfónia szólistája a kanadai Marie-Nicole Lemieux, a 2. szimfónia zongoraszólamát az a (25 éves) Beatrice Rana játssza, aki (a Warners exkluzív művészeként) első felvételén is ezzel a zenekarral és karmesterrel mutatkozott be, a 3. szimfónia szopránszólóját az amerikai Nadine Sierra énekli, a narrátor szerepére a 78 esztendős Dame Josephine Barstow-t kérték fel.
Értékes-szép a Warners centenáriumi megemlékező felvétele – méltó arra, hogy (az élményszerzésen túl) ráirányítsa a szakma figyelmét a zeneszerző Bernstein munkásságára. És csak a telhetetlenek sajnálkoznak azon, hogy nem „összkiadás-igénnyel” készítettek felvételt Bernstein valamennyi zenekari művéből (beleértve a színpadi művek részleteiből összeállított szviteket is).
Warner Classics 0190295661588
