Kemény Egon CD-sorozatának ötödik albumáról
Kemény Egon (1905-1969) halálának közelgő 50. évfordulója kínált alkalmat a zeneszerző lányának, Kemény Anna Máriának, hogy édesapja egykor gyakran játszott, népszerű műveit visszahozza napjaink hallgatnivalói sorába.
S általánosan használatos hanghordozó segítségével téve könnyen elérhetővé azokat.
A CD-sorozat első két (2-2 korongos) albuma a Rádió hangjáték-állományából kínálta a Hatvani diákjait és a Komáromi farsangot, a folytatásban Gyermekjátékok következtek, majd 1927 és 1947 közötti gramofonfelvételeiből kaphattunk összeállítást, Ma éjjel címmel.
Az ötödik felvétel-gyűjtemény ismét a Magyar Rádió felvételeiből való; címét a műsor második számától kölcsönözte: Keringő-rapszódia. Műfajilag nagyzenekari műveket ígér – valójában egyszerre többet is, kevesebbet is kínál. Kevesebbet, amennyiben „részletek” is szerepelnek benne. Közülük kettőt ismerősként köszönthet a sorozat ismerője: újrahallgathatjuk ebben a környezetben a Hatvani diákjai és a Komáromi farsang nyitányát – ezeket a Krisztina kisasszony című daljátékból a Nyitány és az Előjáték követi. A két részlet hasonló funkciót tölt be – az Előjáték a rádió-daljáték második részét vezette be. Egyébként ennek a daljátéknak színházi előadására is sor került, a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be 1961-ben. A többletet a versenymű apparátusú (tehát a zenekarhoz szólóhangszert társító) kompozíciók jelentik.
Az összeállítás nyitózenéjeként az Eső és napsütés című hangulatos miniatűr csendül fel, majd versenymű-apparátusú darabok sorát egy Tangó-tétel választja el a már említett nyitány-sorozattól. A találóan a „gershwini szimfonikus könnyűzene meghonosítója”-ként is jellemzett Kemény Egon Keringő-rapszódiájának címe egyaránt kelt asszociációt a Rhapsody in Blue-val és Liszt zongoraművével, a címében ugyancsak két műfajt összekapcsoló Valse-Impromptu-vel. Előadói apparátusa zongora és szimfonikus zenekar, csakúgy, mint a rapszódia műfajmegjelöléssel ellátott, A tavaszhoz című kompozícióé. Ami utánuk következik, egyediségével is figyelmet kelt. Címe: Könnyű zene gordonkára, hegedűre és zongorára, nagyzenekari kísérettel. A négytételes szvitben egy-egy voltaképpeni gordonka-, hegedű- és zongoraverseny-tétel után mindhárom szólistát foglalkoztató finálé következik. Ezt hallva, önkéntelenül is eszünkbe jut a szerző egy interjúbeli megjegyzése: „talán nem újdonság, hogy ’komoly’ szerző is vagyok”. Az életmű arról tanúskodik, hogy 1934-től a könnyűzenei pálya mellett rendre nagyzenekari művek is születtek.
A korongok sorozatán fokozatosan feltárul Kemény Egon zeneszerzői munkásságának sokoldalúsága, amelyben a közös nevezőt egyaránt jelenti a biztos formaérzék, fülbemászó dallamosság és az invenciózus hangszerelő tudás.
A felvételek 1955 és 1961 között készültek, közülük egyet-egyet vezényel időrendben Kerekes János (Tangó), Borbély Gyula (A tavaszhoz) és Sándor János (Keringő-rapszódia – ennek bemutatója Polgár Tibor nevéhez fűződik, az Operaház Zenekara élén), a többi előadás dirigense Lehel György. A Könnyű zene szólistái közül a két vonósra kevesen emlékeznek (Ramor Ervin – hegedű, Tokaji András – gordonka), a valamennyi zongoraszóló előadójának is inkább csak neve cseng ismerősen (Petri Endre), az egykor általánosan elismert művészi teljesítményéről leginkább olvasmányélményekből értesülünk. Ilyen meggondolásból további érdeme is van a szerzői életművet hangzó életre galvanizáló vállalkozásnak: ráirányítja a figyelmet a Tegnap Előadóművészei iránti felelősségünkre.
Kemény Egonról annak idején elismerően írták le, hogy tud és szeret mesélni – és valóban, valamiféle mesélőkedv az, ami mágnesként vonzza a hallgatót, kiragadja a mindennapokból, és megmozgatja fantáziáját, hiszen e zene hallatán olyan hangulatok, érzések ébrednek, amelyek máskor szinte észrevétlenül lappanganak. És ismételten megkerülhetetlen a „könnyű” jelző definiálhatatlanságával való szembesülés (ami épp sok-jelentése által legalább annyira „pontatlan”, mint a „komoly”, amit a szakmai körök tréfásan „szomorú”-val helyettesítenek).
Az új CD-korongnak az Ötpacsirta Szalonban rendezett bemutatóján, Kemény Anna Máriának köszönhetően láthattunk olyan fényképfelvételeket, amelyek benne kedves gyermekkori emlékeket idéznek – az általuk felidézett miliő alátámasztotta azt a többek által szavakba foglalt meglátást, miszerint zenéjében emberi habitusa is tükröződik Kemény Egonnak.
Kár, hogy egyre kevesebben vannak, akik még részesei lehettek személyes ismeretségének. Az utókornak a hangokba rejtett karakter megannyi vonása maradt, a felvételek jóvoltából bármikor előhívható társaságként.
A felvétel kísérőszövege ezúttal kétnyelvű – így a külföldi érdeklődők is tájékoztatást kapnak a maga korában általános ismertségnek-népszerűségnek örvendő, kétszeres Erkel Ferenc-díjas komponista munkásságáról.
