Jakub Józef Orliński első szólóalbumáról
Orliński azok közé a kontratenorok közé tartozik, akik tudatosan vállalják-hirdetik, hogy ez a hangfaj jelenti számukra az ideális kifejezés lehetőségét.
A kisebb-nagyobb intenzitással állandóan megmutatkozó érdekességek, újdonságok iránti érdeklődés rendre arra inspirálja az előadókat (és a hangfelvételek készítőit), hogy kielégítsék ezt az igényt. Ennek következtében a repertoárdarabokkal párhuzamosan rendszeresen jelen van a kulturális kínálatban megannyi „ritkaság”, amelyek egy részének hasonló sors jut, mint a kizárólag ősbemutatót megérő új műveknek, vagyis a kérészéletet követő tetszhalál. Ugyanez a tendencia viszont azt is lehetővé teszi, hogy a méltatlanul elfeledett (a repertoárból kiszorult) daraboknak méltó figyelem jusson. A hangfelvételek hatékonyságát növeli a korlátlan számú újrahallgatás lehetősége, a hangversenyprogramok viszont egy alkalommal is felejthetetlen élményt jelenthetnek.
A lengyel kontratenor, Jakub Józef Orliński első szólóalbuma kétségkívül megkülönböztetett jelentőségű ebben a kínálatban. Anima Sacra – hirdeti a cím, ami korántsem csupán a Sancto Spirito választékos szinonimája. Oratórium- és kantátaáriák sorjáznak, a 9 szerzőt 11 műve (illetve részlete) képvisel, közülük nyolc számít világpremier-felvételnek. Végigolvasva a programot, az inkább kevésbé, mint többé ismert szerzők vannak túlsúlyban, a zenei anyag keletkezése fél évszázadból ad ízelítőt (1709-től).
A maradandó élményhez elég akár csak egyszer meghallgatni a műsort – azonban kár lenne kihasználatlanul hagyni mindazokat a lehetőségeket, amelyek egyrészt elmélyítik a zenetörténeti tájékozottságot, másrészt – s ez elsősorban a tágabb értelemben vett szakmabeliek számára tanulságos – a kísérőfüzet elolvasásával bepillantást nyerni a felvételkészítést megelőző munkálatokról.
Orliński rövid írásából kiderül: első szólóalbuma műsorának összeállításához barátjától, Yannis François-tól kért segítséget. Itt már felkaphatja fejét az olvasó: ismerős a név… A részletező ismertetőt olvasva tovább erősödik a gyanú – és rövid utánanézés elég ahhoz, hogy kiderüljön: a basszbariton és táncos pályatársról van szó, akinek filológiai érdeklődésére korábban aligha figyelhettünk fel.
Európa hat könyvtárában lelte fel e műsorszámok anyagát – mint írja, több mint 40 ária közül kerültek kiválasztásra a felvételen rögzítettek. (A lelkes hallgató csak reménykedik, hogy a többiből is közzétesznek további albumot/albumokat.) Alapos kutatómunkáját dicséri, hogy nem elégedett meg pusztán a kottaanyag közreadásával (ami önmagában sem kis teljesítmény), hanem érdemi ismeretekkel rendelkezik a szerzőkről, s a köztük lévő kapcsolatokról. Fokozottan irányul a reflektorfény Nicola Fago munkásságára, az ő növendéke volt a nápolyi Francesco Feo. A nápolyi zenét képviseli még Domenico Sarro, az egykori drezdai udvar zenei életét pedig két szerző (Johann David Heinichen és Jan Dismas Zelenka). Tanár-diák kapcsolatban volt annak idején Francesco Durante és a katalán Domènec Terradellas is. Szövegfestése különösen figyelemre méltóvá teszi Gaetano Maria Schiassi oratóriumának áriáját – és természetesen nem maradhat ki a méltán nagyhírű, a tenorista számára Porpora mellett hasonlóképp kedvelt Johann Adolf Hasse sem (szintén egy oratóriumbeli áriával).
A hallgató, miközben gyönyörködik, ismételten megtapasztalhatja, hogy milyen stiláris „átjárhatóság” van az operaáriák között és azok között az áriák között, amelyek az operajátszást szüneteltető böjti időszakban gondoskodtak a zenefogyasztók igényeiről.
A gondos kivitelezésű kísérőfüzetben az olasz vagy latin szövegű tételek további három nyelven olvashatóak (német, angol, francia). Érdemes tehát tájékozódni, nem megelégedve a csupán l’art pour l’art zenei gyönyörködéssel. Pedig voltaképp az sem kevés élményt jelent. A Maxim Emelyanychev irányításával játszó Il Pomo d’Oro ideális partner; ha kell, kísér, alkalmanként egyes hangszerei/hangszercsoportjai párbeszédet folytatnak az énekessel – és mindig oly intenzíven gondoskodnak az adott tétel atmoszférájának-hangulatának megteremtéséről, hogy az érdeklődő akár pusztán annak alapján tájékozottnak érzi magát.
Orliński azok közé a kontratenorok közé tartozik, akik tudatosan vállalják-hirdetik, hogy ez a hangfaj jelenti számukra az ideális kifejezés lehetőségét. Természetesen szól az éneke, áttetsző tisztasággal, ugyanakkor bármely dinamikai szinten megfelelő intenzitással. Csodálatosan árnyal a tekintetben is, hogy a díszítések sohasem silányulnak az előadó technikai felkészültségét fitogtató erőpróbává. És nem hagyható említés nélkül az interpretáció dinamizmusa sem, amely – ugyancsak a zenei anyag szolgálatában – egyaránt érvényesül a nyugodt, a feszültséggel terhes, drámai, valamint a már-már pasztorális légkört árasztó, hosszabb részletre kiterjedő ismételt ritmusformulák felületalakítására.
A művészileg értékes felvétel megannyi tanulságot kínál – érdemes tehát úgy hallgatni, hogy mindig tudjuk, a változatos összeállításban éppen melyik szerző muzsikája szól.
Erato 0190295633745
