Sokolov, a médium

|

Grigory Sokolov újra Budapesten

Sokolov, a médium a közönségért van, neki játszik. Ugyanakkor – elég ránézni – szinte tudomást sem vesz arról, hol van. A kompozíciók által benépesített zenei világ küldötte.

Grigory Sokolov © Felvégi Andrea felvétele

 

Alkat kérdése, szereti-e valaki a nyilvánosságot, szívesen ad-e interjút. Aki hallotta már Grigory Sokolovot zongorázni, könnyen belátja: az ő esetében másról, többről van szó. Róla írni is szinte meddő vállalkozás – de lelkiismereti kötelesség, hogy minél többek érezhessék magukat megszólítva: hallgassák őt élőben és felvételről.

Könnyű a távolból ítélkezni, miszerint a „bezártságnak” is van pozitív hozadéka. A leningrádi születésű zongoraművész tizenhat évesen üstökösként tűnt fel a 3. Moszkvai Csajkovszkij Versenyen, amelyben nemcsak a zongora-kategória I. díját kapta meg, hanem neki ítélte a zsűrielnök Emil Gilels a verseny nagydíját, az aranymedált is. A Szovjetunió rendszeresen koncertező művésze lett, aki ritkán jutott külföldi vendégszereplésekhez. Ötven éves elmúlt, amikor „felfedezte magának” a nagyvilág.

Az istenek kegyeltjeinek minden a javukra válik. Sokolov, aki élete állandó színhelyeiként szülővárosát (Szentpétervárt) és Veronát választotta, megengedheti magának, hogy eldöntse: szinte kizárólag szólóesteken kíván fellépni. Meggyőző érv, hogy kevésnek találja a próbalehetőséget, de emögött nyilvánvalóan ott rejlik az igazi ok: a mindenkori műsoron szereplő kompozíciók iránti maximális felelősség. Az általa magasra állított mérce ugyanis korántsem csupán a zenetechnikai perfekcióra vonatkozik – Sokolov számára nyilvánvaló a hangszeren megszólaltatott művek „meghatározatlan tárgyiassága”, lett légyen az szavakba foglalható, avagy az idők folyamán többé-kevésbé általánossá vált hangnemszimbolika, avagy intonációs tipológia szférájába tartozó.

Minderről a művészt faggatni: reménytelen vállalkozás lenne, hiszen nem a bűvészmutatvány kellékeinek feltérképezéséről van szó, hanem arról a – talán még benne sem mindig tudatosult – „titok”-ról, amely őt azzá teszi, aki lett. Akit immár minden különcségével elfogad a nagyvilág. Hasonlóképp belemagyarázás lenne szándékokat feltételezni – kiindulva a tényekből, a megannyi nagyközönségen tesztelt hatásból, megelégedhetünk azzal, ha zongorázásának néhány olyan vonására mutatunk rá, amely reményeink szerint más művészekről, ilyen koncentráltsággal, nem mondható el.

Médium, a műsorra tűzött kompozíciók médiuma. Tehát nem valamiféle alkalmazott közreműködő, akin, mint érzékeny „vezetőn” torzulás mentesen áramolhat a közlendő, a szerző által kottába rögzítettet a közönséghez eljuttatva. Sokolov a művel való foglalkozás során zongorista-nyelvre fordítja a zenei lényeget, s eme produktumát, afféle hang-építményt tárja nyilvánosság elé. Jelenség, ahogyan akadályt-nem-ismerően tör a hangszer felé, érezhetően végletekig fokozódott kifejezésvággyal. S ez korántsem érzelmi-indulati, hanem – mivel a végiggondolás által saját produktumról is van szó – intellektuális tevékenység. S a bizonyosság erejű interpretációhoz rendelkezésére áll végtelen mennyiségű és minőségű zongoratechnikai arzenálja. De nem is csak a „mindent tud”, vagy „mindent mer” lebilincselő, hanem az a fajta maximalizmus, amely azt eredményezi, hogy a hallgató – akár összehasonlítási alap nélkül is – biztos lehet a minden hang (hangcsoport, akkord, dallam stb.) iránti elkötelezett felelősségben. És éppen ez biztosítja, hogy a személyeskedésnek még csak a gondolata se kísértse meg, tehát nem „értelmezi” hallgatóságának a műveket, hanem mintegy „felmutatja” azokat. Ezért is érezni játékában néha valamiféle személytelenséget, objektivitást – ki-ki milyen szavakkal próbál közelíteni e lényegcentrikus zenéléshez.

És éppen ennek köszönhető az az axióma, hogy „mindegy, mit játszik” Sokolov. Sokolovot hallgatni megyünk tehát egyrészt, másrészt pedig tudjuk: neki köszönhetően kompozíciókról kapunk lényegi tudást. Élményként, gyakran katartikusan.

Sokolov, a médium a közönségért van, hiszen neki játszik. Ugyanakkor – elég ránézni – szinte tudomást sem vesz arról, hol van. A kompozíciók-benépesítette zenei világ küldötte, aki abban az élményben részesít bennünket, hogy bevon saját zenei világába, azaz, „felülírja” a tényleges koncerthelyszíneket. Ugyanazzal a művészi magatartással lép fel bárhol – nálunk a Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában, de volt szerencsém hallani őt a salzburgi Festspielhaus (néha operaénekeseket is zavarba hozó) nagytermében is, ahol zongorájával önkéntes némaságra ihlette a telt háznyi hallgatóságot, az igényes-hosszú műsort követően ráadás-sorozattal tetézve (akkor is, ha este kilenc órakor kezdődött a hangverseny). És ugyanez érzékelhető híres párizsi estjének DVD-felvételén is.

Neki nem a hol, a kinek/kiknek jelent szempontot, hanem kizárólag a “mit”, vagyis a műsor, amelyet – s ez ismét az előadóművész alkotói tevékenysége – nagy műgonddal állít össze, s tart repertoáron hosszú ideig.

A hazai zenei életben Richter volt az, aki hasonló helyet foglalt el a zenekedvelők szívében – most Sokolov a rajongás tárgya, igaz, más kategóriában, mint a korszellemre hangolt kérészéletű sztárok. Szerencsére Richterhez hasonlóan Sokolov is rendszeresen visszatérő vendég Budapest koncertéletében – 2003 óta évenként zarándokolhatunk estjeire, többek között, hogy megerősítsük az értékek iránti elkötelezettségünket, az örök szépségbe vetett hitünket.

A zongora, mint hangszer, évszázadokon keresztül megőrizte vezető szerepét több kontinens zenekedvelői körében. Nem véletlen annak a hangverseny-sorozatnak a sikere sem, amely „A Zongora” címmel bérleti koncertek keretében ismerteti meg közönségét a különböző nemzetiségű, korú, stílusú zongoraművészek jelentős képviselőivel. Nem lehetünk eléggé hálásak azért, hogy Sokolovnak e keretek között „fenntartott” helye van. Az élmény tehát évenként ismétlődhet, megunhatatlanul.

Idén Mozartról és Beethovenről adta fel a leckét – a „Facile” szonátát teljes értékű kompozícióvá emelve, és megrendítő élménnyé téve Beethoven kései remekét, az Op. 111-es c-moll szonátát.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

CÍMKÉK: