Budapesti Fesztiválzenekar, MÜPA
A BFZ és a Müpa közös vállalkozása immár tíz éve örvend közkedveltségnek. Talán a jubileum is hozzájárult ahhoz, hogy némiképp megújult a híd: ezúttal nem országokba/országcsoportokba ível, hanem csatlakozik a „minden utak”-hoz, amelyekről régóta köztudomású, hogy Rómába vezetnek.
Fotó: Musacchio Ianniello & Pasqualini
„Európai hidak címmel új, többműfajú fesztivállal indítja a 2013/14-es hangversenyévadot a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Budapesti Fesztiválzenekar” – így szólt az egykori beharangozás.
A BFZ és a Müpa közös vállalkozása immár tíz éve örvend közkedveltségnek. Talán a jubileum is hozzájárult ahhoz, hogy némiképp megújult a híd: ezúttal nem országokba/országcsoportokba ível, hanem csatlakozik a „minden utak”-hoz, amelyekről régóta köztudomású, hogy Rómába vezetnek.
A Müpa-magazin egyik írásának bevezetőjét idézem: „Évezredes kapcsolat, a kultúra, a hit és a szépségimádat kötelékei fűznek minket, magyarokat az Örök Városhoz. Az Európai Hidak idei fesztiválján felmérhetjük: mit jelent számunkra Róma, és mit adnak nekünk a rómaiak?”
Nem terelve el a figyelmet a kulturális látványvilágról (sőt!), érdemes azonban a HÍD egyik „ötletgazdájára” irányítani egy speciális reflektort. A hídépítő Fischer Iván ugyanis ritka élményben (is) részesítette a budapesti hangversenylátogatókat, amennyiben a Budapesti Fesztiválzenekar műfajokban gazdag, izgalmas évadkezdetének idején vendégkarmesterként is fellépett a Római Santa Cecilia Akadémia Zenekara élén. Mert a hazai zenebarátok zenehallgatási gyakorlatában szinte evidenciaként hat, hogy Fischer Iván az általa (Kocsis Zoltánnal) alapított együttest vezényli. Nincs szükség különösebb tájékozódókészségre ahhoz, hogy ugyanakkor tudjuk: a világ karmestereinek élvonalába tartozó dirigens más (kiemelkedő) együtteseknél is visel tisztségeket, címeket, rendszeresen koncertezik világszerte. Mégis, idehaza leginkább a Budapesti Fesztiválzenekar állandó vezető karmestereként, zeneigazgatójaként nőtt leginkább a szívünkhöz, annál is inkább, mivel az általa vezényelt BFZ-programok rendre a megkülönböztetett együttes csúcsteljesítményeit jelentik. Miközben a minőségnek ebben a legmagasabb régiójában már-már bérelt helyünk van, különleges élményt jelent „személyesen” megtapasztalni azt az „alkalmi” kapcsolatot, amelyet vendégkarmesterként alakít ki a dirigens.
A római Santa Cecília Akadémia zenekara
Nem kell különösebb matematikai készség ahhoz, hogy belássuk: világszerte összemérhetetlenül több a karmester, mint a (vezénylésre igényt tartó) zenekar. Napjainkra szinte általánosnak tekinthető, hogy a karmester, mint olyan: vendégkarmester. Ehhez képest kivételezett helyzetben vannak azok a kiváltságosok, akiknek egy-egy együttesnél többéves megbízás jut, akár vezető, akár „állandó első” karmesterként. A néhány szezon során kialakuló kapcsolat sok tanulsággal jár(hat), amelyek a következő állomáshelyen kamatoztathatóak. Az egyszeri meghívások viszont olyan erőpróbát jelentenek, amelynek során alapvető zenei koncepcióváltásra, saját elképzelések érvényesítésére igencsak szűkek a keretek. Az ilyen alkalmi kapcsolatok sorában felvillanyozó élményt jelent, ha „világklasszis” érkezik az együtteshez, aki már megjelenésével is intenzív szellemi-zenei jelenlétre inspirálja alkalmi partnereit.
A Római Santa Cecilia Akadémia Zenekara és Fischer Iván közös fellépése különleges élményt jelentett. A szeptember 27-i est műsorán az olasz impresszionizmus meghatározó alakjának, Ottorino Respighinek három szimfonikus költeménye, az utóbb Róma-triptichonként számontartott (a komponálás időrendjében) Róma kútjai, Róma fenyői és a Római ünnepek című darab szerepelt, köztük pedig Liszt Ferenc két kompozícióját szólaltatta meg a Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma), ugyancsak Fischer Iván irányításával. Az est orgonista-közreműködője Zsilka Alan volt.
A római Santa Cecília Akadémia zenekara
Budapest hangversenytermeiben ritka vendég a nálunk tehát főként felvételekről ismert zenekar. Olyan műsort hoztak, amely zenei anyanyelvi kultúrájuknak szerves része, és az adok-kapok kölcsönösségben osztozhattak az est magyar közreműködőivel. Mert ők is hallgatóként élvezhették a Liszt-kórusművek élményszerű előadását – tehát a magyar szerző Róma-inspirálta műveit a híd túlsó végén. A karmester-kapcsolat pedig egyértelműen nem szorítható a híd-keretek közé, hiszen a bárhol-bármikor kitüntető együttes fellépés piros betűkkel kerülhet bele az együttes annalesébe.
A közönség pedig boldogan gyönyörködhetett a professzionálisan kidolgozott, ugyanakkor érzelmi átéléssel (intenzív jelenléttel) interpretált kompozíciókban. Lenyűgöző élmény volt.
A kórusművek pedig szinte előhang az október 11-e és 22-e között megrendezésre kerülő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválnak.
A Hidak-programban is helyet kapott Fischer Ivánnak a Budapesti Fesztiválzenekarral közös hangversenye, amely egy-egy félidőt Liszt illetve Bartók zenéjének szentelt. Szeptember 24-én került sor erre – ismétlését Bartók halálának napjára, szeptember 26-ra időzítették. Így adnak egymásnak kezet az hommage-alkalmak, repertoár-művek mellett lehetőséget adva ritkaságok megszólaltatására is. Ez utóbbi kategóriába tartozik Liszt 2. magyar rapszódiájából az az átirat, amelyet a szerzővel közösen Doppler Ferenc jegyez, s amely a cimbalomszóló révén a nemzetközi koncerttermekben is – némiképp az egzotikumnak kijáró – fokozott érdeklődésre tarthat számot. Ezt a verziót Lisztes Jenő szólójával vitte és viszi az együttes világhódító útra – többek között a híd túlsó végére, Rómába is. Ezt követően Liszt 2., A-dúr zongoraversenyét hallhattuk a horvát származású Dajan Lazić szólójával, akinek szakmai élete megannyi szállal kötődik magyar muzsikusokhoz, kompozíciókhoz – és nem utolsó sorban a mindenkori magyar közönséghez.
A műsor második felében komplex élményt jelentett A csodálatos mandarin, a Duda Éva Társulat közreműködésével. A „zene oldaláról” érkező némi szégyenkezéssel utólag nézett utána a 2009-ben alapított együttes történetének, munkásságának (mondhatni, művészetének) – ilyenkor derül ki, hogy a gazdag kulturális kínálatban mennyi érték kerülhet óhatatlanul is az érdeklődő figyelem perifériájára. Remélhetőleg az élményért hálás közönségből sokan megtanulták a nevét – lebilincselő, ahogyan az expresszivitással áthatott látványvilág mintha a maga eszközeivel szinte „kommentálta” volna a zenei folyamat megannyi apró gesztusát-mozzanatát is.
Fischer Iván
Hídmester a hídon – több funkcióban is. És máris készülhetünk a további találkozásokra, koncerttermek hagyományosabb színterein, további élményekért az immár többedszer a nemzetközi élvonalba sorolt Budapesti Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal.
