A rosszul őrzött lány / Erkel Színház
Az előadás maximálisan visszaigazolta, hogy olyan örök érvényű darabról van szó, mely generációkon átívelően tudja elvarázsolni a közönségét.
Fotók: Csibi Szilvia
Több okból is nagyon vártam A rosszul őrzött lány című balettkomédia előadását az Erkel Színházban. Gyermekkoromban láttam utoljára a darabot, és talán ez is egyike volt azoknak az előadásoknak, amelyeknek hatására szabadidőmben jó tíz éven át heti három alkalommal én is a balett-termet választottam. És hogy mennyire meghatározó tud lenni egy-egy fiatalon látott mű, azt az is mutatja, hogy egy bizonyos jelenetnél gyermekkori emlékeim határozottan felidéződtek. Azért is kedvelem a darabot, mert a férfi balett-táncosokra különösen nagy feladatot rovó női szerep is található benne, Simone anyó figuráját ugyanis mindig egy férfitáncos jeleníti meg. De amiért igazán szeretni lehet ezt az előadást, az az, hogy nem szeretne semmi drámait megmutatni, hiszen könnyed, vidám jelenetek sora vezet el odáig, hogy az igaz szerelmesek, Lise és Colas egymáséi lehetnek.
Micsoda különös összjátéka a történelemnek, hogy a darab eredeti bemutatóját épp a nagy francia forradalom előestéjén tartották Bordeaux-ban! Másnap kezdődött el az európai történelem egyik legjelentősebb eseménye, melynek vívmányaként többek között megszületett az Emberi és polgári jogok nyilatkozata, meghatározva az ember jogait úgy egyéni, mint közösségi szinten. És lám, az események kirobbanását megelőző este Bordeaux közönsége Jean Bercher Dauberval balettmester koreográfiájával egy vidám köntösbe bújtatott egyéni szabadságharcot láthatott, melyben egy fiatal lány elszántan küzd azért, hogy ahhoz mehessen hozzá, akit valóban szívből szeret. Azt, hogy a francia közönség érezte-e ebben a forradalom előszelét, nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy A rosszul őrzött lány annyira értékálló alkotásnak bizonyult, hogy 1960-ban újra bemutatták.
Ekkor Sir Frederick Ashton, lovagi címmel rendelkező angol balettmester, az Angol Királyi Balett vezető koreográfusa alkalmazta színpadra. Magyarországon 1971-ben mutatták be először, Seregi László táncos-koreográfus tanította be a darabot.
A falusi környezetben játszódó egyszerű történet nem korosztályfüggő, kicsik és nagyok egyaránt kedvelik, s ez megmutatkozott a november 3-i előadás közönségének összetételén is. Azt hiszem, az ilyen jellegű darabok megtekintésének az a titka, hogy ne várjunk túl sokat tőlük olyan értelemben, hogy fogadjuk el, ez a darab szórakoztatni akar, épp ezért helyzetkomikumok sokaságát vonultatja fel, és hangsúlyosan játszik a külsőségekkel is, kosztümökkel, színekkel, a szereplők figuráival. Korántsem ilyen könnyed a helyzet azonban a táncosok oldaláról. Ez az előadás a profibbnál is profibb tánctudást, az átlagosnál is magasabb szintű koncentrációt és ügyességet kíván. A balettművészek rengeteg eszközzel, kellékkel dolgoznak a színpadon, a koreográfia kedvelt és visszatérő elemei például a selyemszalagok, amelyeket a legváltozatosabb módokon és alakzatokban használnak. Szerencsére az általam látott előadás ilyen szempontból is jó közönségre talált, a nézők a jelenetek közötti tapsolásukkal egyértelmű visszajelzést adtak a táncosoknak arról, hogy maximálisan érzékelik, hogy éppen most oldottak meg kiválóan egy nehéz feladatot.
Ez a darab azért is tekinthető az átlagosnál nehezebbnek a táncosok szempontjából, mert a koreográfia pontos kivitelezése mellett fokozott színészi teljesítményt vár el a balettművészektől. Óriási játéktér nyílik az arcjátéknak, a szerepek egész testtel való megformálásának, és a pantomimszerű jelenetekben valóban remekelhetnek a táncosok. Ebből a szempontból kiemelkedő teljesítményt jelentett Szegő András Simone anyója. Lubickolt a szerepben, nem csak bravúros tánctudásról, de remek színészi képességekről is tanúbizonyságot tett, az utolsó meghajlás végső pillanatáig tartotta a sokat zsörtölődő, leányára sasszemként vigyázó mama figuráját. Kitűnően szerepelt a híres fapapucsos jelenetben, melyben nem csak balett-táncosnak, de sztepptáncosnak is kellett lennie. A női kosztüm és a női figurával járó mozdulatok kivitelezése nem okozott számára problémát, de a nézőtérről könnyednek tűnő mozdulatok mögött nagyon komoly fizikai erőnlétre is szüksége van. Felméry Lili rendkívül magabiztos és pontos tánctudásához kapcsolódó bájos szerepformálásával vette le lábáról a nézőket. Simone anyóval táncolt jeleneteik mozdulatai annyira kifejezőek voltak, hogy szinte hallani lehetett a közöttük folyó párbeszédeket.
Lagunov levgen új felfedezés volt számomra a félnótás Alain figurájában, játékos mozdulatai és remek humorérzéke segítik hozzá a hiteles szerepformáláshoz. Egész végig nagyon izgultam a Colas szerepét alakító Timofeev Dmitry-ért. Rögtön az első táncban több rontása volt, bizonytalanság jellemezte, a felvonás során később is gyakran pontatlan volt, és összességében hiányoltam belőle a többieken látható lelkesedést. A második felvonásra azonban már egy összeszedetten táncoló Colas-t láthattunk, aki az előadás utolsó perceiben egy olyan gyönyörűen és pontosan kivitelezett forgáskombinációt mutatott be, amit örömmel vegyes megkönnyebbüléssel láttam a kezdeti nehézségek után. A falusi környezet bemutatásához érzékletesen járult hozzá egy valódi ló szerepeltetése, akit szerencsére semmilyen zavaró körülmény nem tudott kimozdítani feladata pontos végrehajtásából. A tánckar közreműködésével zajló jelenetek nagyban hozzájárultak az események pergésének érzékeltetéséhez, vidám életképekkel, a mulatságokkal felhőtlen hangulatú keretezését adták a történetnek. A kisebb nézőknek különösen tetszett a kakas és a csibék csapata, akik Kerényi Miklós Dávid vezetésével remekeltek. Solymosi Tamás balettigazgató szerint ezt a darabot gyémántként kell őrizni, és úgy kell fenntartani, ahogyan korábban már bemutatták. Az előadás maximálisan visszaigazolta, hogy olyan örök érvényű darabról van szó, mely generációkon átívelően tudja elvarázsolni a közönségét.
Sir Frederick Ashton / Ferdinand Hérold: A rosszul őrzött lány – Erkel Színház
