Zeneakadémia
Ismét működésbe lépett a Zene teremtő szelleme a Zeneakadémián. Új tagokkal bővülhetett a Mozart-rajongók tábora, miközben a „kemény mag” megerősödött meggyőződésében, a Mozart-zene iránti feltétlen rajongásában.
A Zenének azonban közvetítőkre van szüksége a hatáshoz: Szerzőkre és Előadókra. Az előbbiek – műveik megalkotásán túl – összehasonlíthatatlanul kevesebbet tehetnek, mint a Közvetítők, akiknek oroszlánrésze van abban, hogy milyen fogadtatásra találnak a kompozíciók. Tehát, értékük megítélésében az is szerepet játszik, hogy milyen (közvetlen) kapcsolatot tudnak kialakítani mindenkori közönségükkel. Az eredményes népszerűsítő tehát egyszersmind saját rangját is erősíti a népes mezőnyben, ahol – valljuk meg – hamis próféták és fogadatlan prókátorok is tevékenykednek.
Napjaink hazai zenei életében mind jelentősebb szerepet játszik a Concerto Budapest. Keller András művészi vezetésével szépen példázzák a teher alatt nő a pálma mondás örök természeti törvényét. Koncertéletünk mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt gazdagító tevékenységüknek köszönhetően mind többen „tanulják meg” a kínálat típussá nemesedett különlegességeit, és vállalkoznak olyan sajátos „erőpróbákra”, mint például hogy akár egy egész napot is zeneközelben töltsenek.
Mert jó esetben a zene hallgatása is aktív tevékenységként értékelhető, hiszen munkálkodnak az érzékszervek, és tapasztalataikat eljuttatják abba a központba, ahol a tudásanyag mellett az élményeknek is kitüntetett hely jut. Ugyanakkor ez a gazdagodás örömforrás is, amely feledteti a fárasztó körülményeket. És arra késztet, hogy ne csak regisztráljuk a tapasztalatokat, hanem keressük a hasonló alkalmakat, lehetőségeket.
Március 3-án a Mozart-nap megerősítette a vasárnap piros betűit. És mindenki biztos lehetett abban, hogy jól választott. Mert a minőséget egyaránt szavatolta a szerző és az előadók együttese. Ki-ki választhatott a kínálatból a rendezvények időpontját téve fő szempontnak, a műsorból a számára ismert vagy ismeretlen darabokat, netán a szólistaként vagy kamaraegyüttesben fellépő művészek jelenthettek különleges vonzerőt. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy „mindenki nyert”.
A Mozart-nap házigazdája, Batta András „boldog sziget”-hez hasonlította a Mozart-zenét, ahová bármikor (akár ismételten is) szívesen ellátogatunk. S valóban, ilyen zenei „szabadidő-park” hatását keltette a Zeneakadémia. Érdemes lett volna bekamerázni a környéket, hogy megőrződjenek a derűs órák. Háttérbe került a „reális idő”: a legtöbben megadták a módját, hogy méltóképp tudják befogadni az élményeket. A verőfényes időben kisebb-nagyobb csoportokba tömörültek barátok-ismerősök, már az épületbe való belépés előtt alakult a közösségi élmény. Amely annak a bioáramnak a működésében kulminált, amely átjárta a nézőtér egészét, sőt, amely szinte összekötötte a pódiummal. A rendszeres koncertlátogató ezúttal annak örülhetett, hogy alig találkozott ismerősökkel – vagyis, korántsem csupán a „törzsközönség” élt e lehetőségekkel.
A nap kínálata: négy „számozott” koncert és egy különlegesség a Kupolateremben, gyerekprogram Simon Izabellával, „Mozart kalandos utazásai” címmel. Amellyel csupán az a probléma, hogy választásra kényszerül a zenebarát, és a felnőtt némiképp fájó szívvel dönt a másik kínálat mellett…
Az idei Mozart-nap sajátossága, hogy megkülönböztetett figyelem jutott olyan műsorszámoknak, amelyeken fúvósoké a főszerep. Ezzel függ(het) össze, hogy külföldi vendégművészek is felléptek, a Berlini Filharmonikus Zenekar két szólamvezetője. Stefan Dohr kürtművész a nyitó- és a zárókoncerten volt Mozart egy-egy kürtversenyének szólistája, és tagja volt az Esz-dúr sinfonia concertante szólista-együttesének, amelyben szerepelt kollégája, Wenzel Fuchs is, akit a záróesten az A-dúr klarinétverseny szólistájaként hallhattunk, a Solti Teremben tartott kamaraesten pedig az A-dúr klarinétötösben csatlakozott a Keller Qartethez (amelyben ezúttal Keller András, Környei Zsófia és Szűcs Máté – aki egyébként szintén a Berlini Filharmonikusok tagja – mellett Kokas Dóra játszott). A Sinfonia concertante további két szólistája a Concerto Budapest művésze volt. Horváth Béla (oboa) és Mohai Bálint (fagott). Mozart-nap elképzelhetetlen zongoraverseny nélkül – ezúttal Bogányi Gergely szólójával hallhattunk a közismert-közkedvelt d-moll zongoraversenyt, a művész elképzelései nyomán kifejlesztett, új típusú hangversenyzongorán. A d-moll hangnem a második hangversenyen is súllyal szerepelt: a d-moll vonósnégyes emlékezetes élményét sokáig fogjuk őrizni. Különleges lehetőség egy napon hallani azt a két kompozíciót, amelyek egyazon személy megrendelésére készültek: a mintegy órányi terjedelmű, nyolctételes Haffner-szerenád alkotta a harmadik koncert műsorát, amelyben az együttest hangversenymesterként Arvid Engegård irányította, valamint az estei koncert hatásos fináléjaként a Haffner-szimfóniát, Keller András vezényletével. A megrendelési alkalomra emlékeztetve, a szerenád Indulójában sorra érkeztek a muzsikusok (kotta nélkül szólaltatva meg játszanivalójukat), majd állva játszották a művet, s miután ráadásként megtoldották Mozart egy gyerekkori darabjával, az Induló hangjaival hagyták el a színpadot. Közvetlen hatású lett ezáltal az alkalmi megrendelésre írott mű, amelynek több tételében szólistaként is megcsillogtatta hegedűjátékát a norvég vendégművész, aki már korábban dirigensként is állt az együttes élén. Kamaraegyüttesek hagyományos előadásmódját idézték a Haffner-szimfónia előadásakor is – és talán ezzel is összefügg az a sajátos magvas tónus, amelyet kislétszámú vonósegyüttes hozott létre, az erőlködés legkisebb jele nélkül.
A zárókoncert nemcsak a Zeneakadémia falain, hanem az országhatárokon túlra is kikerült, annak jóvoltából, hogy az Index.hu mellett a brit Gramophone magazin is élőben közvetítette.
A mindig elégedetlenkedő némiképp sajnálkozhatott azon, hogy éppen a magyar szólisták teljesítménye nem került a nagyvilág elé – és megfogalmazhatta a (költői) kérdést: vajon mikor kapnak meghívást magyar zenekarok kiváló szólamvezető művészei külföldi együtteseknél szólista-feladatokra? Ilyen szempontból kétségkívül hálátlan sors jut a szólista rangú zenekari játékosainknak…
Mozart zenéje ezúttal is hatott, csillogó szemű hallgatók bizonygatták egyik-másik mű előadását követően, hogy „így még sohasem hallották”. És Mozartnak tulajdonították az érdemet a koncerttermekben ritkán megélhető leheletfinom pianissimókért. Nem kell rosszmájúság a fanyar kommentáláshoz: ha minden szerzőnek ilyen rendkívüli szeretet jutna (előadók és közönség részéről egyaránt), és hasonló műgond a játékosok részéről…
A Mozart-nap programfüzetének beköszöntőjében olvasható , hogy Keller Andráshoz (alkata és személyisége alapján) közelebb áll Beethoven és Bartók. A Beethoven-rajongó elábrándozik: ha a Concerto Budapest rendezne Beethoven-napot is…
