A Budapesti Fesztiválzenekar Mozart-Bruckner hangversenyéről
A zenekar mindkét formációban nagy elhitető erővel játszott, a zenekari művészek egyaránt otthon érezték magukat kisebb-nagyobb létszámú kollégáik társaságában.
Fischer Iván
Május 9-én, 10-én és 11-én ismét Fischer Iván vezényletével lépett fel a BFZ a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Bő 12 év után szólaltatták meg ismét Mozart G-dúr zongoraversenyét (K. 453), ezúttal Emanuel Ax szólójával, Bruckner 4. szimfóniáját pedig csaknem hat éve játszották legutóbb a fővárosunkban (akkor Takács-Nagy Gábor vezényletével).
Azt tartja a mondás, hogy Mozart zenéje túl könnyű a fiataloknak, túl nehéz a felnőtt muzsikusoknak. Nos, Ax fél évszázadnyi pódiumgyakorlat birtokában mintha továbblendítette volna a spirált, ismét könnyűnek, vagy legalábbis könnyen áttekinthetőnek, megszólaltathatónak, átadhatónak tekintve a versenymű magánszólamát. Ebből az a helyzet állt elő, hogy ha a versenyművet olyan műfajnak tekintjük, melyben a szólista szólama az ékkő, a zenekar pedig artisztikus foglalatról gondoskodik számára, ezúttal a mívesen kidolgozott foglalat tűnt figyelemreméltóbbnak. Része lehetett ebben annak is, hogy a Fesztiválzenekar muzsikusai – több Mozart-opera előadói – számára nemcsak írott malaszt, hogy a Mozart-művek „kulcsát” operái jelentik, hanem evidenciaként élnek ezekkel a zenei tanulságokkal. Ők adták a mozarti muzsika szellemét, amelyhez a szólista hozzájárulása maximum egyetértő bólintásnak tűnt. Mondhatni, minden „a helyén volt”, ám nem érződött kölcsönös kapcsolat a szólista és az együttes között. Mozart zenéje persze így is hódít, jogosan.
Emanuel Ax
A zongoraverseny bemutatója 1784-ben volt, a műsor második részében felcsendülő szimfóniáé 1881-ben. Az előadókhoz (s ily módon a közönséghez is) mégis a korábbi kompozíció áll közelebb. Továbbmenve, a jelentős repertoárral rendelkező zenekar számára is mind a korábbi, mind a későbbi szimfonikus termés inkább jelenti a zenei szókincs alaprétegét. Érthető következménye ez annak, hogy a hangverseny-repertoáron később kezdett polgárjogot nyerni Bruckner terjedelmes művekből álló szimfonikus életműve, miközben a pódiumon gyakran megszólaltatott darabok ismertségét-népszerűségét hangfelvételek sokasága is erősíti. A nagyformátum korántsem jelent bármiféle problémát a zenekarnak, amely Mahler szimfóniáival nemzetközi méretekben is előkelő helyet vívott ki magának – ám Bruckner nem egykönnyen „adja meg magát”! Mahler felől közelítve nem tűnnek bevehetetlen erődítményeknek a szimfóniák, az interpretációkat minősíti, hogy nem hosszúságok emlékét őrizzük meg elsődlegesen, hanem azt a sajátos komplexitást, amelynek egyik-másik jellegzetességére ki-ki saját korábbi zenei élményei-tapasztalatai alapján rezonál. Gyakran visszatérő „felfedezés”, hogy Bruckner az orgona hangzási lehetőségeit vetíti ki zenekari műveiben, erre utalnak a hangszereléssel gondosan elkülönített hosszabb-rövidebb szakaszok – ezen túlmenően azonban mindig öröm, ha tapasztalati úton bizonyosodhatunk meg arról, hogy milyen elementáris hatást gyakorolt színpadi műveinek zenekari hangzásvilágával Brucknerre Wagner. Ilyesmiben is részesültünk a májusi esteken (én az első előadást hallottam), és mondhatni, ezek a színben kitűnő foltok a nagyformában való tájékozódást is könnyítették.
A két mű: két világ. Apparátusát tekintve a versenyműé szinte kisegyüttesnek hatott a bruckneri hangvarázst létrehozó zenekarhoz képest. A BFZ szellemiségéből adódóan, a zenekar mindkét formációban nagy elhitető erővel játszott, a zenekari művészek egyaránt otthon érezték magukat kisebb-nagyobb létszámú kollégáik társaságában. A Mozart-versenyműben sajátos volt a fúvósjátékosok elhelyezése, ily módon szokatlanabb hangszínárnyalatokat is észlelhetett az érzékeny hallgató. Külön elismerés illeti a kürtösöket, akik különböző hangszeren játszottak a két műben.
Elhanyagolható nagyságrendű a Bruckner-szimfónia előtt távozó hallgatók mennyisége – a többiek minőségi élménye akkor fog igazán elmélyülni, ha további Bruckner-előadásokkal tesznek szert alaposabb műismeretre. Ehhez nagy segítséget jelent majd, ha hangfelvételen is felidézhetik a BFZ tolmácsolásában az osztrák mester sajátosan romantikus kompozícióját.
