Mindenkinek joga van elégedetlennek lenni

|

Beszélgetés Gulyás Gáborral és Zalán Tiborral

Úgy tűnik fel, nem létezik politikai elfogultságoktól mentes színházszemlélet, amit mi megpróbáltunk alkalmazni. A józan beszéd vagy vélemény helyét a gyanakvás, a rágalmazás, a mindenféle ugatás vette át, mondja a Pécsi Országos Színházi Találkozó idei egyik válogatója, Zalán Tibor, író, költő, dramaturg. A másik válogató, Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója pedig úgy gondolja, hogy természetesen mindenkinek vannak politikai és személyes elfogultságai, ám ezeket egy tisztességes, autonóm értelmiségi a szakmai munkájában nem érvényesíti. Feltételezi, hogy ez az ő felkérésükben is fontos szempont volt.

Zalán Tibor (fotó: Kleb Attila)                                  Gulyás Gábor

Amikor Kolozsváron találkoztunk, Tibor azt mondta, hogy a felesége szerint a válogatói munka miatt vagy agyvérzést fogtok kapni, vagy az út szélén haltok meg. Végül is túléltétek, ez most már biztos.

Zalán Tibor: A túlélésnek azért nagy ára van, mert kétszáz fölötti előadást néztünk meg, és az országon kívül beutaztuk Erdélyt, a Vajdaságot, a Felvidéket. És hát ez a munkában is, meg a magánszférában, a családban is jelentős kiesést okozott.

Mielőtt még megsajnállak titeket, inkább megkérdezem, hogy miért vállaltátok?

Gulyás Gábor: Én mindenekelőtt azért, mert a POSZT-válogatás izgalmas és különleges tevékenység. A különlegessége több más mellett abban is áll, hogy az ember átfogó képet kaphat a Kárpát-medencei magyar színházakról – ez idén most nekünk adatott meg. Hatvankilenc színházban jártunk, a nagyobbik részében nem is egy alkalommal, és voltak olyan előadások, amelyeket többször megnézhettünk. Akadt olyan, amit például én háromszor láttam.

Annyira rezgett a léc, hogy beválasztjátok-e, vagy sem?

G. G.: Tiborral és a két előválogatóval, Csikós Attilával és Mispál Attilával kezdettől fogva küldtük egymásnak az előadásokról szóló értékeléseinket. Ebben az esetben azért néztem meg másodszor az előadást, mert rácsodálkoztam arra, hogy a kollégáim mennyire másképpen látták, harmadjára meg azért, mert változott a szereposztás és kíváncsi voltam arra, hogy ettől mi változott az előadásban.

Múzeumigazgató vagy. Belevág ez a feladat a szakmádba?

G. G.: Múzeumigazgatónak lenni nem szakma, hanem megbízatás. Egyébként esztéta vagyok, amióta az eszemet tudom, főként a művészetértelmezés izgat, leginkább ezzel szeretek foglalkozni. Ebből a szempontból tehát a felkérés aligha volt meglepő. Talán azt is tudták rólam, hogy fiatal koromban színházrendezőnek készültem, egy ideig dolgoztam is színházban, amely mindig is nagy szerelem volt számomra. A POSZT-válogatás kedvéért két külföldi kurátori munkát is lemondtam, az igazgatói teendőimet azonban nem hanyagolhattam el. Ez praktikusan azt jelentette, hogy amikor több napot töltöttünk például Marosvásárhelyen vagy Újvidéken, napközben (online és telefonon) ehhez kapcsolódó munkát kellett végeznem. Kitűnő kollégáim vannak, akik ez idő tájt sokszor helyettesítettek, mert természetesen kénytelen voltam szabadságot is kivenni. Másként nem ment volna.

Mondott valaki valamit, hogy miért téged kérnek fel?

G. G.: Előzetesen Balogh Tibortól hallottam, hogy jelölt vagyok. De különösebb indoklást sem tőle, sem a felkérő Hegedűs D. Gézától nem kaptam. Őszintén szólva nem is hiányoltam. Az többször elhangzott, hogy mindkét oldalon, a Magyar Színházi Társaságban és a Magyar Teátrumi Társaságban is erős az elfogadottságom, ám ezt nem vettem komolyan. Ha így volt is, az csak azért lehetett, mert nagyon kevéssé ismertek, mostanra alighanem ez az ellentétére változott, mert megtapasztalhatták, hogy művészeti kérdésekben menyire hidegen hagynak a különféle világnézeti alapon álló felfogások. Egyébként pedig nem kellett győzködni, mert vonzónak találtam ezt a munkát.

Lehet azt mondani, hogy te a Magyar Színházi Társaság megbízottja voltál, Tibor pedig a Magyar Teátrumi Társaságé?

G. G.: Nem kérdeztem meg, hogy ki javasolt.

Z. T.: Ez nagyon érdekes, mert nekem sem mondták ezt el. Hegedűs D. Géza azt mondta egy korai telefonban, amikor még döntésképtelen az ember, közvetlen ébredés után, hogy konszenzus van a két társaság között a személyemet illetően. Nem említette, hogy kivel leszek párban, de azt ígérte, hogy teljesen autonóm személyiségek leszünk.

Többen mondják, hogy a válogatás igazából a színikritikusok dolga lenne, van is olyan jeles fesztivál, például rögtön Bécsben, ahová csak ők válogatnak. Hiszen ők permanensen minden évben sok produkciót látnak, nem fogják például egy alkotó másodosztályú előadását beválogatni, amire korábban volt példa, mert most láttak csak először valamit tőle, és ezért rácsodálkoztak, mert nem tudják, hogy ennél már csinált sokkal jobbat.

Z. T.: Nagyra becsülöm a kritikusokat és a munkásságukat, de nem tudom, hogy a kritikus kompetensebb-e egy ilyen versenyprogram megítélésében, mint egy olyan ember, aki harminc éve dolgozik színházban. Én, mivel felkértek és megbíztak bennem, elvállaltam ezt a munkát. Azt a jogot viszont vindikálom magamnak, hogy, ha már felkértek, akkor a véleményemet és az ízlésemet érvényesíthessem a döntésben.

G. G.: Ez jellemzően olyan kérdés, amire a POSZT működtetői tudnak hitelesen válaszolni. De nem tartom kizártnak, hogy éppenséggel azért is kértek fel engem, mert nem vagyok kritikus, s ilyen módon nem vagyok integráns része a néha megkövültnek ható hazai színházi rendszernek. Nyilvánvaló, hogy én nem ismerem a háttértörténetek, pletykák 99 százalékát, vagyis engem kizárólag az előadások esztétikai hatása izgat. A színházi tájékozottságom egészen más jellegű: a nyolcvanas évek derekától rendszeres színházba járó vagyok, időnként külföldön is nézek előadásokat, s követem a vonatkozó elméleti diskurzusokat. Nem olvasok rendszeresen színházkritikát, de most a POSZT miatt kíváncsi voltam rá, s napi rendszerességgel megnéztem, milyen reflexiók születnek az általam látott előadásokról. Azt tapasztaltam, hogy a kritikák jelentős részénél a szerző a saját politikai elfogultságait az esztétikai szempontok elé helyezi.

Erre persze mondható az, hogy a POSZT vezetőségének a kiválasztása sem feltétlen független módon történt. Lehet, hogy szintén vannak politikai elvárások.

G. G.: Ezt nem tudom.

Hogyne tudnád.

G. G.: Ez egy kultúrpolitikai felvetés, amelynek a tartalmáról nincsenek biztos információim. Természetesen mindenkinek vannak politikai és személyes elfogultságai, ám ezeket egy tisztességes, autonóm értelmiségi a szakmai munkájában nem érvényesíti. Feltételezem, hogy ez a mi felkérésünkben is fontos szempont volt.

Tehát állítod, hogy az általatok látott több mint kétszáz előadás közül a legjobb tizennégy szerepel a versenyprogramban?

G. G.: Nyilván nem gondolod komolyan ezt a kérdést. Azt nem képzelheted, hogy nem a legjobbakat válogattuk be.

Nagyon sokan igen sok mindent gondolnak, jönnek a vélemények e-mailen, Facebookon egyaránt.

G. G.: Ez természetes. Furcsa is lenne, ha egyetértenének vele azok, akiket nem válogattunk be. Ez a jól ismert emberi gyengeség: könnyebb valamilyen külső magyarázatot adni a döntésünkre, mintsem elfogadni, hogy idén voltak jobb előadások. Az, hogy néhány, a „megmondóember” szerepében tetszelgő kritikus dilettánsnak gondolja a választásunkat pusztán azért, mert az nem esik egybe az ő értékítéletével, meggyőződésem szerint nem bennünket minősít. A politikailag vezérelt minősítésekre sem szeretnék reagálni, mert egészen más perspektívában gondolkodunk az előadásokról. És általában sem szeretnék egyszavas minősítésekkel foglalkozni. Tévedés ne essék: mindenkinek joga van elégedetlennek lenni.

Z. T.: Én abban sem hiszek, hogy van általában szakma, kritika, sajnos minden a politika mentén rendeződött el Magyarországon és így a szakma és a kritika is szétesett. Ebbe mi már nem avatkozunk bele, lehet, hogy amit az egyik oldal szeret, azt a másik nem, de számunkra nem volt szempont, hogy ki mit fog mondani.

A tavalyi válogatással szemben az előadások zöme budapesti, tavaly domináltak a vidéki és a határon túli produkciók. Most egészen fordított az arány, mi ennek az oka?

G. G.: Az, hogy idén több jó előadás volt Budapesten. Nem volt kvótánk, nem határoztuk meg előre, hogy mennyi vidéki, mennyi budapesti, mennyi határon túli előadás legyen. Csak az esztétikai szempontok számítottak. Azt viszont figyelembe kellett vennünk, hogy a kiválasztott előadások felének nagyszínpadinak, a felének pedig kamaraelőadásnak kellett lenniük. Ez azért probléma, mert a regisztrált előadások zöme kamaraszínházi. Nagy szívfájdalmunk volt, hogy az olyan szobaszínházi és stúdiószínházi előadások, amelyeknek nagy lett volna a kamaraszínház, mert jóval kisebb intim teret igényelnek, nem kerülhettek be a versenyprogramba.

De hát van stúdiószínház is Pécsen.

G. G.: A szabályzat szerint a nagyszínházba és a kamaraszínházba kellett válogatnunk. De összeállítottunk egy listát az off-programba javasolt előadásokról – ezek között több ilyen is van. Sőt, javasoltuk azt is, hogy a versenyprogramban legyen egy szobaszínházi, stúdiószínházi kategória. Nem kizárt, hogy ezt az ötletünket megfogadják, és jövőre már lesz.

Miért vannak zömében Budapesten a jó előadások?

Z. T.: Az arányokkal annyira nem törődtünk, hogy én már az első interjúmban azt nyilatkoztam, hogy ha idén hét Hamlet előadás lesz a legjobb, akkor hét Hamlet-előadás lesz a versenyprogramban. De, erre a kérdésre nem nekem kell válaszolni.

De van például két kiváló Woyzeck. Akkor miért csak egy került be? Hegymegi Máté rendezése a Szkénében nem jó?

Z. T.: Nem hiszem, hogy most minősítenünk kellene az egyes előadások közötti különbséget, mi azt vettük figyelembe, hogy melyik az, amelyik most számunkra érvényesebben fogalmazza meg a darabot.

Woyzeck         Szkéné Színház        Rendező: Hegymegi Máté

G. G.: Nem műsort szerkesztettünk, hanem értékeltük az egyes előadásoknál a dramaturgiát, a színészi alakításokat, a rendezői koncepciót, a látványt. Mindenki azért sajnált minket, hogy mennyit utaztunk, és tényleg sokat utaztunk, Székelyföldön például ötször voltunk, de a kemény munka nem ez, hanem amikor az ember elolvas darabokat, rákészül az előadásra, majd megírja az értékeléseket. Ez alapján összeállt valamilyen sorrend, és ebben például a Hegymegi Máté által rendezett Woyzeck előkelő helyen szerepelt. De a sorrendbe nem akartunk utólag belenyúlni, vagyis műsort szerkeszteni, mert azt gondoltuk, hogy ez úgy tisztességes, ahogy mi csináljuk.

Z. T.: Egyébként direkt mi kértük, hogy a Woyzecket regisztrálja a Szkéné, mert jó előadásnak tartottuk, ahogy több független produkció utólagos nevezését is kértük.

Woyzeck         Nemzeti Színház         Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila

Úgy tűnik, hogy meglehetős az egyetértés köztetek.

Z. T.: Érdekes módon mindössze egyetlen előadás megítélésében volt köztünk vita, ez a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája. Az előválogatókat is megkértük a megnézésére, és utána az egyikünk véleménye erőteljesebbnek bizonyult a másikunkénál. De azért sem érdemes az előadást Pécsre vinni, mert ott közel sincs olyan színpadtechnika, mint amilyen ehhez adott a Nemzetiben. Az viszont fontos volt számunkra, hogy minden előadást megvitassunk, megbeszéljünk.

Tavaly többen úgy gondoltuk, hogy a Bánk bánnak a Nemzetiből mindenképpen ott kellett volna lennie a POSZT-on, és talán azért nem volt ott, nehogy azt mondják, hogy direkt választottak be Vidnyánszky Attilától előadást. Most viszont két produkció is van a Nemzetiből, és nyilván azt fogjátok mondani, hogy az előbb említett szempont meg sem fordult a fejetekben, de én ezt nem hiszem el.

G. G.: Nekem megfordult a fejemben, mert látom, hogy milyen szempontok mentén folyik a színházi közbeszéd, de egy pillanatra sem gondoltam, hogy ezt figyelembe kellene venni.

Z. T.: Mi most sem az előadásokról vagy a válogatás minőségéről beszélünk, hanem egyéb szempontokról. Ma reggel például arra a posztra ébredtem az oldalamon, hogy dilettáns Fidesz-bérenc vagyok. Ha egy színházi program válogatása után ezt gondolja valaki, és ez lehet esztétikai alapú ítélet, akkor nagyon nagy baj van, mert felteszem, hogy az előbbi szemétséget nem egy troll, hanem színházi ember írta, és akkor tényleg igen nagy a baj a színházi kultúrában, kulturálatlanságban. Úgy tűnik fel, nem létezik politikai elfogultságoktól mentes színházszemlélet, amit mi megpróbáltunk alkalmazni. A józan beszéd vagy vélemény helyét a gyanakvás, a rágalmazás, a mindenféle ugatás vette át.

Én egy olyan variációt olvastam, hogy dilettáns, gyáva a válogatás.

G. G.: Egy ilyen szakmai, bátor beírást én nem kommentálnék. Minősítésekkel egyébként sem lehet vitatkozni. De ha valaki például amellett érvel, hogy miért nem jó a Katona József Színház Jeanne d’Arc előadása, azzal készséggel vitába szállnék.

Jeanne d’Arc         Katona József Színház         Rendező: Hegymegi Máté

Mit tapasztaltatok, milyen állapotban van a magyar színház és milyen állapotban vannak bizonyos műhelyek?

G. G.: Nagyon különböző színvonalú színházi műhelyek vannak ma Magyarországon.

Konkrétumot is mondasz?

G. G.: Arra, hogy melyek a szerényebb színvonalú színházak? Itt most nem, mert az ebben a formában puszta minősítgetés lenne.

Látod, egy kritikus azt nem nagyon mondhatja, hogy nem szívesen minősítget.

G. G.: Bár nem vagyok színházkritikus, nem akarom megkerülni ezt a fontos kérdést: kifejtem majd, mégpedig érvelő módon. Mindketten írunk egy-egy esszét a Jelenkorba a válogatás tanulságairól, az enyém többek között erről is fog szólni. Azokról a színházakról, elsősorban vidéken, ahol szerintem rossz döntést hoztak arról, hogy milyen közönségigénynek akarnak megfelelni.

Körülbelül a remény színházaként elhíresült programra gondolsz, ami főleg könnyed, szórakoztató akar lenni, nem gondolja, hogy különösebben érzékeltetnie kellene a valóság problémáit?

G. G.: Igen, bár ennél komplikáltabb az ügy, mert ez nem azt jelenti, hogy csupa felhőtlen vígjátékot játszanának.

Tragédiát is lehet ilyen módon, nem pokolra menve, viszonylag könnyedén játszani.

G. G.: Persze. Egyrészt van ilyen vonal, másrészt van az úgynevezett szórakoztató színháznak az a képviselete is, amit leginkább Orlai Tibor neve fémjelez, s amelyik főként a Broadwayn bemutatott, sikerre ítélt darabokat mutat be Budapesten, mégpedig kifejezetten magas színvonalon. Bár idén nem került be közülük egy sem a POSZT-ra, ezek a jó előadások közé tartoznak országos szinten is. Tartalmasak és nagyon profik.

Azt is kifogásolták, hogy egyetlen alternatív produkció sem került be a válogatásba.

Z. T.: Még egyszer mondom, nekünk nem volt szempont, hogy melyik színházi kategóriából mennyi kerüljön be.

Ez azt jelenti, hogy nem volt egyetlen olyan alternatív produkció sem, ami minőségben felér az általatok kiválasztott tizennégy előadással?

G. G.: A POSZT-iroda tájékoztatása szerint az elmúlt három évben mi láttuk a legtöbb előadást, s ez az alternatív előadásokra is igaz.

De hát ezzel azt mondod, hogy akkor szerintetek nem volt olyan alternatív előadás, ami megütötte az általatok kiválasztott tizennégy produkció mértékét.

G. G.: Láttunk kitűnő alternatív előadásokat, amelyek közel voltak ahhoz, hogy bekerüljenek a versenyprogramba. De amiatt, hogy egy előre jól látható támadási felületet megszüntessünk, nem módosítottunk a végső listánkon.

Tehát akkor azt állítod, hogy például a csRSnyés előadása az RS9-ben rosszabb, mint a Jeanne d’Arc a Kamrában. A csRSnyés szerinted nincs olyan erőteljes, innovatív, újszerű?

G. G.: Igen, pontosan ezt állítom, azzal együtt, hogy én nagyon szerettem a csRSnyést is, ezért is kértük fel őket az utólagos regisztrációra, mert esélyesek voltak a bejutásra. A csRSnyés nagyon innovatív előadás, ahogy a Jeanne d’Arc is, nehéz ilyen alapon összehasonlítani, de ha az ember mégiscsak összehasonlít és pontoz, akkor kijön egy sorrend, ami alapján van, ami bekerül a tizennégybe és van, ami nem. Egyébként az off-programba javasoltuk a csRSnyést.

csRSnyés         RS9 Színház          Rendező: Botos Éva

Z. T.: Ha elkezdünk dekázni, akkor valóban teljesen más címlista alakult volna ki, és akkor tényleg gyávák lennénk, tényleg nem lettünk volna képesek egyértelmű minőségi rangsort felállítani. A gyávaság-bátorság kérdéséhez pedig még annyit, hogy ha az ember nem a trendeknek, mindenféle színházi értékektől függetlenedett, külső elvárásoknak megfelelően dönt, és meri azt mondani, hogy ebben a válogatásban nincs alternatív vagy független színház, holott rengetegben jártunk és rengeteg produkciót tartottunk ezekben jónak, az is bátorság.

Akár gyávaság-bátorság kérdése lehet, hogy mertetek-e produkciót beválogatni a határterületekről. Ott van például a Müpa újcirkusz-társulatának, a Recirquelnek a My land című produkciója, ami a nyáron Edinburghban, a nevezetes Fringe Fesztiválon 4000 produkció közül bizonyult a legjobbnak, Vági Bence pazar rendezésében. Ez ugyanannyira színház, mint amennyire cirkusz. Egyáltalán láttátok, vagy ilyesmi meg sem fordult a fejetekben?

G. G.: Többször is beszélgettünk arról, hogy mennyire vegyük komolyan a POSZT-szabályzatot, és úgy döntöttünk, hogy komolyan vesszük. Márpedig ez alapján a versenyprogramba csak prózai előadásokat lehet beválogatni.

De tavaly például volt a Csárdáskirálynő.

G. G.: Igen, a szabályzat ellenére. Mi csak prózai előadások közül válogattunk.

Vagyis a My Landet nem is láttátok annak dacára, hogy azért ez most igencsak adta volna magát.

G. G.: Ha regisztrálták volna, akkor annak ellenére is megnézzük, hogy a POSZT szabályzata egyértelműen rendelkezik erről. Így egyszerűen nem volt időnk rá.

Z. T.: Reménytelen, hogy mindent lássunk, a színházaknak joguk van rá, hogy regisztráljanak, és nekünk a regisztrált darabokat meg kellett néznünk. Amit nem regisztráltak, az elkerülhette a figyelmünket, mert így is elképesztően az erőnkön felül kellett teljesítenünk.

Állítólag volt olyan, amikor az egyikőtök azt mondta, hogy ő ezt nem bírja tovább.

Z. T.: Igen, igen.

G. G.: Nem élményalapú benyomások, hanem elemzések alapján hoztuk meg a döntést. Aligha tudtuk volna ennél komolyabban venni a munkát, mert nem fért volna bele az időbe.

Melyek azok a produkciók, amiket hangsúlyosan javasoltatok az off-programba?

G. G.: A csRSnyés mellett Horváth Kristóf Cigány magyar című produkcióját, a Jurányiban játszottak közül a Hurok című előadást, az Anyaszínházban létrejött A kékszakállú herceg várát, a Soharózától Az Ügyet, Marosvásárhelyről a Radu Afrim által rendezett Részegeket, Gyergyószentmiklósról egy különleges Három nővért, Újvidékről a Hasszán aga feleségét, A Schroffenstein családot az Ódryról, ami sokáig befutó helyen volt nálunk. Ahogy a szkénébeli Woyzeck is. Aradról a Rosencrantz és Guildenstern halott, a budaörsi Latinovits Színházból Az arab éjszaka, valamint a Mozsár Műhelyből A pandák gyönyörű utazása című előadást szintén ajánlottuk.

Összességében milyen kép alakult ki bennetek a magyar színház jelenlegi állapotáról?

G. G.: Ezt fogjuk megírni a Jelenkorban. Jó volt megtapasztalni például, hogy milyen sok fiatal, tehetséges rendező van: egy új generáció.

Pedig azt szokták mondani, hogy hú, de rémséges rendezőhiány van.

G. G.: Számomra a legizgalmasabb produkciókat a fiatalok (mindenekelőtt Tarnóczi Jakab, Hegymegi Máté, Székely Kriszta, Sardar Tagirovsky, Albu István, ifj. Vidnyánszky Attila, Widder Kristóf) hozták létre. Örülök neki, hogy az idei POSZT-on többségben lesznek a fiatal rendezők produkciói. A kortárs magyar drámák száma és aránya is jelentős, ami nekem szintén kellemes meglepetés. Évek óta azt hallom, hogy milyen kevés a színházakban bemutatott kortárs magyar dráma.

A nagyszínpadokon tényleg olyan, mint a fehér holló.

G. G.: Dragomán Györgytől Tasnádi Istvánon át Zalán Tiborig azért több kortárs szerző akad, akinek az elmúlt egy évben nagyszínpadon mutatták be a darabját. Összességében pedig mintegy negyven kortárs magyar szerző drámáját mutatták be különböző színházakban. Ez azért nagyon magas szám. Ha megnézzük, hogy például a német színházak hány kortárs német szerzőt játszanak, ott sokkal rosszabb az arány.

Z. T.: Néhány jelentős műhely hiányzik a válogatásból, aki jártas a színházi életben, az úgyis tudja, hogy kik azok, akik jogosan számíthattak volna a részvételre. De azt tapasztaltam, hogy néhány ilyen nagy műhelyben nem kaptuk meg azt az élményt, amire számítottunk.

Voltak nagy csalódások?

Z. T.: Voltak.

Példákat is mondasz?

Z. T.: Nem mondok. Senkinek nem ígértünk semmit, senkinek nem mondtunk véleményt az előadások megnézésekor, a döntés volt a véleménymondás. 

A POSZT versenyprogramja

CÍMKÉK: