Hybridkult Produkció: csRSnyés / RS9 Színház
Az ősi orosz birtok helyett egy, nem sokkal az 1990-es rendszerváltás után, Budapesten alapított művészeti központ sorsa áll a történet fókuszában, amelyet működtetői ma már képtelenek fenntartani.
Fotók: Juhász Éva
A rendhagyó cím változatos asszociációkat kínál. Németh László egyik drámája a Cseresnyés. A címszereplő vidéken, mindentől távol alapít paraszti életformát kívánó közösséget. Az istenkísértő vállalkozás tragédiába torkollik, mert nem bírja el a második világháború előestéjén a levegőtlen valóságnak és a politikából kiábrándult társadalmi reformer utópiájának az összeütközését. A kezdetben az alternatívok, később a függetlenek közé sorolt, Dobay Dezső és Lábán Katalin által alapított RS9 Színházat is rejti a cím. A Rumbach Sebestyén utca 9. szám alatti pinceszínház három évtizede próbál a főváros 7. kerületében közösséget teremteni. Természetesen Csehov utolsó színműve, a Cseresznyéskert is beugorhat az érdeklődőnek.
A Hybridkult Produkció csRSnyés című előadása mögött a legerősebben az utóbbi áll. Az RS9 Színházban a cselekmény egysége megmaradt, de a szöveg és a konfliktus mai fogantatású. Az ősi orosz birtok helyett egy, nem sokkal az 1990-es rendszerváltás után, Budapesten alapított művészeti központ sorsa áll a történet fókuszában, amelyet a működtetői ma már képtelenek fenntartani. Pénz nincs, a publikum messze nem látogatja annyit az előadásokat, mint azt valamikor tette. Új szponzorok felkutatásához marketingstratégiára lenne szükség, amelyre szintén nincsenek meg az anyagiak, de talán a szándék sem, mert hőseink a múltban élnek. Az adósságokkal küzdő Gajev (Menszátor Héresz Attila) ha csak teheti, bedobja egy darab címét, amelyet bemutathatna a társulat, de ennek már sok köze a gyakorlathoz nincsen.
A szövegkönyvet is jegyző Botos Éva rendezését két összetevő határozza meg. Az egyik, hogy helyenként a dialógusok és a nonverbális akciók ellentétes irányúak. Mást mond az egyik, és mást emel ki a másik. Várja (Csáki Rita) és Kis Balogh (Mózes András) oly erővel bökdösődnek, akár az egymást zrikáló kamaszok az iskolai tízpercekben. Miközben azt halljuk, hogy ők ketten esetleg egy pár lehetnének, rögtön látszik, hogy ebből nem lesz beteljesült szerelem. Hasonlóan jól működik ez a módszer, amint Ljubova Várja, az idősebb lánya érdekében jár el. Az asszony kacéran simulékony teste, beszédes szeme azt kívánja, hogy a csRSnyés új tulajdonosa, Kis Balogh inkább őt vegye el.
A másik rendezői fogás az, hogy a kétely és bizonyosság között lavíroztatja a játék a nézőt némelyik karakter megítélésekor. Erre a legjobb példa az Ágoston Péter játszotta, szépen felépített Prof. Nem vitás, hogy az örökös EHÖK elnök tenyérbemászó alak. Bár tagadja, de vélhetően a politikai pálya a megfelelő terep számára, ha hajlandó lesz befejezni végre a tanulmányait. Ugyanis megvan ehhez a kellően vastag bőr az arcán. Azonban amikor a meddő elvek embere megcáfolhatatlan érzékenységgel szociális kérdésekről, például a meg nem valósuló kórházépítésekről beszél, kénytelenek vagyunk módosítani az álláspontunkat vele kapcsolatban. Miközben ott van az eddigiek mögött a gyakran piruló srác, aki még sohasem nyúlt nő lábai közé.
Két női alakítás főképp hangsúlyos, mert ők vesztik a csRSnyés megszűnésével a legtöbbet.
Botos Évának jól áll Ljubova szerepe, mert vulkánszerűen, hirtelen jött érzelmi kitörései villanásnyi ideig sem drámai túlzások, hanem belülről fakadó, őszintén megélt érzések. Legszebb pillanatában elmondhatatlan fájdalom járja át a leukémiában elhunyt kisfiának kínzó emléke miatt. Ő a csoport méhkirálynője, hiszen bárki meglehetne neki a társak közül, ha éppen úgy hozná a kedve. Ljubova tehetséges színésznő és közösségalapító – volt. Elmúlik az ideje, ha nem gondozzák kellőképpen, a formátumnak és az invenciónak is. Az asszony drámája az, hogy nincs ereje felismerni az előbbieket.
A dramaturgiai alakításokkal és a szerepösszevonásokkal Búza Tímea járt a legjobban. A férfiak figyelmét megkövetelő, eredetileg szolgálólány Dunyasa, Jepihodov, a balek könyvelő és az elszegényedett Szimeonov-Piscsik földbirtokos figuráiból gyúródott egybe Mazsi. A jóindulatú, kötődésre áhítozó öreglány a művészeti központ mindenese. Az örök hajadon nem érzi, hogy könnyen terhessé váló ragaszkodásának hol vannak a határai. „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, / de gondold jól meg, / bántana ha azután sokáig elkerülnél.” Búza szerepe szerint előbb a bizonytalan amatőr alapállásából, később profin, megkapó szépséggel szavalja József Attila versét, a Kopogtatás nélkül címűt. Gyönyörű versszakokba formázva azt, hogy Mazsi mindenét odaadná egy férfitól kapott jó szóért cserébe.
Mert kell a hely, amely mágnesként vonzza a nem a művészet populáris vonulatához vonzódókat. Az ígéretes előadás Csehov drámájából a valami véglegesen elmúlt érzését ragadja meg. Mégis a fájó nosztalgia az, amit a néző magával visz, mert az alkotók nem hagynak kétséget afelől, hogy a Való Világ, a Ninja Warrior Hungary korában a csRSnyés-hez hasonló zugok szükségesek, mert itt együtt lehetnek azok, akiknek a meghittségre még egyáltalán igényük van.
