Teremtés

Válogatás Jakovits József New Yorkban készült festményeiből

A Műcsarnok már több olyan kiállítást rendezett Szegő György művészeti irányítása alatt, ami a rejtett értékeinkre hívta fel a figyelmet. Ilyen volt többek között Malgot István szobrászművész kiállítása és most ilyen Jakovits Józsefé is.

Huszonkilenc éve nincs velünk. Szobrászművész volt a huszadik századi magyar avantgárd szobrászat jelentős alakja. Autodidakta, akit a XX. század minden kegyetlensége megtaposott. Az ínség és a megaláztatás azonban nem volt elég gerince és emberi tartása megtöréséhez.

Jakovits József, a munkásvilág ismerője, a proli, alkotóként is azokhoz csapódik, akik rokonlelkei. Ő nem volt tagja az Európai Iskolának – hangsúlyozta többször, de művészetinek köréhez kapcsolódott. 1946-ban veszi feleségül Vajda Júliát, Vajda Lajos özvegyét. Az akkori új hatalom az alkotás lehetőségét ígéri. Ő az, aki a romos villából lakhatót teremt egy művészi alkotóközösségnek (Lossonczy Tamás és Ibolya, Bálint Endre, Nádas József, Stark Anna, Faragó Pál, Bíró Iván, Gyarmathy Erzsébet lettek a lakók, s 1945 őszétől aztán Tábor Béla, Mándy Stefánia, Kállai Ernő, Hamvas Béla, Kemény Katalin, Bán Béla, Rozsda Endre, Bartha Lajos, Fekete Nagy Béla pedig az állandó látogatók). 1947-ben a Galéria a négy világtájhoz című kiállításon szerepel (művei: Akt, 1946, Áttört akt, 1946, Bagoly, 1948). ekkor már elvont kompozíciókat, (Hurkolás, 1946, Szálló madarak, 1947) alkot, s a a szerves élet, a növekedés, a kibomlás folyamatát érzékeltető szobrokat (Növekedő, Madár, Flower, 1947). A pártból kilép.

A következő évben már megvonják a művészeknek járó ösztöndíját, (az Európai Iskola művészeinek is). s a nyolc tagú Bálint és Jakovits családot (Bálint Endre, felesége Iri, István gyermekük, a Jakovits-házaspár Vera és Iván gyermekeikkel, valamint a teljes Vajda Lajos hagyaték a Rottenbiller utca 1-be költöztetik. Ez a kis lakás sokak számára „a szabadság kicsiny szigete” (Kozák Gyula: A szabadság kicsiny szigete, Balassi Kiadó 2015) lett. Övé a gyerekek gondozása is, így 1951-ig nem készít szobrokat. 1950-ben a Bábszínház díszlezetőjeként kapott munkát. Itt dogozott Országh Lili is. Kemény Henrik bábművész minden interjúban megemlíti, hogy az, hogy a népligeti bábszínház legendás bábjai megmaradtak, , az Jakovits Józsefnek volt köszönhető. Mivel szobrászként más anyaghoz nem jutott, fából készülnek alkotásai (Hajóút 1951, születik a Minotaurust 1952) . Hogy miról mit gondol, azt a művei egyértelműsítik (Sztálin Békegalambja 1953 , 1954, 1956) , a Belvederei Apolló (Bábos, 1953-54), Leonardo lovasszobra (Leonardo után, 1948), H. Moore (Király, Királynő, 1962) és J. van Eyck nyomán (Arnolfini asszony, 1955).

Rajzainak legjelesebbje az 1956-ban az alatt a tíz nap alatt készült sorozata.

Itthon helyzete tarthatatlanná vált és 58 évesen New Yorkba költözött. Itt az ortodox zsidó közösség világa, a kabbala misztikája, a héber betűk vonalainak dinamikája varázslattal hatott rá, inspirálta, és festeni kezdett. Erőteljes formák, erőteljes színek, a vonalak különleges ritmikája. Egy különleges látványvilág született, amely elszakadt a gyökerektől. Az ő világa más volt mint az ortodoxoké, s nehéz évek következtek számára. Más lehetőségek híján kollázsokat készített. 1987 őszén költözött haza, remélve sorsa jobbra fordulását, műtermet, ahol alkothatott volna. A Dob utcai másfél szobában az ágyneműtartókban a kollázsok, rajzok, papírmunkák, a vitrinekben a szobrok még gipszben várták, hogy bronzba öntsék őket.