Vasarely kiállítások
Victor Vasarely alkotásai Szöulban vendégeskednek, a Múzeum munkatársai – Orosz Márton igazgató irányításával három kiállítást is megnyitottak.
A földszinti, időszaki kiállításoknak helyet adó bal oldali termekben a Morphémes – Morfémák kaptak helyet, amelyek Pán Imre és Victor Vasarely párizsi történeteit idézi. Pán Imre Kassák Ma-köréhez tartozott, majd egyik alapítója az Európai Iskolának, amely 1948-ban megszűnt, de Pán Imre csak 1957-ben hagyta el Magyarországot. Párizsban kiállításszervező műgyűjtő és műkereskedő volt, ahogy itthon is, s haláláig a száznegyvenöt egyedi grafikákat tartalmazó kiadvány közül tizennégyet szentelt Vasarelynek. Itt most ezekből láthatunk rajzokat, szerigráfiákat, kollázsokat, akvarelleket. Kurátor: Pócs Veronika
Földszinten, a jobb oldali kiállítótérben V.V. Victor Vasarely 1=2, 2=1 tárlatot láthatunk, amely Bruno Fabre francia műgyűjtő páratlan kollekciójából válogatott. Vasarely 1948 és 1989 között különböző országok és városok bemutatótereiben rendezett kiállításokat. Ezek plakátjait láthatjuk itt. Kurátor: Orosz Márton, Bruno Fabre.
Mindkét kiállításon Magyarországon eddig még nem látható Vasarely-művekkel találkozhatunk.
A harmadik kiállítás az OSAS (Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület) bemutatóinak szokott helyszínén, az emeleten található. Az Egyesület 2007-ben alakult, – a konstruktív geometrikus művészet jeles magyar képviselői: Konok Tamás, Hetey Katalin, Gáyor Tibor, Haraszty István, Maurer Dóra, Nádler István, Haász István, a Párizsban élő Molnár Vera és Nemes Judit, a Szőllősi-Nagy András műgyűjtő , N., Mészáros Julia és Prosek Zoltán alapították – azért, hogy tagjainak munkásságát időről időre bemutassa.
A legújabb kiállításon ötvenhárom művész alkotásait láthatjuk Színek és számok gondolatkörben, amelynek ötlete Maurer Dóráról származik. Az arány, a ritmus, és mennyiség-minőség és különböző matematikai és geometriai kérdések vizualizálása is megjelenik a színek rendszerezése kapcsán. Itt most ebben a témakörben a kortárs geometrikus absztrakt hazai és külföldi (osztrák, német, svájci) képviselőinek munkáival találkozhatunk.
Kurátor: Benedek Barna, Inge Dick, Haász Katalin, Claus Prokop.
Mindhárom kiállítás 2024. február 9. és április 28. között látogatható, szerdától vasárnapig, 10 és 18 óra között a Vasarely Múzeumban (1033_Szentlélek tér 6).