Feltámadás, Hit – Zene, Teremtés
2022. április 8-án megnyílt Sándor Antal szobrász- és festőművész tárlata az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő aulájában
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a kultúra és művészetek elhivatott támogatójaként kiállítássorozatot szervez, hogy ezzel is segítse a tehetséges művészek széles körben való megismertetését. A MANK Nonprofit Kft.-vel közös, Staféta elnevezésű programsorozat a művészeti tehetség átörökítésének megértésére tesz kísérletet művészdinasztiák és művészcsoportok bemutatásával.
A sorozat negyedik, Sándor Antal szobrász- és festőművész műveit bemutató kiállítását „Feltámadás, Hit – Zene, Teremtés” címmel 2022. április 8-án nyitották meg a Támogatáskezelő székházában. (1085 Budapest, Gyulai Pál utca 13.)
„A szobrászművész egyéni hangú életműve a magyar képzőművészet sajátosan összetett, önálló fejezete. Figurális és nonfigurális közelítésmódja, ábrázoló művészete emberközeli. Az európai művészet évezredes formakincsére támaszkodva munkálkodik: úgy újítja meg azt, hogy közben nem feledkezik meg klasszikus gyökereiről sem. Műveit áthatja egyfajta belső csend, áhítat, meggyőződés, alázat, szellemi tartás, szeretet, ragaszkodás bizonyos elvekhez, amely maga a kereszténység. A kiállított alkotások szakralitást sugároznak: a szentség erejét, a hitet és az emelkedettséget hordozzák magukban. Töprengésre és megtisztulásra késztetnek, harmónia és zene egyszerre van jelen bennük.
A vernisszázsok példaértékű párbeszédkultúrát hozhatnak létre: olyan közeget teremtenek, ahol beszélgethetünk egymással. Alkotó és befogadó, befogadó és műalkotás, egyén és transzcendens egyaránt. Sajátos vizuális nyelvezetével és jelképrendszerével Sándor Antal a felejtés ellen küzd: szakrális alkotásai vallási elvek és törekvések, amelyek a társadalmi emlékezet működését segítik. Művészete ismétlődő dialógus a világgal, a transzcendenssel.” – írja Sándor Antal művészetéről és a tárlatról Dr. Szatlóczkyné Dr. Gajdóczki Zsuzsanna kultúrtörténész, a kiállítás kurátora.
A Staféta című kiállítássorozat, amelyet arany fokozatú támogatóként az Allianz Hungária Zrt., bronz fokozatú támogatóként az MKB Bank Nyrt. támogat, 2021-ben és 2022-ben csaknem tíz kiállítással mutatkozik be. A sorozat első állomásán, Budapesten a Farkas-Rákossy művészdinasztia munkáit ismerhettük meg, „A türelem születése” című tárlaton a debreceni közönség fedezhette fel neves művészek munkáinak mély jelentésrétegeit. A harmadik, „A cirkusz láthatatlan lelke” című kiállítás Urbán Ádám fotóművész munkáiba engedett bepillantást.
Sándor Antal kiállításának megnyitóján köszöntőt mondott Kiss-Rigó László Szeged-Csanád Egyházmegyei püspök és Dr. Szatlóczkyné Dr. Gajdóczki Zsuzsanna kultúrtörténész, a kiállítás kurátora. Közreműködött a Monarchia Zeneművész Egyesület csellistája. A rendezvényt Monszpart Zsolt, a Támogatáskezelő főigazgatója moderálta.
A „Feltámadás, Hit – Zene, Teremtés” című tárlat 2022. június 7-ig látogatható a Támogatáskezelő székházában, munkanapokon 10 és 16 óra között. (Budapest VIII., Gyulai Pál utca 13.)