KOR-SZAK-OK – Eőry Emil 80, 2019
Meglepetést keltő Eőry Emil grandiózus képkínálata. Mintha azt sugallná: mindegyik stílust folytathatná, de mégis abbahagyja, mert már más érdekli. Ezek a „vándorlások”, ez a „többlelkűség” (hogy Novotny igazát is elismerjük) párját ritkítja a kortárs magyar művészetben. A tehetség áttörte az előtte álló korlátokat, és fényre, figyelemhez jutott
Életfa, 1996-2001, Érd, bronz, 450x260x170 cm
Vannak-e még rejtett értékek, tehetségek, alkotók a kortárs képzőművészetben? Akikre nem figyeltünk eléggé, s akiket a média sem fedezett fel. Talán azért, mert nem került nyilvánosságra eléggé teljes körűen munkásságuk, mert a kiállítások – mert persze, voltak – is csak részletét képesek felölelni egy gazdag pályának. Így vagyunk az Érden élő és nem akármilyen életművet létrehozó Eőry Emillel, aki végre, 80. évére megkapta azt a lehetőséget – legalábbis albumban kifejezve –, ami sokoldalúságát, magas minőségét és utánozhatatlan egyéniségét tárja a szélesebb közönség elé. Pedig voltak, aki felfigyeltek rá: P. Szabó Ernő, dr. Hann Ferenc, Kelényi István, Feledy Balázs, Kéri Mihály és mások, akik méltatták univerzális, kiterjedt munkásságát. Legalábbis egy-egy szegmentumát.
És most itt van, megszületett az a kiadvány, amelynek célja: a legteljesebb képet adni erről az Isten adta, hosszúra nyúlt alkotói munkálkodásról.
Egy olyan tehetségről van szó, akire nemcsak hatottak a nyugati példák, hanem „visszhangzott” benne mindaz, ami meglátott, megtapasztalt, ami a szűkös körülmények ellenére rendelkezésre állt. És persze, kellett valaki, aki ezt a „szétszórtságot”, bizonytalanságot koncentrált formába hozta, a teljesítményt a magas csúcsok közelébe emelte. Ezt a szakembert Novotny Tihamérnak hívják, és minden elismerést megérdemel e nagy ívű lényeglátásért.
A munkáscsaládból származó Eőry Emil tehetségének megfelelően képzőművészeti gimnáziumba akart menni, felvételije nem sikerült, így aztán a zene felé fordult. Ám a képzőművészeti tanulmányokat sem hagyta abba. Idővel visszatér régi szerelméhez, a képzőművészethez. Az önképzés szinte minden lehetőségével él: művészettörténetet tanul, olvas, albumokat forgat.
Gyémánt Lászlóval való ismeretsége sokat lendít tájékozódásán, számítottak a Szőnyi István Nyári Képzőművészeti Szabadiskola foglakozásai Zebegényben. Ekkor készült képei már pályájának részét képezik, mint az Ádám és Éva, Nőalak, és születnek sajátos kisplasztikái.
Ez már a hetvenes évek. Gyémánt László távozása megakasztja, helyét Csikszentmihályi Róbert tölti be, aki szobrászati énjét erősíti fel. 41 évesen felveszik a Művészeti Alapba, ami számára sokat jelent.
Magánöntödékben sikerül kisplasztikáit kiöntetni, ami jelentős szakmai előrelépés. „Festő szobrászművészünk és szobrász festőalkotónk (…) sokágúan kiteljesedő.” – írja a monográfia szerzője. Az összegzése szerint: „Eőry Emil művészetét tehát általában egy mindig megújulni kész, egyéni ízű tiszta ideákat és paradox helyzeteket felmutatni képes, józan modernség jellemzi.”
Novotny másképp is igyekszik körülhatárolni feladatát, amikor a 425 műtárgyat felvonultató albumból „kimaradt” művekre, irányzatokra, jellemzőkre utal: de ebben a szűkített anyagban is fellelhető, amit ő „Eőry Emil-esnek” nevez. „Nem stílusokban gondolkodom, de mindegyikben jól érzem magam” – mondja a művész. Ennek azért van jelentősége – amit Novotny is érzékeltetni próbál –, hogy a kötet nagyobb részt ezeknek a stílusformáknak az áttekintése, elemzése, értékelése.
Tizenegy ilyen formációt különböztet meg Novotny, hogy tájékozódhassunk a művek áradatában.
Az irány persze nem lehet más – a realisztikus ábrázolástól az absztrakt formációkig.
A szakma és érdeklődők elsősorban szobrásznak tekintették, de – mint Novotny írja – tévesen, hisz festészeti anyaga igazán csak 1993-ban és 2005-ban kapott nagyobb nyilvánosságot Érden. Számos kortársi elismerés követte a szobrászati megnyilvánulásokat. Az Európa elrablása például a művészi tömörítés példaszerű alkalmazása (ismerve a számtalan előképet), a nőalak és bika összeforrnak, s a tekintetekben van valami lágyság, odaadás, megértés, s még erotizmusa is szelíd, szinte bájos alakzattá formálódik a félköríves kompozícióban. Képet kapunk a kényszerekről is, amelyek közepette a művek létrejöttek, ám ezek változatos tematikája betekintést enged az alkotó különleges és színes alkotói világába. Az 1968-as – viszonylag korai – Ádám és Éva születhetett volna akár Marton László keze nyomán is, és az absztrakt módon tekergő fa inkább az ornamentikára figyel, az emberpár higgadtsága mellett. Az Apám realisztikus portréja egy eltörődött figura, ám a félszem csippantása némi huncutságra enged következtetni. A kettős torzóban brancusis ízek érezhetők, a Madách szobor melankóliája, expresszív mintázása a mai magyar szobrászat tanulságait hordozza. Prométheusza nem Varga Imre-méretű, lángnyelveket cipelő mitikus szörny, hanem szenvedő, küldetése súlya alatt nehézkesen tántorgó figura. Számomra nagyszerű alakítás a Bűnbeesés, a női figura keresztbe forduló lábakkal, fülére szorított kezével éli át a maga poklát. Mitikus, stilizáló festészete főként a realisztikus jellegű képekben nyilvánul meg. A tüntetők, a Mózes néhány gesztussal érzékelteti, milyen irányban mozdul el a mű jelentése. A Magába forduló vagy Fohász az árnyékok segítségével növeli monumentálissá figuráit. A Férfiportré Francis Baconra emlékeztet, az Al-Ma című kettős gyerekportréja a torz és a harmonikus kontrasztját tárja elénk. Kitárulkozó vagy rejtőzködő aktjai a szakma minden mesterfogását felvonultatják, ecsetvonásai nyomán a realisztikus alak – néhány vonással – kubisztikus formákat ölt. (Látogatás) Ahogy ez az expresszív-fauve-os képek esetében megfigyelhető. Itt a vaskos, rusztikus ecsetjárás, ami kiemeli a lényeget, hogy a mű megszülessék. Ennek két csúcspontja, a Tél öregapám és Ősz öreganyám.
Nap, 1997, bronz, 60x60x18 cm
Az emlékérmek, domborművek fejezet – számomra – nem válik el lényegesen az előző stílusformáktól, a kompozíciók itt mozgalmasabbak, annak ellenére, hogy sok éremmel találkozunk. (Például az Ablakban, Jónás II.) Művészportré sorozata – Leonardótól Henry Moorig – valódi tisztelgés a kedvelt művészek előtt, míg a Veronika kendője a szakrális téma érzékeny, finom, gyűrődésével a véletlennek is szerepet ad a Biblia ismert jelképét megjelenítve.
A Félabszrakt, absztrakt, organikus és geometikus szobrászat szintén gazdagon mutatja be a művész e téren való kalandozásait. A Szellő a levegő lebegését, rezgését érzékelteti egyetlen falevéllel, míg az Afrika című mű, a negritüd vonások alkalmazásával és keresztbe forduló női mellekkel állítja elénk a különös kontinens szimbólumát. Az archaikus elemek, ábrázolások, motívumok uralják ezt a tematikát, ahogy Picasso neve is. A fő szólam itt a leegyszerűsítéseké, de a Pár olyan vonzó, lenyűgöző alakzat, amely bármely figurális ábrázolással felveszi a versenyt.
A gömb, a kúp és a henger – a kubisztikus formák alapelemei. Továbbra is Brancusi a meghatározó alkotó. Ám a másik forrás a magyar népi faragások formakínálata. Ebből a kettőből táplálkozik a kubisztikus témakör ábrázolásmódja. Mint a Mag vagy a Credo I. A Memento, a Pásztorünnep vagy a Nagyanyám emlékére Erdős János vagy a fiatalon elhunyt Tornay Endre András népművészeti ihletésű munkáira emlékeztetnek. A figurális jellegű munkák – mint a Kis akt vagy Kis harcos – ezt a kubisztikus szemléletet tükrözik, megfog a leegyszerűsített, szögletes darabok harmóniája, az erőteljes plasztikai hatás.
A következő ráközelítás: az Emblematikus, neoprimitivista univerzálé megnyilvánulásai. Az elvont jellegű, a gondolati konstrukciókból összerakott konglomerátumok – Magány, mely egy hasítékból áll és plasztikáját az üres háttér adja, vagy az Ár, melynek hullámai fölött szúrós fogak állnak – jelzik, hogy a jelzésszerű, fogalmi jellegű alakítások sem idegenek tőle.
Zavarba ejtő, meglepetést keltő Eőry Emil grandiózus képkínálata. Mintha azt sugallná: mindegyik stílust folytathatná, de mégis abbahagyja, mert már más érdekli. Ezek a „vándorlások”, ez a „többlelkűség” (hogy Novotny igazát is elismerjük) párját ritkítja a kortárs magyar művészetben. A tehetség áttörte az előtte álló korlátokat, és fényre, figyelemhez jutott, nem is akármilyen kvalitások jegyében. S az is ritka, hogy a település és a tehetség egymásra talál. Itt, ebben az esetben megtörtént, hisz a reprezentatív, nagy alakú 256 oldalas album kiadója Érd városa. És itt történik meg az érdi csoda: egy művész átlép a horizonton…
