Későn ébredtem
A világ legifjabb és legizgalmasabb, százmillió dolláros árszintet elérő festője: Jean-Michel Basquiat, élt huszonnyolc évet, 1960-1988.
The world’s youngest and most exciting painter, reaching a price level of hundreds of millions of dollars: Jean-Michel Basquiat, lived twenty-eight years, 1960-1988.
Jean-Michel Basquiat – Dos Cabezas 3 (1983) (2) © Estate of Jean-Michel Basquiat. Licensed by Artestar, New York
Bizony későn: most, hogy fenn van a világranglista élén, mondanám az egekben, kapcsoltam. Martos Gábor ugyan már rég figyelmeztetett rá, hogy van itt egy zseni (Ilyet én is tudok, 2017), de nekem akkor valahogy nem smakkolt a dolog. Most meg azt olvasom az FT-ben (Financial Timesban), hogy egyszerre két helyen is, ráadásul egyidőben: 2021. március 23-án – lesz Basquiat-aukció: Hongkongban és New Yorkban. Van annyi képe? alkotása? – kérdeztem magamtól, hisz tudtam, hogy ’88-ban elvitte a heroin, azaz huszonnyolc évesen, ifjúsága teljében… (A zsenik korán halnak meg.) Kisült, hogy van annyi képe. (A hagyaték őrzői kb. 117 festményt, ezernyi grafikát stb. őriznek.) Legdrágább festménye 110.5 millió volt, (Sotheby’s aukción, 2017-ben, egy japán milliárdos vette meg). Azóta is mennek fel az árai, $40-50 millánál alább nem adja.
Nem a divat lendített rajta, festőként igazi, eredeti nagyság lett. Közben az elmúlt pár év alatt beleszerettem, kb. úgy, ahogy a zenében Natália Lisitsa zongorajátékába. (Minden este megy egy-két Beethoven-szonáta vagy Rachmaninov zongoraverseny…) Persze Basquiat más tészta, másképp kell szeretni, aminek esztétikai elemzésébe nem megyek bele, mivel csak vendégszereplő vagyok a művészettörténetben, és ennek a Haitiből New Yorkba repült zseninek a nyelve is állandóan változik, nehéz követni, megfejteni, befogadni.
Ennek ellenére, vagy épp ezért: nagy élvezet, már az is, ahogy mászok utána. Állítólag megszökött otthonról, gimnáziumba hol járt, hol kihagyta, valami képzőművészetit viszont végigjárta. Cy Twomby-t és Andy Warholt tekintette mentorának, ez utóbbival barátságba is került, az meg felismerte benne a zsenit és egyengette útját. Aztán előbb nyomor, majd pince, aztán az East Village-en valami stúdióféleség következett. Az East Village-ban az avantgárd legjobbjai fordultak meg, zene, regény, koksz és zsenialitás keverékével elegyítve ezt a művészi „telephelyet”. Basquiat kezdetben street art (graffitik falrafújásával szórakozott), grafikáit papírra rögzítette, de volt zenekara is, de ezt most hagyom, mert nem értek hozzá.
Egy Mudd Club nevű, manhattani night club, avantgárd találkahely vezetője Diego Cortez balhéből meghívta egy bemutatóra, ám ezzel kivágódott az ajtó, cikk jelent meg róla az Art in Amerikában, majd a NY Times-ben, és terjedt a híre. Első kiállítása 1980-ban volt, ott figyelt fel rá a híres galerista, műkereskedő Jeffrey Deitch, és aztán jöttek a kiállítások dögivel. Sietni kellett, mert a kaszás már félúton volt felé. Ez alatt a hét év alatt „csinálta meg magát”, illetve a média, a tévé, a street art, meg a fehér művészbrancstól elütő, ritkaság: színes bőrűként beverekedte magát az elitbe.
Basquiat – The Italian Version of Popeye has no Pork in his Diet © Estate of Jean-Michel Basquiat. Licensed by Artestar, New York
Amit csinált, szerintem nem besorolható, (neoexpresszionizmusnak szokás nevezni a stílusát, de gondolom, csak jobb híján…). Barbár, nyitott, absztrakt és egyben figurális (hogy hogyan, azt ne kérdezd…); minden képe más, bár vad dinamikája mindig felismerhető. Emellett grafikus eredetét sem tagadja meg, képein a vonal/szín és témabeli dinamika tánca uralkodik, ám közben mégis a vonalas őrület tombol bennük. De nemcsak ezt a technikai részletet kell megemlítenem, hanem azt a gesztust is, hogy az elnyomott színes kisebbségek ilyen-olyan képvariációi megjelennek festményein. Ezenkívül minden festménye valamilyen lázadás a korábbi, absztrakt expresszionizmus (Pollock, vagy akár Rothko) korszaka, képkoncepciója ellen. A „kívülről érkezettek” lázadása” adja képeinek dinamikáját. De nem merném a továbbiakban elemezni festményeit, inkább fiatalságát csodálom, nem csodagyerek volt, hanem önképző géniusz.
Műveit jelenleg – ha jól tudom – a Basquiat Estate (hagyaték) kezeli a festő húgai irányításával, korábban ugyanezt a munkát apja, Gerard Basquiat végezte, 2013-ban bekövetkezett haláláig. A Christie’s, a Sotheby’s és a többi aukciós ház verekszik műviért. Műértők és milliomosok tolonganak, ha nyílik valahol (mondjuk a Tate-galériában) kiállítása. Mit mondjak, modern csoda.
I woke up late
Jean-Michel Basquiat
The world’s youngest and most exciting painter, reaching a price level of hundreds of millions of dollars: Jean-Michel Basquiat, lived twenty-eight years, 1960-1988.
Indeed, it is too late: now that he is at the top of the world rankings, I would say in heaven, it has clicked for me. Although Gábor Martos has long warned us that there is a genius here (ILYET ÉN IS TUDOK, 2017), I somehow didn’t vibe with it back then. Now, I read in the FT (Financial Times) that in two places at once, at the same time: March 23, 2021 – there will be a Basquiat auction: in Hong Kong and New York. Does he even have this many pictures, creations? I asked myself, knowing that he was taken by heroin in ’88, that is, at the age of twenty-eight, at the peak of his youth… (Geniuses die early.) It turns out that he had so many pictures. (The custodians of his legacy have preserved about 117 paintings, thousands of graphics, etc.) His most expensive painting was worth 110.5 million US dollars, (bought at a Sotheby’s auction in 2017 by a Japanese billionaire). Since then, the prices of his pictures have been going up, not dropping below $ 40-50 million dollars.
It wasn’t the trends that gave him a leg up, as a painter he became a real, original greatness on his own. In the meantime, I’ve fallen in love with his work over the last few years, similar in way as I did in music with Natalia Lisitsa’s piano playing. (Every night there are one or two Beethoven sonatas or Rachmaninov’s piano concertos…) Of course, Basquiat is a horse of another colour. I have to love his work in a different way, which I don’t go into an aesthetic analysis of, as I’m just a guest in the field of art history, and the language of this genius who came from Haiti to New York, constantly changes, is difficult to follow, decipher and accept.
Jean-Michel Basquiat – Dos Cabezas 3 (1983) (2) © Estate of Jean-Michel Basquiat. Licensed by Artestar, New York
Still, or maybe for this exact reason: I find great pleasure, even in trying to catch up with him. He allegedly escaped from home, went to high school here and there, but finished a school of fine arts. He considered Cy Twomby and Andy Warhol his mentors, the latter also befriended Basquiat, recognized the genius in him and helped him along his way. Then there came misery in his life, then a cellar and then some kind of a studio in East Village. In the East Village, the best of the avant-garde hung around, blending this artistic “site” with a mix of music, novel, coke and genius.
Basquiat initially did street art (he had fun blowing graffiti on the walls), had his graphics on paper and he also had a band, but I’ll leave that for now because it’s not my area of expertise.
Diego Cortez, the manager of an avant-garde meeting place called Mudd Club, a Manhattan nightclub, invited him just to stir things up a little, but it made the doors bust open, resulting in an article about him in Art in America, then in the NY Times, and word started to spread about him. His first exhibition was in 1980, where he was noticed by the famous gallerist and art dealer Jeffrey Deitch, and then the exhibitions started rolling in. He had to hurry because the reaper was already halfway there. During these seven years, he really “made himself”, a rare phenomenon that contrasted with the media, television, street art, and the white artist brunch: he became a member of the elite as a person of colour.
What he did, in my opinion, cannot be classified, (his style is usually called neo-expressionism, but I think only for lack of a better one…). Raw, open, abstract and at the same time figural (don’t even ask, how is it possible…); each of his images are different, though his wild dynamics are always recognizable. He also doesn’t deny his origins as a graphic artist, as his paintings are dominated by the dance of line / color and thematic dynamics, while in the meantime, the line-madness is raging in them.
I have to also mention not only this technical detail, but also the gesture that the image variations of oppressed colored minorities appear in his paintings in different ways. In addition, each of his paintings is a kind of rebellion against the era of the earlier abstract expressionism (Pollock, or even Rothko). The “rebellion” of “the outsiders” is what gives the dynamics to his pictures. But I wouldn’t dare to analyze his paintings any further, I’d much rather admire his youth, he wasn’t a prodigy, but a self-educating genius.
Basquiat – The Italian Version of Popeye has no Pork in his Diet © Estate of Jean-Michel Basquiat. Licensed by Artestar, New York
His works are currently, as far as I know, are managed by the Basquiat Estate (legacy) under the direction of the painter’s sisters, previously the same work was done by his father, Gerard Basquiat, until his death in 2013. Christie’s, Sotheby’s and other auction houses are fighting for his artwork. Connoisseurs and millionaires are flocking to his exhibitions when they open somewhere (say in the Tate Gallery). What can I say, a modern marvel.
Miklós Almási
