Alföldi Róbert magángyűjteménye és művészi reflexiói az Átrium Central Galériájában
A valóságot szépíteni kell. Az sohase jó, a maga valóságában. Legalább álmokkal, vagy színes festékkel, úgy, ahogy lehet.
A szerző reprodukciói
„A fénykép útrövidítés, mert a múltat fogyasztható tárggyá alakítja át. Minden fényképgyűjtemény egy-egy szürrealista montázsgyakorlat, szürrealista történelem-rövidítés” – vélekedett Susan Sontag, pedig nem is látta Alföldi Róbert színezettfotó-gyűjteményét, az Átrium színház idén ősszel nyílt Central Galériájában.
A képeken évtizedekkel ezelőtti mosolyok, arcrándulások, amelyeket megőrzött a fotópapír. Nem úgy, ahogy eredetileg. Ezek mindegyikébe a szépítő szándék színeket vitt, rózsás arcot, világító kék tekintetet, elsimította a ráncokat és a csúnyának ítélt vonásokat is. Hogy milyen is volt valójában az az arc, az a tekintet? Kikövetkeztethetetlen. De mi is a valóság? Ki tudja? Mert ahányan vagyunk, annyifélék, s annyiféle a valóságunk is. Egyáltalán, akarjuk magunkat látni úgy, ahogy vagyunk? Aligha. Már mindenki fényképez, és a fotoshop csodákra képes. Ez a valóságunk. Megörökíteni azonban megörökíttetjük (szelfivel megörökítjük) magunk. Így talán nyomot hagyunk vagy valamiféle jelet magunkról, bizonyosságot, hogy vagyunk.
A fényképezőgép létezése előtt pápák és fejedelmek jó nevű festőkkel készíttették el portréikat, a kevésbé tehetősek a kevésbé ügyes festőkkel. Kevesek privilégiuma volt ez. A fényképezőgép megváltoztatta a technikát, s a lencse elé oda kellett állni. Mi már tudhatjuk, hogy hozzávetőlegesen – ha fekete-fehér a kép, akkor nagyobb bizonyossággal, ha színezett, akkor kevésbé – hogyan nézett ki a déd- vagy ükmamánk.
A valóságot szépíteni kell. Az sohase jó, a maga valóságában. Legalább álmokkal, vagy színes festékkel, úgy, ahogy lehet. Kolorizált dagerrotípiát Johann Baptist Isenring svájci festő és grafikus készített először. Az üveglemezt körülményes volt, de a papírképet már lehetett manipulálni pasztellel, akvarellel, olajjal. A kivételes vizuális igényességgel is rendelkező Alföldi Róbert észrevette ezeknek a képeknek az esztétikumát. A báját, ami legfőképpen sutaságukból fakad, s ami mégsem tudja elnyomni, felülírni az ábrázolt tárgy (az emberi arc) hitelét és életigazságát.
Alföldi Róbert értékmentő szándékkal kezdte felkutatni Magyarországon és szerte a nagyvilágban a speciális technikával, utólag, kézzel színezett fényképeket, amelyek az 1940 és 1970 közötti évek életének idealizált lenyomatát mutatják. A kiállítás a beszerzett anyagból ad gazdag válogatást. Nemzetközi gyűjteményt láthatunk, hiszen nemcsak Európában, hanem a világ minden táján éltek ezzel a különleges technikával.
Az eredeti fotókat Alföldi Róbert színezett képei is gazdagítják a kiállításon.
Ez a tárlat Budapest új kiállítóhelyének, a Central Galériának első tárlata, a galéria az Átrium emeletén található. Azért kapta ezt a nevet, mert a Central Médiacsoport a fő támogató. Egy évben négy kiállítást terveznek, amelyek a színházi előadások idejében látogathatók, és mindig egy-egy produkcióhoz kapcsolódnak majd.
Az első kiállítás, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal közösen valósult meg, s november 30-ig látogatható.
