Sam Havadtoy: Hommàge – Kulturális migránsok / Magyar Nemzeti Múzeum
A magánélet szenvedélyesen szélsőséges mozzanatai serkentő hatással lehetnek a művészi létre, s nyilván az sem mellékes, hogy évtizedekre becsekkolt New York művészeti elitjébe.
Nem elfedni, felfedezni a részleteket…
S.H.
Hommage Victor Vasarely – Sam Havadtoy
A pletykalapok Yoko Ono exeként tartják nyilván, mi pedig eldönthetjük, a világhírű alkotóként jegyzett Havadtőy Sámuel életművében ez mennyire fontos. Mindenesetre a magánélet szenvedélyesen szélsőséges mozzanatai – öt esztendeje lapunkban coming outolt – serkentő hatással lehetnek a művészi létre, s nyilván az sem mellékes, hogy évtizedekre becsekkolt New York művészeti elitjébe.
Az anyag, a mindent beborító csipke, amelyre képzőművészeti munkássága során rálelt, legalább olyan szélsőséges asszociációkat vált ki, mint lágy tónusokba burkolt, ám éleslátó szókimondásra törekvő művészetének egésze. Első körben hallgatag falusi házakban horgolgató öregasszonyok múlt századi miliőjével kecsegtet, ám, ha példának okáért John Lennon – Andy Warhol – ihlette portréját fedi, nosztalgikusságát gyorsan elfeledteti korunk szabályos mintázatú töredezettségének a képzete.
Hommage Andy Warhol – Sam Havadtoy
A csipke, akár a korunkra simuló giccs, újraértelmezi a világot.
Ez a finoman megmunkált anyagstruktúra, mint a mesében, új életre kel. A „giccsrajongó” és „ajtófetisiszta” Havadtőy Nemzeti Múzeumban látható legújabb sorozata, az Hommàge – Kulturális migránsok című, tizenegy modernkori festőművész egy-egy ikonikus képének az újragondolása. Mondriantól kezdve Picasson és Chagallon át egészen az art deco istennő Tamara de Lempickáig és az univerzális zseni Moholy-Nagy Lászlóig. Tizenegy világpolgár, más szóval „kulturális migráns” szellemét idézi meg – kedvenc matériájával beborítva Picasso fiatal szerelmét, Warhol Lennonját, Max Beckmann második feleségét, vagy akár a geometrikus absztrakció körülrajongott alakjának, Piet Mondriannak A stúdió címmel megálmodott mágikus vonalait.
Ám a nagy rejtőzködő nem elégszik meg ennyivel.
Sam Havadtoy
Akcióra hívja a látogatóit. Látványos gesztusként egyfajta „tologatót” helyez a képeire, amely a néző szándékának megfelelően elrejti vagy föltárja az alatta megbúvó, eleve csipkével fedett mű egyes szegmenseit. Nem elfedni, hanem felfedezni szeretném a részleteket, állítja minden látszatot megcáfolva Havadtőy, s ezt a viszonylagosságot magunk is megtapasztalhatjuk. Itt van maga a csipke. Az önmagában is szimbolikus textúra, mely részben elfedi, de másik oldalról valóban hangsúlyosabbá teszi a mű egyes részleteit. A minták könyörtelen ismétlődése önnön elvont szépségében szakítja darabokra, s ahogy távolodunk, szerkeszti ismét teljes univerzummá az eredeti művet.
Újrateremti.
Nem csupán arcunkba vágja az emberi kultúrtörténet nagy opuszainak törékenységét, sebezhető mivoltát, ugyanazzal a gesztussal bebizonyítja ennek ellenkezőjét is. Nevezetesen, hogy a sziszüfoszi szenvedéssel létrehozott emberi műalkotás végtelen törékenységében is törhetetlen. Létezése nem eltörölhető. Ha egyszer volt, akkor lesz is. Egészen az örökkévalóságig. Mintha a csipke könnyedsége, áttetszősége kősziklát fedne. Az emberi kultúrtörténet kőszikláit…
Semmi kétség, a mű velünk marad. Legföljebb más fénytörésbe kerül.
Hommage Marc Chagall – Sam Havadtoy
Hogy még tologathatjuk is kedvünk szerint a – szintén csipkével fedett – tologatókat, az a rejtőzködés kontra kitárulkozás viszonylagosságán túl olyasfajta intimitást feltételez, amelyet kiállítóteremben ritkán tapasztalunk. Olyan ez, mint a tapintás tapintása. A szemünkkel letapogatott részletek hirtelen ijesztő közelségbe kerülnek, és minden belénk rögzült múzeumi come il faut-nak ellentmondva ujjunkkal megérintjük a kép adott elemeit. Nem kevés bátorság kell hozzá. Fogj meg és fuss, sugallja a művész biztatására a mű, s ez a fajta hirtelenjött taktilizmus – minden illendő vonakodásunkkal együtt – valljuk be, fölszabadít. Közben pedig elmerülünk a Havadtőy-féle könyörtelenül csipkeszerű létezésben, amelybe az öt év előtti coming out épp úgy belefér mint a remekművekre fagyott ismerős matéria lágyan hurkolódó szálai.
