Gerhard Richter kiállítása – Magyar Nemzeti Galéria
A világhír, az elemzések és a műtárgypiac által felkapott, sokféle irányzatú Gerhard Richter besorolhatatlan, ám óriási életművéből mutat bő válogatást az MNG nyár végi-őszi kiállítása.
Absztrakt festmény (CR: 952-3) 2017 Olaj, vászon 200 × 200 cm A Gerhard Richter Kunststiftung letétje © Gerhard Richter 2021
https://www.gerhard-richter.com/en/exhibitions/gerhard-richter-abstrakte-bilder-582
https://www.gerhard-richter.com/en/exhibitions/gerhard-richter-abstrakte-bilder-582/abstract-painting-6851/?p=1
Többértelműségek: benne a világhírben.
Gerhard Richter képei Európa majd minden nagyobb múzeumúban jelen vannak, festményei a Christie’s és a Sotheby’s árverésein majd minden évben 15 és 50 millió euró között érik el a leütést. A majd 90 éves, Drezdában (NDK) született festő 1961-ben átjutott az akkori NSZK-ba: és ma tán ő számít Európa (ha nem a világ) legjelentősebb festőművészének. Az MNG pont akkor rendezte tárlatát, mikor a művész bejelentette, hogy befejezi műhelymunkáját.
Nem akarok belemenni az életrajz ismertetésébe, mindezt csak azért említem, mert a többértelműségről, képeinek hűvös, sehová nem tartozásáról akarok beszélni. Ami engem, mint nézőt hidegen hagyott: ott is ürességet éreztem, ahol zseniális képtechnikai megoldásokat láttam. A sokféle identitással való „játék”, a stílusváltások, az elmélyülésre való felhívás elmaradása hagyott hidegen. A többértelműség zavara.
Ez a többértelműség, illetve identitásának bizonytalansága (NDK és NSZK sorsok keveredése) életművére is rányomta bélyegét. Volt szocreál és „kapitalista realizmus” híve (a fogalmat ő kreálta), volt szürrealista (amit szeretek), volt posztimpresszionista, vagy épp eklektikus. Sőt, kedvesen nézőbarát is, mint például a lányáról készült, René Magritte-re hajazó képe (a Betty című 1977-es képéről beszélek). (Adatai: 30×40 cm, olaj-vászon)
Betty (CR: 425-4 ) 1977 Olaj, vászon 30 cm × 40 cm Museum Ludwig, Köln (tartós letét magángyűjteményből, 2007) © Gerhard Richter 2021
A képről, melyet nevével, művészetével foglalkozók a legtöbbször idéznek kritikáikban, elemzéseikben. (Melyek száma, ahogy múlik az idő, és szívódik fel hatásának elismertsége, a végtelen felé közeledik.)
Akkor most belevágok a műélményem közepébe. Számomra ugyanis a legjobb, a világhírt hozó óriás vásznak voltak a kiállítást meghatározó műdarabok. Az „absztrakt festmények” című sorozata. (Egyenként kb. 300×350 cm, ill.: 200×250 cm.). A tárlaton ez volt az a pont, ahol megálltam, az, ami megfogott. Megfogott, de tétovázva álltam e vásznak előtt. Talány, mélység és üresség döbbentett meg egyszerre. A monumentális festmények szőnyegszerű, ezernyi színben csillogó mozaik-egysége.
A B, csend (A, B, Still, CR: 612-4) 1986 Olaj, vászon 225 cm × 200 cm Hasso Plattner Collection © Gerhard Richter 2021
Ezek a képek több rétegben készültek; az egy-egy spaklival felvitt színt és formát száradás után levakarta, újrafestette. A festmény voltaképp a rétegek véletlenszerű egymásra-épülése – az óriás kép önmagát csinálja. A lekapart szín-forma elemek olykor átcsillannak, máskor a rájuk kent festéktől átalakulnak. Vagy áttörik a felettük lévő réteget, vagy csak sejteni lehet, hogy mögöttük van még valami – tán mélység, valami „másik” értelem az értelmezhetetlenségben.
Mondom: itt megtorpantam és elbizonytalanodtam. A korábbi és későbbi képek előtt pár pillanat után tovább sétáltam, de itt lecövekeltem. Hatalmas káosztenger, és kerestem hatásának, pszichés visszhangjának nyomait lelkemben, – de nem találtam. Nézem, kalandozom az óriás vászon részleteiben, összefüggéstelenségében, várom a döbbenetet, de nem jön. A kép – üres. Pedig első pillantásra (és az ácsorgás során a továbbiakban is) lebilincselő a látvány: az üresség varázsa. Nagy festészet ezen a ponton villan be elém Richter Pesten látható válogatott műveiből.
Tisztázzuk: nem jelentést keresek, hanem vizuális-pszichés (tudattalan) hatást. De nem jön, hiába állok a kép előtt. (E teremben nincs ülőhely…) Keresem a gondolataim közti reakciókat, hiszen az absztrakt festmények intellektuális-mélylélektani (szürreális?) benyomásra játszanak, de a fejemben se találtam a döbbenethez közeli élményt. Láttam, egy pillanatra megfogott, mert ezek valóban különleges képek, Richter unikális festészetének bélyegét hordozzák, de nem képesek megragadni. Felsőfokú mestergyakorlatok, mondanám, ha rosszindulatú lennék.
Csík (Strip, CR: 927-9) 2012 Digitális nyomat, papír, Dibond tábla és Perspex (Diasec) között 210 cm × 230 cm Albertinum, Galerie Neue Meister, Staatliche Kunstsammlungen Dresden, Drezda © Gerhard Richter 2021
És aztán itt van a legtöbbet elemzett és vitatott sorozat, a Birkenau experiment-halmaz. („Experimentet” írok, hiszen – a katalógus szerint ez a négy kép a 2014-2021 években született, ami arra utal, hogy Richter maga is kínlódott a német KZ-történet rémes hagyatékával, bevallhatatlan-kibeszélhetetlen históriájával. De legfőképp vizuális, művészi és gondolati emésztésével. Hogy egyáltalán, egy Richterhez hasonló, ideológiailag (történetileg) semleges művésznek szabad-e, illik-e, és ha illik, hogyan kell eme elmondhatatlan témához FESTŐKÉNT nyúlnia. A história szerint többször is nekifutott, átfestette a már meglévőt, újra-dolgozta, levakarta – ebben telt el az a hat év, aminek végén megszületett e négy óriás képből álló sorozat.
Ide némi magyarázat illik: Auschwitz-Birkenau II KZ-be – máig rejtélyes módon – a lengyel ellenállás becsempészett egy fényképezőgépet, amivel egy hihetetlen merész, halált váró rab lefotózta a hullatömegeket, tőle néhány méterre a nácik épp égettek. A sorozatból – a titkos felvétel, az életveszélyes környezet, a rejtegetés stb. okán csak négy kép maradt fenn. (A gép és fotós eltűnt…) E négy képnek jelentős irodalma lett. (Ezek közül elsőképp Bibi Huberman: Images, malgré tout, Ed. Minuit, 2003. című művét említem, filozófiai-szociológiai elemzésének mélysége miatt.) A filmképek fennmaradása önmagában is csoda, de a fényképező – akinek nevét nem ismerjük – még nagyobb éclat universale. Azért Richter tétovázása, késői reakciója: tudta, mihez nyúl…
De vissza a festő négy, óriás vásznú Birkenau-szériájához: Richter előbb a fennmaradt négy darab fekete-fehér fotóval kísérletezett, aztán átfestette, majd rájött, ez így nem megy, és így született a Birkenau címet viselő sorozat, melynek itt-ott feltűnő három rejtett színe a német nemzeti logó színeit villantja (fekete, piros, sárga) – alig észrevehetően. A sorozat természetesen tökéletesen absztrakt, négy, kockára osztott térben, több rétegben felvitt (lekarcolt, levett, átfestett) elemből áll. Ha az igazi Auschwitz-Birkenau II-re akarsz gondolni, nemigen jut eszedbe a német történelem pokla.
Richter a sorozatot a Bundestagnak adta, megtiltván eladását, aukcióra bocsátását és kikötve, hogy a német parlament előcsarnokába kerüljenek ezek az alkotások. Ha úgy veszem, e késői gesztus nemzeti önbírálat, késői szégyen, dadogó kép-beszédbe csomagolva. A képben nyoma van, érzékelhető – hál’ istennek – a kimondhatatlannal való birkózás. Amivel nem akarom leszólni e sorozat művészi, emlékezetpolitikai jelentőségét. Csak artisztikus (és, hm, referenciális) homályára célzok.
Városkép PL (Stadtbild PL, CR: 250) 1970 Olaj, vászon 170 cm × 170 cm Neues Museum, Staatliches Museum für Kunst und Design, Nürnberg (letét magángyűjteményből) © Gerhard Richter 2021
Összefoglalva: az az érzésem, hogy Richter sokarcúságának (identitása gyengeségének) forrása sorsában rejlik. Megérte Drezda bombázását – a város közelében lakott akkor –, aztán Nyugaton azt látta, hogy a „képiség”, a reklám, a kommercializálódás és a high art hihetetlen divatmániájából következő képtelen árrobbanás között hányódik. Bár mindegyiket tagadta, egyikből se tudott kimaradni: ideológiát nem kereshetsz a képein, sem a nyilatkozatain. Képei azt sugallják, hogy felette állónak érzi magát eme ideológiai-kommercializált világrenden. Illetve, hogy mindehhez semmi köze. Teszem hozzá, hogy ez az önértékelés felerészben legalábbis igaz: Richter sehová sem tartozik, csak Mark Rothko és Jeff Koons mellé emelkedett (durván kifejezve: milliomos kedvenccé nőtt) semleges arculatú festményeivel.
Gerhard Richter: Valós látszat. Magyar Nemzeti Galéria
A tárlat kurátora: Bódi Kinga művészettörténész
Megtekinthető: 2021 augusztus 21-től november 14-ig
