Velencei történet – Automaton / Műcsarnok
Velencét – akár voltunk már ott, akár nem, nincs ember, aki ne ismerné a gondolákkal és a reneszánsz-barokk épületcsodákkal. De Velencének sok arca van, amit, ha letérünk a fő utaktól, magunk is láthatunk. Varázsos világ.
A képeket a Műcsarnok bocsátotta rendelkezésünkre
Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a Budapest Fotófesztivál idén a negyedik alkalommal ünnepli a fotográfiát Műcsarnokban Paolo Ventura Velencei történetével, amely ha valóságosan nem is, de virtuálisan látogatható. Online elérhető a tárlat virtuális sétája: http://mucsarnok.hu/panoramafoto/ventura/
Ő, mintha megérezte volna, hogy a kiüresedett terek kora jő, ezt a világot érzékelteti. A bezártság alapmotívum a művészetében: kiüresedett terek, kiüresedett városok, amelyek mégis az élhetőt sugallják. Beöltöztetett bábjai történeteket mesélnek.
Az a műfaj, amelyet ő művel, nem előzmény nélküli, beöltöztek mások is, és beöltöztettek másokat, s fotóztak zsánerhelyzeteket. De ő ezekkel a képekkel valamiféle sajátos atmoszférájú színházat alkot. Ő egyszerre dizájner, díszlettervező, fotós és mesélő – ez ugye, irodalmi szál. Ventura olyan összművészetet teremt, aminek még külön neve nincs, de remélem, majd lesz.
Már gyerekkorában is történetek vették körül, édesapja grafikus-illusztrátor, a nagymama pedig a vidéki kulturális élet gazdagságát kínálta játékkal, a cirkusszal és a sok-sok, régi időkből jött mesékkel. A történetmesélésnek ez a két faja – a kitalált és a valós – összemosódik műveiben.
A műcsarnoki kiállításon az alkotásai közül a 2010-es kollekciót láthatjuk. A valós elem, az 1943-as náci megszállás, amikor kiürítették a velencei gettót és elhurcolták a zsidó lakosságot. Az Automaton Velencében játszódik a második világháború alatt. Egy olyan történet az alapja, amelyet Paolo Ventura még a gyermekkorában hallott mesekönyvszerző édesapjától. Főszereplője egy idős zsidó órás, aki 1943-ban, a náci megszállás és az olasz történelem talán legsötétebb korszakában igyekszik boldogulni a velencei gettóban. A történet ebben az elhagyatott, zárt és rettegéssel teli városrészben bontakozik ki. Az öregúr elhatározza, hogy felépíti az automatont (egy robotfiút), aki társaságot nyújt neki a sötét napokban, és családtagként él vele. Az ember formájú automata gépezetek régóta megmozgatják a művészek képzeletét. Elég csak a népszerű balettre, a Coppéliára vagy a Pinokkióra gondolnunk.
A képek egyszerre szürreálisak és szeretettelik, s felfedezhetjük bennük a neorealista filmek világát.
Ventura módszere is különleges és több fázisú. Először elkészíti a színpadi látványt kézi munkával és nagy kreativitással. Megépíti a házakat, a belső tereket, amelyekben a jelenetek játszódnak majd; elkészíti a bábokat és elhelyezi őket a megépített környezetben. Így fotózza le őket. A háromdimenziós makettvalóságból készít kétdimenziósat. Óriási méretben printeli ki a lefotózott jelenetet. Ez a történetmesélés egyszerre misztikus és groteszk. A legfájdalmasabb hangulatúból is valamiféle életigenlés árad. Képzőművészet és fotográfia, képzelet és valóság összefonódott misztikuma varázsolja el a szemlélőt.
Online elérhető a tárlat virtuális sétája: http://mucsarnok.hu/panoramafoto/ventura/
Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton / Műcsarnok
