Méhes Károly fényképei – és más dolgok
Már régóta készültem írni Méhes Károly izgalmas sokoldalúságáról, különleges művész-személyiségéről, a Helyes dolgok kapcsán is – és ha el is feledkeztem volna erről, az újra és újra elém kerülő meghökkentő fényképei mindig eszembe juttatják.
Jó ebédhez mindig csönd van. Koppenhága, Dánia
A múlt század kilencvenes éveinek elején, amikor a kortárs drámákkal foglalkozó Nyílt Fórum is még gyerekcipőben járt, a szervezők egyikeként a portán vártam az elkövetkezendő napokban terítékre kerülő Godó, te árva szerzőjét. A szövege alapján hívtuk meg, mellyel megnyerte az akkor újjászülető budapesti Egyetemi Színpad drámapályázatát is, mi pedig, dramaturgok, kritikusok, színházi szakemberek a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház falai közt készültünk más ígéretes, felfedezésre váró művekkel együtt ennek a boncolására is.
Azóta vagyunk ismeretségben, barátságban.
Mindig igyekeztem követni irodalmi pályafutását, évente egy-egy új kötet, versek, regények, elbeszélések, mesék, bensőséges szövegek fotóalbumokhoz – még elolvasni is sok, nemhogy megírni, gondozni mindezt. Közben napilapos újságíró, majd a Zsolnay Kulturális Negyed munkatársaként szórakoztató interjúkat, ismertetőket ír. De számomra a legmeglepőbb azokon a fotókon, ahol Forma-1-es autóversenyeken világhírű versenyzőkkel látható – honnan ez a szenvedély ebben a szelíd, finom humorú emberben? Ha interjúkban rákérdeznek, többnyire elintézi azzal, hogy van, akinek a foci, neki ez. Így vált aztán mára a Forma-1-es autóversenyzés legismertebb magyarországi szakértőinek egyikévé, aki több autós szaklap rendszeres szerzője, sőt, több könyve is megjelent ebben a témában.
Mindehhez, talán még annak a régi zalaegerszegi megismerkedésünk folytatásaként, vissza-visszatérően találkozunk újabb és újabb színházi helyszíneken, rám talál, és remekül beszélgetünk. Nem is sorolom, milyen helyszíneken, túl intimpistáskodó lenne – de egyet mégis kiemelek, Tállyát, ahol ősszel futottunk össze, a Legyen vége már! kortárs képzőművészeti kiállításon, ahol neki is láthatóak voltak fotóművei. Merthogy Méhes Károlyt néhány éve a fotóművészet is magával ragadta. S nem is akármilyen „fotóművek” ezek! Különleges látásmód, különleges fények, árnyékok – különleges gondolatok képben fogalmazva.
Járdányi erő 1_Ormánság, Mo.
De nemcsak Tállya. A legnépszerűbb közösségi oldalon rendszeresen bukkannak föl képei, melyek nemcsak megkomponáltságukkal ragadják meg a tekintetet, hanem meghökkentő címeikkel is. Hogy csak a legutóbbiakból emeljek ki, ilyen például az „Iskolapélda egy folyosón”, amelyen semmi különös, egy iskola folyosója boltívekkel, szekrényekkel, gömblámpákkal, fénycsíkkal – és mégis fantasztikusan szép harmónia árad belőle. Vagy egy megkapó rendetlenségű szobabelső, szép antik bútorokkal és plazmatévével, antik hatású faajtóval, a fehér falon mérnöki rendben egy-egy kép – ebben az eldönthetetlen eleganciában vagy épp hogy nem eleganciában a plafonról csupasz villanykörte lóg, próbáljuk beleképzelni az itt tartózkodó embert – de Méhes Károly segítségünkre siet a címmel: „Ki-ki nyugalomban.” Rendben, értjük. De nincs vége a címnek, van folytatása: „De hol van Kiki?”
Talán valamelyest sikerül érzékeltetni, mitől lenyűgözőek ezek a fotók. Kicsit a múlt század harmincas-negyvenes évei is fölidéződnek, talán attól is, hogy fekete-fehér képek, Moholy-Nagy, Brassai vagy André Kertész világa – miközben nagyon is maiak, a témák, a tárgyak, a véletlenül fölbukkanó emberek.
Tavaly késő ősszel a FILC-ben (Fischer Iván Lakásszínház) volt egy kiállítása Méhes Károlynak Helyes dolgok címmel. Látszólag remek cím a többértelműségével, de becsapós is. Mert az egyik értelmezésével azt sugallja, hogy a megörökített dolgoknak van helyük, „helyesek” – és mégsem. Mert a képeken látható dolgok egyáltalán nem „helyesek”, egyáltalán nincs helyük. Méhes Károly úgy fogalmaz, hogy „amikor fényképezek, apró négyszögekre vagdosom a világot, ami körülvesz” – és valóban. Sehol sem beazonosítható, hol vagyunk, milyen vidék. Ismerős helyek, de nem lehet biztosra tudni, hogy az-e, amire gondolok. De épp ettől izgalmas. Akár az is lehetne. De ha más, akkor is rám talál.
Mint amilyen például a „Jó ebédhez mindig csönd van”. Egy markáns idős férfi arca egy ebédlőasztalnál. Akár egy szerzetes. Vele szemben, a nézőnek háttal egy korabeli asszony. Talán házaspár? S vajon hol vannak? A titkok és a nyilvánvalók egyensúlya. És a formáké. Ahogy a „Járdányi erő 1.” is ilyen. Lehetnénk akárhol, csak az a romos ház ne lenne a háttérben! Vagy inkább ez a díszesnek látszó kapu ne! Vagy így a kettő együtt ne! És az örök fény, meg az a tekintet a kerekesszékből! „Helyes” persze, de hely nélkül, és helytelenné is válik, többszörös értelemben.
Már régóta készültem minderről írni, Méhes Károly izgalmas sokoldalúságáról, különleges művész-személyiségéről, a Helyes dolgok kapcsán is – és ha el is feledkeztem volna erről, az újra és újra elém kerülő meghökkentő fényképei mindig eszembe juttatják. Hogy muszáj megírnom, hogyan jók ezek a képek. Hogy más is rájuk találhasson.
