Védelem alatt
Szinte észrevétlenül érkezett meg a mozikba Schwechtje Mihály Védelem alatt című dokumentumfilmje, amit viszont figyelmen kívül hagyni semmiképpen sem szabad. Így lehet fontos felismerésekre jutni tankönyvjelleg és didaxis nélkül.
A film főszereplője, Toszeczky Renáta az egyik jelenetben épp előadást tart az orvosi egyetemen, és megkérdezi a hallgatókat, hogy vajon Magyarországon a hivatalos statisztikák szerint hány áldozata van az emberkereskedelemnek. Kétezer – feleli az egyik lány, a társa pedig rögtön rá is kontráz, és ötvenezret mond. Renáta pedig kaján nevetéssel konstatálja, hogy mindkét számmal jobban járnánk. Merthogy a valós adat: 0. A hivatalos nyilvántartások szerint egyetlen érintett sincs.
Hazánkban ez a probléma (is) láthatatlan az állam számára, és mint minden olyan esetben, amikor az intézményrendszer képtelen kezelni a helyzetet, az embereknek kell valahogy élhetőbbé tenni a meglévő kereteket. Így tesz Renáta is, aki szociális munkásként igyekszik segíteni az emberkereskedelem áldozataivá váló nők társadalmi reintegrációját. Idővel persze az is kiderül, hogy a neki is megvan a maga keresztje.
A film központi alakja, Renáta
A Védelem alatt jól illeszkedik abba a kortárs dokumentumfilmes trendbe, amelynél az egyéni sorsokból indulva jutunk el a társadalmi kontextusig. Az elmúlt évek méltán dicsért magyar alkotásaiban (Egy nő fogságban, Tobi színei, Visszatérés Epipóba, Nagyi projekt) közös volt, hogy sikerült megtalálni a témához illő, de nem tolakodó megközelítésmódot és filmnyelvet. Schwechtje munkájánál is ez a helyzet: a kitartott képek, a színtelenség és a jó értelemben vett eszköztelenség remekül illeszkedik a traumafeldolgozás, a továbblépés nehézségeinek tematizálásához.
Ahogy említettük, Renáta olyan nőkkel foglalkozik, akik szélsőségesen terhelt múlttal rendelkeznek, mégis valahogy meg kell próbálniuk új mederbe terelni az életüket; maguk miatt és a gyerekeik érdekében is.
A film azt az időszakot dolgozza fel, amikor szépen lassan ki kell lépni a segítő nyújtotta biztonságból, és el kell indulni az önállósodás útján. Csakhogy ezekből a sorsokból is kiderül: az áldozati státuszhoz is hozzá lehet szokni. Az emberi agy mindenhez alkalmazkodik a túlélés érdekében, így ezeknek a lányoknak újra el kell fogadni, hogy rendelkeznek értékekkel, és életük többre hivatott annál, mint hogy a sors ide-oda dobálja őket.
Az áldozati státuszhoz is hozzá lehet szokni
Kivételes rendezői döntés a továbblépést állítani a középpontba, így ugyanis a film az összes csapdát el tudja kerülni. Nem traumatizálja újra a szereplőket azáltal, hogy kamera előtt kell elmondaniuk az egész történetüket, és nem él olcsó hatásvadászattal sem. Persze a kontextus egyértelmű: félszavakból válik világossá Marcsi, Niki és Szabina sorsa, miközben Renáta a film egy pontján kifejti, hogy az emberkereskedelem és a prostitúció áldozatainak múltjában szinte minden esetben szexuális, és jellemzően gyermekorrban elkövetett abúzust találunk. A sérült lelki alkat és a testiséghez való ambivalens viszony miatt ugyanis ezek az emberek sokkal inkább kitettebbek ennek a veszélynek.
A Védelem alatt árnyalt és érzékeny ábrázolása a témának, igazán kiemelkedővé viszont akkor válik, mikor magát Renátát ismerjük meg jobban. A film eleji beszélgetésben fontossá váló, majd az utolsó jelenetekben visszatérő diófa egészen remek képi szimbólum: egyszerre jelképezi Renátát és azt a csomagot, amit bizony ő is cipel a hátán. „Jó mélyen van a gyökere, nem egyszerű leásni” – hangzik el a fával kapcsolatban, de mintha mindez a nőre is igaz volna.
„Jó mélyen van a gyökere, nem egyszerű leásni”
Egy (kicsit megrendezettnek tűnő) vacsorajelentben aztán Renáta múltjáról is többet tudunk meg. Szóba kerül, hogy milyen családi környezetből származik, és hogyan ragadt bele egy elnyomó kapcsolatba (ahogy az a többi lány történetében is megjelenik).
Schwechtje remekül választotta meg főhősét: Renáta fanyar humorú, valódi pozitivitást árasztó személyiség, aki nem tagadja el a saját traumáit, de minden megnyilvánulása végtelen lelki erőről tanúskodik. Ráadásul teljesen természetesen viselkedik a kamera előtt, egy pillanatra sem érezni rajta a megjátszást, és épp azzal válik valódi főszereplővé, hogy egyébként nem kívánja a figyelmet.
Ráadásul a Védelem alatt abban is újdonságot hoz, hogy reflektál a segítő pozícióra, és az abban rejlő lehetséges visszásságokra is. Az egyik beszélgetésben ugyanis megfogalmazódik a kérdés, hogy miként lehet elengedni az addig támogatott nők kezét, és hogy vajon a ragaszkodás nem ugyanúgy egy hiány pótlása, egy káros pszichológiai minta továbbörökítése-e? Hogy mikor jön el az a pont, ahol már mindkét ember számára egészségesebb a különválás?
Ezzel közösen kell kezdenünk valamit
A film záró monológja megfontolandó tanulságokkal szolgál mindannyiunk számára. „Ki érzi azt, hogy arra született, hogy prostituált legyen” – teszi fel a kérdést Marcsi, és valóban, egészen biztosan nincs ilyen ember. Valamiért mégis sokan jutnak erre a sorsra. Ezzel pedig – mondjanak bármit is a statisztikák – közösen kell kezdenünk valamit.
Védelem alatt a Magyar Filmadatbázison
