Semmelweis
Az év talán legjobban várt és kétségkívül legjobban hirdetett magyar filmje megérkezett. Elöljáróban elmondhatjuk, hogy a Semmelweis nem okoz csalódást. Viszont ennél sokkal többet sem.
Epikus történelmi filmekből és sorozatokból gazdagon kijutott az utóbbi években. A Semmelweis annak a irányzatnak szülöttje, aminek a Kincsemet, a Hadikot vagy akár a Tündérkert című sorozatot is köszönhetjük. És bár az irányzatra gyakran rásütik az öncélú, illusztratív és jelentéktelen jelzőket, Koltai Lajos grandiózus munkája sok szempontból elválik kortársaitól.
Fájdalmas ordítás töri meg a főcím csendjét. A vajúdó anya Bécs piszkos sikátorain keresztül lohol, terhes hasát fogva, valamikor 1847 őszén. Nemsokára üldözői is feltűnnek: két egyenruhás járőr, akik végül karon ragadják és egy kórházhoz vonszolják a rúgkapálót. „Nem teszem be a lábamat abba a halálgyárba!” A kórház előtt épp egy letakart testet helyeznek el egy halottaskocsiban.
Nincs több kérdés. Tudjuk, hol vagyunk, mi a hölgy félelmének oka, és amikor az épületben először megpillantjuk Semmelweis doktort, világossá válik az is, kivel fogjuk eltölteni a fennmaradó 120 percet.
Vecsei H Miklós és Nagy Katica
Az orvos tiszteletparancsoló, mégis meleg jelenléte azonnal némi nyugalmat önt a ziháló asszonyba. Szakértelméhez sem fér kétség, ahogy egy érintéssel ad prognózist a gyermek születésének potenciális végzetességéről. Gondoskodásba ontott arroganciája tovább körvonalazza a karaktert. Végül pedig egy frissen távozó kismamától – épp a legjobbkor – érkező hálálkodó szavak teszik teljessé Semmelweis egyperces jellemformálását.
Vecsei H. Miklós személye feloldódik a legendás professzorban. A színész megszűnik létezni. Jelenléte egybeforr karakterével és megszületik előttünk egy húszas évei végén járó, fiatal, szenvedélyes szülészorvos, aki bármire képes, hogy elérje célját. Alakításában a tettvágy és a céltudatosság manifesztálódik elemi erővé, ami fényesen sugárzik át a vásznon. Vecsei maga Semmelweis Ignác, ehhez nem fér kétség.
Koltai precizitásával ötvözve, össze is állnak egy méltó feldolgozás legfőbb elemei.
Bizonyos szempontból ez is a Semmelweis: egy tehetségesen finomhangolt mestermunka, egy szakszerűen beállított óramű, rutinosan és magas szakértelemmel kivitelezett előadás. Precízen steril.
Steril. Ironikus, de a Semmelweis-film természetét ez a jelző írja le legpontosabban, és ezt nem feltétlenül kell kritikaként értelmezni. Minden a helyén van benne, ugyanis: a korhű díszletektől – valóban ritkán látni ilyen pontosan ábrázolt 19. századközepi nagyvárosi esztétikumot magyar filmen – a jelmezeken át, a forgatókönyv érzékletes, bár néhol meglehetősen disszonáns, humoráig.
Miért érezhetjük mégis úgy, hogy valami hiányzik, hogy nem teljesen sikerül megragadni azt, ami miatt Semmelweis a mai korban is releváns példakép tud lenni? Miért nem képes sokkal többet adni, mint egy izgalmas tabló a múltból?
Épp precizitásában és a hibamentes kivitelezésre való törekvésben kell keresni a hibát. Semmelweis élettörténetét ezerféleképpen lehet elmesélni, a megközelítés módja pedig minden esetben az alkotó(k) szuverén döntése kell, hogy legyen. Koltai filmjének esetében ezen alkotók Maruszki Balázs forgatókönyvíró és Kormos Anett újságíró-humorista. Az általuk gondozott forgatókönyv pedig egy ízig-vérig mai feldolgozás, amiben, jó érzékkel, úgy döntöttek, hogy az életmű néhány hónapot átölelő, legmeghatározóbb időszakára koncentrálnak: Semmelweis forradalmi felfedezésére és az ezt követő ellenállásra az orvosi szakmától.
Ehhez nagyrészt egy olyan történetmesélési technikát alkalmaztak, amit többek között az HBO Chernobyl filmsorozatából ismerhet a közönség és az azonosulhatóság céljából egy maroknyi szereplőben összegezték azokat a komplex folyamatokat és karakterjegyeket, amik egy teljes közösséget jellemeztek. Esetünkben ez a bécsi és nemzetközi orvosi kamara antagonista álláspontja Semmelweis felfedezésével és személyével szemben. A film azonban túlzó módon egyszerűsít, sarkít.
A szakmai ellehetetlenítés inkább egy gyermeki rivalizálás, semmint életszerű fenyegetés hatását kelti, ráadásul Semmelweis revolúciós nézeteinek elutasítása leginkább egy ellenséges, konzervatív kórházigazgató (Gálffi László) és egy ármánykodó, ambiciózus fiatal orvos (Kovács Tamás) önző hadjárataként jelenik meg, nem pedig egy kiterjedt orvosszakmai ellenállásként.
Hollywoodi toposzokká egyszerűsítve Semmelweis története épp az orvos személyiségének leglényegibb tulajdonságát, nonkonformizmusát hazudtolja meg. Erre pedig az a bizonyos fikciós cselekményszál erősít rá, ami a történet fő szervezőelvét jelenti: Semmelweis románca a mellé kirendelt osztrák nővérrel. Nagy Katica remekel Emma szerepében. Egy naiv, mégis határozott értékrenddel bíró, felkészült és tisztaszívű nővér, akinek szerepe a nézői azonosulási pont mellett sajnos teljes mértékben öncélú.
A nézőnek így lehetősége van szurkolni a nagy felfedezés sikerén túl a románc beteljesüléséért is. Mindez a lehető legkézenfekvőbb hollywoodi történetmesélési elv alapján kerül a történet szövetébe, jócskán felhígítva azt.
A történetszál nyilvánvaló feladata, hogy népszerűség-faktort kölcsönözzön a filmnek. Ami azonban a Kincsemnél remekül működött, itt már annál visszásabban hat. Semmelweisnek egyszerűen nem áll jól a happy end.
A néző a hollywoodi narratívák biztonságot adó kényelmében élvezheti, ahogy elérkezünk ahhoz a bizonyos tetőponthoz: a hős elnyeri méltó jutalmát, a gonosz méltó büntetését, a szerelmesek pedig boldogan élnek…
Biztosan ilyen lezárásra vágyunk egy Semmelweis Ignácról szóló életrajzi filmben?
