Gran Turismo
Neill Blomkamp pedáns (bár kétségtelenül lefelé ívelő) sci-fi karrierje után ezúttal a sportfilm műfajában próbálta ki magát, és ha ehhez hozzávesszük, hogy új filmje egy videojáték alapján készült, láthatjuk, hogy annyira azért nem lépett ki a komfortzónájából a rendező. Ezzel szemben főhőse folyamatosan feszegeti a határokat.
A sportfilmes zsánernek az évtizedek során számtalan alműfaja alakult ki, legmeghatározóbbként viszont nagyjából három típust lehet azonosítani. Az egyik a sporton belüli ellentétekről szól: ezekben a filmekben a két eltérő karakter és a közöttük kialakuló rivalizálás kerül a középpontba. Megmaradtak természetesen a klasszikus underdog sztorik is, ahol annak kell szurkolnunk, hogy a főhős a nehézségek ellenére kitartson és végül megnyerje a döntő mérkőzést.
Az elmúlt években (főként a Pénzcsináló sikerének köszönhetően) viszont megerősödtek azok a filmek is, ahol egy sportvilágon belüli innováció kerül a középpontba, és a konzervativizmus kerül szembe a friss szemlélettel. A Gran Turismo utóbbi kettő ötvözetét kínálja, miközben szépen fel is mondja a műfaji kliséket.
Archie Madekwe
A Nissan a Gran Turismóval együttműködve néhány éve izgalmas vállalkozásba kezdett. Egy olyan akadémiát hoztak létre, ahol a világ legjobb szimulátorpilótai éles körülmények között gyakorolhattak. Közülük a legtehetségesebbnek Jann Mardenborough (Archie Madekwe) bizonyult, aki később valós pályákon is megkapta a lehetőséget a bizonyításra.
A mezőny természetesen nem fogadta meleg szívvel az újoncot, aki azonban mentorainak (David Harbour, Orlando Bloom) köszönhetően végül meg tudott ragadni a profi mezőnyben. Később egy baleset után egyre többen tették fel a kérdést, vajon van-e helye egy szimulátorpilótának a világ talán legveszélyesebb sportágában? A márka azonban még nagyobbat kockáztatott, és úgy döntött, egy csak szimultárosokból álló csapattal vesz részt a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen.
Vállalható színvonalú popcornmozi
A Gran Turismo vállalható színvonalú popcornmozi, ami a Barbenheimer-hype mellett is kellemes szórakozást nyújthat a a műfaj rajongóinak. Tisztán eszképista blockbusterről van szó, ami a multiverzumos, metanrratív közönségfilmek korában akár még felüdülést is jelenthet. Blomkamp olyan filmet hozott tető alá, amely pontosan tudja, honnan és hová akar eljutni, és ezt konzekvensen képviseli is az első perctől az utolsóig. Ráadásul a remekül kivitelezett versenyjelenetek, illetve például David Harbour igazán felszabadult alakítása plusz élvezeti faktort is jelent.
Ugyanakkor (az egyébként igen tetemes) játékidő alatt nehéz nem megállás nélkül arra gondolni, hogy a Gran turismo hányféle módon lehetett volna ennél sokkal izgalmasabb film. A történet során ugyanis legalább három olyan dilemma lehetőségét villantják fel az alkotók, melyek közül egyet kifejtve is jóval maradandóbb élményben lett volna részünk.
David Harbour igazán felszabadult alakítása plusz élvezeti faktor
Ott van rögtön az a kérdés, hogy ki tud egyáltalán foglalkozni az autósporttal? Minden bizonnyal nem véletlen, hogy ebben a sportágban kifejezetten jellemző a dinasztiák jelenléte. Olyan hatalmas a bekerülési költség és annyira nagy a kapcsolati háló jelentősége, hogy szinte csak azoknak van lehetősége kiteljesedni, akik gyerekkoruktől fogva ebben a világban mozognak. Blomkamp jelzésszerűen utal csak erre a konfliktusra, pedig a Nissan akadémiája ilyen szempontból is forradalmi lehetőséget jelentett a fiataloknak.
Önmagában az e-sport elfogadottságának változása (amely érdekes módon pont annyira nehézkes, mint a játékadaptációk hollywoodi sorsa) is érdekes adalék lehetett volna, de még nagyobb kihagyott ziccer, hogy az analitikus szemlélet és a tapasztalat (látszólagos) ellentéte nem árnyalódött a történet során. Ez ugyanis túlzás nélkül a sportvilág legkurrensebb dilemmája.
Az információs boom ebben a szférában is jelentős változásokat eredményezett, és bizony itt sem mindenki fogadta kitörő örömmel az innovációt. Persze külső szemmel könnyű azt mondani, hogy a laptop-tudás és a „szagolt puskapor” együtt jelent megoldást, ám ezt a tényt mindkét oldalnak nehéz elfogadni. A Gran Turismo alaphelyzete szinte kínálta volna ennek a tárgyalását, ám megint csak néhány közepes poén és pár didaktikus nagyjelent erejéig sikerült mindezt megjeleníteni.
Egy pillanatra aztán úgy tűnik, hogy Jann egyik tragikus balesete után még emocionális tétje is lesz a mozinak, ám itt megint következik egy felszínes buzdító szöveg, aminek hatására minden megoldódik, pedig a főhős karakterének korábban épp a fejlett igazságérzet volt az egyik ismertetőjegye.
A film sok tulajdonsága (a családi jelenetek, a romantikus szál felszínessége) betudható a műfaji követelményrendszernek, az viszont kifejezetten váratlanul érheti az autósportban némileg jártas nézőt, hogy amennyire akkurátus helyenként a szakmai rész, máskor annyira hanyag.
Például az FIA-licenc megszerzésének folyamata, vagy az, hogy Archie Madekwe a maga 190 cm feletti magasságával nem épp ideális pilótalany, teljesen hiteles adalékok, ugyanakkor például a film különböző versenysorozataiban ugyanazok a csapatok küzdenek, ami nyilvánvalóan teljesen irreális. Végül pedig el kell keserítenem mindenkit, nagyon ritka, hogy egy Le Mans-i versenyen az utolsó órákban ilyen kicsi a különbség a mezőny egésze között (persze ez a filmes dramatizálás szempontjából megbocsátható „hazugság”).
Amennyire akkurátus, máskor annyira hanyag
A Gran Turismo helyenként gátlástalan játékreklám és országimázs Japánnak, ugyanakkor műfajának a közepesnél feltétlenül jobb darabja. Csak az kár, hogy sokkal rosszabb film, mint amilyen lehetett volna.
Gran Turismo a Magyar Filmadatbázison
