Oscar-gála 2019
A Zöld könyv győzelme Alfonso Cuarón Roma című filmjével szemben sötét fényt vet Hollywood haladó szemléletű kezdeményezéseire és hatalmas kérdőjelet kanyarít egy minden elemében 21. századinak mondható ceremónia végére.
A Green Book stábja a díjátadón A fotó forrása: oscar.go.com
Az Oscar történelmének talán legkörülményesebb és botrányokkal teli díjátadójának ígérkezett est végül meglepően simán, komolyabb katasztrófák nélkül folyt le. Mondhatni néhol izgalmas és szórakoztató is volt, ami már évek óta nem jellemző a gálára. Egyrészről tehát sikeresnek bizonyult az Amerikai Filmakadémia ambíciója, hogy megújítsák legprominensebb műsoruk közmegítélését és új nézőket vonzzanak be. A program végén, hajnali fél hatkor, mégis keserű szájízzel tértem nyugovóra azzal a harsányan zengő gondolattal a fejemben, hogy Hollywood, úgy tűnik, nem képes az igazán lényeges változásra.
A kettős végkicsengésű est egy fontos dologban mégis újítónak számított az elmúlt 10 évben felvonultatott elődeihez képest: valódi izgalmakkal és meglepő „fordulatokkal” szolgált a teljes ceremónia alatt. Általában a gála végéhez érve félálomban el-elbóbiskolva regisztrálom a nyertes nevét és teszem el magam aznapra, most azonban tágra nyílt szemekkel és a szék karfájába kapaszkodva izgultam végig az utolsó három díj kiosztását. Részben a meglepetés, részben a lesújtó csalódottság hatására.
De vegyük végig kronológiai sorban az est történéseit.
A pontosan 30 éve először házigazda nélkül lefolyó est a körülmények ellenére meglepően simán kezdődött egy Adam Lambert vezette Queen-produkcióval, majd az est további tendenciáját belengetve a hölgyek vették át a színt. Rövid, rendkívül frappáns, és (természetesen) politikai fricskáktól telt felvezető beszédjük után Amy Pohler, Tina Fey és Maya Rudolph humorkirálynők osztották ki a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat az először jelölt Regina Kingnek, a Ha a Beale utca beszélni tudna című, az itthoni forgalmazók által méltánytalanul elhanyagolt megindító James Baldwin-adaptáció színésznőjének, Emma Stone és Rachel Weisz helyett. Ez volt az est első meglepetése, de közel sem az utolsó, ugyanis rögtön ezután a Free Solo című lélegzetelállító sziklamászó film magyar és hong kongi származású rendezőnője, Elizabeth Chai Vasarhelyi és férje vihették haza a szobrot a legjobb dokumentumfilmért járó kiélezett versenyben. Ha úgy vesszük, a gálának idén is lett egy magyar nyertese.
Free Solo
A 91. Oscar természetesen a szuperhősökről sem feledkezett meg. Ruth Carter első afroamerikaiként vehette át a legjobb kosztümnek járó díjat a Fekete Párducért, ami a művész munkája mellett az afrikai kultúra egyfajta elismerésének is számít Hollywood által, fontos mérföldkőnek betudhatóan. A film további két díjat zsebelhetett be a legjobb díszlet és a legjobb filmzene kategóriákban, a Marvel Studios első Oscar-díjasnak titulálható filmjeként. Maradva a szuperhősöknél, egy számomra igen kedves és mindenképpen meglepő fordulattal a jól megszokott aktuális évi Pixar-film helyett idén rendhagyó módon a rendkívül haladó felfogású, stílus tekintetében pedig formabontó Pókember rajzfilm nyerte a legjobb animációs filmnek járó díjat, ezzel tovább erősítve a film inkluzivitásra buzdító üzenetét.
Az est másik nagy nyertese az erősen megosztó Freddy Mercury életrajzi film, a Bohém rapszódia volt, ami a negatív kritikai fogadtatása és botrányokkal kikövezett kasszasiker felé vezető útja mellett 4 Oscar díjat is bezsebelhetett, többek között a legjobb vágás és a legjobb férfi főszereplő kategóriákban. Bár Rami Malek tehetsége és odaadása vitathatatlan a szerepben, azonban az is nehezen cáfolható, hogy a film egy középszerű alkotás, egy hitelességében is megkérdőjelezhető közönségfilm, ami méltánytalanul nagy elismerést kapott az Akadémiától. Ez pedig, mint tudjuk, nem az egyetlen keserű meglepetése volt a vasárnap estének.
Mielőtt azonban rátérnék a nagy fináléra, néhány fontos momentumot érdemes kiemelni ebből az eseménydús hollywoodi szemfényvesztésből. Valahol pirkadat magasságában Spike Lee megnyerte élete első Oscar-díját, ami az 1989-es Szemet szemért című enigmatikus filmje óta várat magára. A Csuklyások a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában aratott győzelmet, Lee pedig Samuel L. Jackson karjaiba ugorva és egy extatikus (és politikailag fűtött) köszönőbeszéddel ünnepelte megérdemelt kitüntetését. A film témája, az amerikai faji ellentétek és annak hatásai társadalmunkra és az egyénekre. A szegregáció és a rasszizmus fontos témája volt több nyertes filmnek is. Olyanoknak, mint a Period. End of Sentence című indiai rövid dokumentumfilm a természetes biológiai funkciójuk miatt hátrányosan megkülönböztetett lányokról Indiában, vagy a Skin, mely kisjátékfilm kategóriában nyert és egy faji alapon kirobbanó konfliktus következményeit dolgozza fel.
A legjobb dalnak járó szobrot, nem meglepő módon, az est során nagy sikert arató Bradley Cooper és Lady Gaga előadásában is hallható Shallow nyerte, Cooper Csillag születik című nagysikerű filmjéből, annak egyetlen Oscar-díjaként.
Az estet kétségtelenül, és a korábbi évek Oscar botrányai után igazán üdítő módon, a nők dominálták. A legjobb animációs rövidfilm díját egy ázsiai-amerikai rendezőnővel büszkélkedő Bao nyerte, de a korábban emlegetett indiai rövidfilm és a legjobb kosztümnek járó díjat is női alkotók nyerték férfi vetélytársaik elől. A díjakat prezentálók is nagyrészt nők voltak, ezzel is frissítve az Oscar tradicionálisan fehér férfiközpontú tendenciáin. Az est legemlékezetesebb díjátvétele Yorgos Lanthimos groteszk kosztümös filmjének főszereplőjéhez, a brit Olivia Colmanhez köthető, aki szó szerint sokkot kapott a neve hallatán és könnyekkel küszködve, lehengerlő beszédében gyakorlatilag bocsánatot kért Glenn Close-tól, aki így 7. jelölése után is díjazatlanul térhetett haza.
Ahogy azt mostanra már mindenki tudja, a fődíjat a jelöltek közül talán legtöbb port kavart, Hollywood múltját idéző könnyed tanmese, a Zöld könyv nyerte és ezzel, ahogy azt Soós Tamás is megjegyezte esélylatolgatásaiban, végül az Akadémia a kockázatmentes utat választotta. Így romba döntve az addig felépített képet és reményt progresszív tendenciáiról.
Alfonso Cuarón A fotó forrása: oscar.go.com
Alfonso Cuarón Roma című filmje a legjobb film díjának egybehangzó esélyese volt és a legjobb külföldi filmnek, a legjobb operatőrnek és a legjobb rendezőnek járó fontos díjakkal felvértezve a rendező valószínűleg elégedett az est kimenetelével. Ez a megvalósításában, témájában és alakításaiban is formabontó film, mely vetélytársával szemben valóban jelentős eleme a filmtörténelemnek, mégis elbukta a fődíjat a nála gyakorlatilag minden szempontból alacsonyabb színvonalúnak számító Zöld könyv javára.
A Zöld könyvért Mahershala Ali (megérdemelten) a legjobb férfi mellékszereplőnek járó, a film írói triója pedig, szintén sokkoló fordulatként, a legjobb eredeti forgatókönyv díját nyerte el, kiütve ezzel a Kedvencet és Cuarón filmjét.
A végül a beharangozott 3 óra helyett több mint 3 és fél órásra kerekedő est a kezdeti progresszív Hollywood helyett inkább egy képmutató Hollywood képét festi, ami a színes, attraktív külsőségei ellenére, mégsem tudta elengedni múltját. Az idei ceremónia pedig megannyi reménykeltő elemével és mondhatni szerethető megmozdulásai ellenére nálam sajnos a szégyenfalra kerül fel, tovább erősítve az álláspontot, miszerint az Oscar-gála nem nevezhető hitelesen a filmművészet legnagyobb elismerésének.
A fotók forrása: oscar.go.com
