A Vasüzletben ételeket árulnak
A Vasüzlet étlapján a desszerteknél az is szerepel, hogy ölelés és mosoly. A vendégek kiválaszthatnak egy felszolgálót, de akár szakácsot is, akit elköszönéskor megölelhetnek, ezt pedig mosollyal kell honorálni. Ez az a hely, ahol bőven van miért ölelkezni és mosolyogni.
Ilyet étteremben én még nem pipáltam, de nagyon illik azokhoz a srácokhoz, akik a Vasüzletet működtetik, és a nyitás után egy évvel elérték, hogy az ország összes étterme közül a Dining Guide toplistáján már a 44.-ik helyen szerepelnek. Lerí róluk, hogy imádják amit csinálnak. Haverok, együtt bandáznak, mindenki jóban van mindenkivel, és ez érződik azon az általános jó kedélyen, ami szinte „megcsapja” az embert, amikor belép. Élcelődnek egymással, kicsit a vendégekkel is. Szünnapokon akár együtt söröznek, vacsoráznak más vendéglőben. Amúgy a kézműves sörök nagy apostolai, bő náluk a választék ezekből a finom nedűkből. Van aki még egyetemista, ketten Budapestről költöztek Huszár Mátyás séf hívására Balatonfüredre, akinek viszont már a dédszülei is itt laktak, így igencsak érthetően lokálpatrióta. Akart egy olyan „színfoltot” a városban, ami a helyiek számára is találkozóhely, de az ide látogatókat is vonzza. „Nem szeretném arcon rúgni a helyieket az árakkal és az ízekkel”, nyilatkozta. És abszolút rendben is van az ár-érték arány, ahogy az ízek is fölöttébb rendben vannak. Nincs semmi túlbonyolítva, felismerhetetlenségig újra gondolva, agyon csicsázva. Ezekre a fogásokra szokták mondani, hogy közérthető ételek, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy nincs bennük egy kis plusz, némi csavar,
Ha már a csavarnál tartunk, amikből néhány díszeleg a fiúk egyen pólóján, vannak akik még most is érdeklődnek telefonon, hogy ilyen-olyan csavar, egyéb vasárú kapható-e? Itt ugyanis, Füred óvárosának főutcájában, 1920-ban Vasüzlet nyílt, aminek szép feliratú emblémája még látszik a műemlékvédelmi oltalom alatt álló patinás ház homlokzatán. Mátyás úgy döntött, hogy megtartja a Vasüzlet nevet, amit kellőképpen maszkulinnak érzett ahhoz, hogy a csak fiatalemberek által működtetett vendéglőt fémjelezze.
Némiképp olyan jellegű helyet akart, mint amikor valakik házibuliban főznek, és közben igen jól érzik magukat. Bárki bekukkanthat a konyhába is, ezért van látványkonyha. Két kislány feltérdelve a székén, hosszasan bámulja a sütés-főzést, mintha teljesen meg lennének babonázva. A teraszon nem férünk el, mert azt megtölti egy legénybúcsút tartó, ivó-evő, vigadozó társaság, melynek tagjai búcsúzáskor szintén megölelik a felszolgálókat, akár a jelenlévő mindhármat is, és naná, hogy nem maradnak el a poénkodó megjegyzések sem. Amúgy lányok is járnak ide azért is, hogy a személyzet kedves srácait előszeretettel megöleljék.
Be kell vallanom, hogy engem a remek krumpliétel, a pirospozsgás dödölle csalt ide. Már dugig voltunk az idei Gourmet Fesztiválon, abban az állapotban, hogy egy falat sem megy le a torkunkon, és a kijárat közelében ott volt a Vasüzlet standja. Ki volt rá írva, ami szerencsére ezúttal is szerepelt az étlapon, méghozzá a legelső helyen, hogy „Egy tál” dödölle. Az ember rögvest folytatja magában a közismert dalt, hogy „ettél belőle.” És a totálisan tele has dacára, azon nyomban enni is akartam belőle. A standnál is olyan szíves, kedélyes volt a fogadtatás és invitálás, hogy menjünk el az éttermükbe is, hogy már akkor elhatároztuk, megyünk.
És ott nem mással, mint naná, hogy dödöllével kezdtünk. Ami kapásból lehetne olyan súlyos, zsíros, hogy már más nem is igen fér belénk, de könnyed, kívül ropogós, belül puha „földi tünemény.” Nagy baj nem lehet, gondoljuk, ha csak ezt ettük itt, már megérte. Ám következik a rántott malacfül, amiről azt mondják, nyugodtan együk kézzel, és akár kapjuk be egyben. Bíró Lajosnál, a sajnos „megboldogult” Bock Bisztróban volt az étlapról levehetetlen étel a sült ökörpofa malacfülével. Itt viszont nem kísérő, hanem nagyon is fókuszban van, puha, kicsit velőszerű, roppannak a porcogók, a waldorf saláta némiképp olyan hozzá mintha tűz és a víz találkoznának, mégis összepasszolnak. Amúgy dödöllével is el tudnám képzelni.
Mindig van heti főzelék, ott jártunkkor éppen egészen könnyed lencsefőzelék, amihez nem is ajánlanak feltétet, megállja az a helyét önmagában is. A mangalica rilette is a húsnak viszonylag könnyed formája, gusztusosan szétszálazva, nem is kell hozzá más mint fenséges savanyúság, amit itt készítenek. Mutatós üvegekben, katonás rendben sorakoznak a polcokon. A csalamádé és a kovászos uborka feltétlen ajánlott! A marhanyak nedvdús, zamatos hús, meggymártással teszik még ízletesebbé. Ahogy van heti főzelék, úgy van heti steak is. A rib eye steak kívánatosan felszeletelt, médiumnál véletlenül sem jobban megsütött, kinézetre, ízre egyaránt gyönyörű hús. Értenek itt a húsokhoz, tudnak grillezni, faszenesen kellemes, finoman füstös ízzel szolgálni. És a vendégeket is úgy képesek szolgálni, hogy tulajdonképpen ez nem is szolgálat, hanem közösen jól érzik magukat velük.
A Vasüzlet teljes csapata, Huszár Mátyás, Bartók Márton, Horváth Bence, Paulik Bence, Leveles Tamás, Szalai Bence odaadással, vendégszeretettel áll a vártán. Látszik rajtuk, hogy örülnek annak, hogy jót csinálnak, és ennek pedig a vendég velük együtt örül.
