Ljubljana Fesztivál
Baráti uralja a színpadot, úgy tűnik, mintha a vendégei lennénk, akiket azért hívott meg, hogy úgy mondjon el nekünk egy történetet, ahogy csak kevesen tudnak.
Baráti Kristóf Fotó: Marco Borggreve
Nagy sikerű koncertet adott augusztus végén a Thaiföldi Filharmonikus Zenekar a 70. Ljubljana Fesztiválon. A 2005-ben alapított zenekar nemcsak világszerte jól ismert mesterműveket ad elő. Másik fontos missziójuk, hogy thaiföldi zeneszerzők műveivel ismertessék meg a nézőket. Alfonso Scarano, aki a napokban Marosvásárhelyen zsűrizik az Erich Bergel Nemzetközi Karmester-versenyen, öt éve zenei vezetője a Thaiföldi Filharmonikus Zenekarnak. Scarano nemzetközileg is elismert karmester, bangkoki székhelye mellett rendszeresen vezényel szerte a világon Ukrajnától Dél-Koreáig. 2017-ben a magyar közönség is megismerhette, amikor a Savaria Szimfonikus Zenekarral adott Beethoven koncertet Szombathelyen.
A műsor nagyívű felütéseként Narong Prangcharoen thaiföldi zeneszerző Phenomenon című műve hangzott el. A jelenséget, amelyre a cím utal, több helyen a Mekong folyóból október végén, a vízből előbukkanó Naga tűzgömbökkel hozzák kapcsolatba. A mondabeli óriáskígyóknak tulajdonított ritka természeti jelenség idején egy éjszaka akár több ezer lidércfény is megfigyelhető, mielőtt eltűnne a sötét égbolt felé vezető útján. Prangcharoen 2004-ben írta a több díjat is nyert művét, amely valóban mintha különböző világok találkozását zenésítené meg. A koncerttermet rögtön betölti a berobbanó hangzás, amely az emberi léptéknél valami sokkal hatalmasabbal szembesít. Ez a kiszámíthatatlan roham aztán egy különösen visszafogott „várakozásba” csendesül, melynek kezdetben még halkan sikítozó harmóniái aztán egyre váratlanabb kitöréseket produkálnak. S végül eldübörög mellettünk a jelenség, amely egy pillanat alatt semmivé foszlik, csak egy elhomályosuló pianissimo bizonyítja, hogy nem képzelődtünk.
Az este folytatásaként Henryk Wieniawski lengyel hegedűvirtuóz és zeneszerző II. (d-moll), Op. 22 hegedűversenye hangzott el a Liszt- és Kossuth-díjas Baráti Kristóf előadásában. Wieniawski, aki korának legnagyobb hegedűművésze volt, két kivételesen nehéz hegedűversenyt hagyott hátra az utókor kimagasló tehetségeinek. A mű 1862-ben hangzott el először Szentpéterváron. S dacára a szerzőt körülvevő tiszteletnek a kor közismerten vitriolos stílusú zenekritikusa és zeneszerzője César Cui – aki Csajkovszkij zenéjét sem állhatta – azt írta barátjának a koncert után két nappal: „Még most sem hevertem ki az első tételt!”. Wieniawski hegedűversenye azonban kiállta az idő próbáját, míg kritikusának művei mára feledésbe merültek.
Ahogy a zenekar elkezdte a gazdagon melodikus első tételt, mintha egy szenvedélyes opera cselekményébe kerültünk volna. Baráti rendkívül kifejezően készül az első „megszólalására”. Érezhetően építkezik a zenekari előjátékból, szinte magába szívja a vonósok egyik szólamát, később mintha belül maga is vezényelne. S végül a legtermészetesebb egyszerűséggel kezd bele a zeneirodalom egyik legnehezebb hegedűversenyébe. Valóban egyedi élmény, ahogy egésszé varázsol három tételnyi szenvedélyt, úgy, hogy abból nem harsog ki egyetlen futam sem és nem válik szentimentálissá. Mintha végig az érzelmek kifejezése és a mérték vetekedne egymással, ahogy a nyaktörő futamokat összefoglalja a megformálás könnyedsége. S mindennek eredményeként létrejön valami legjobb értelemben vett romantika, amely gazdag, elegáns s amelynek szenvedélye egy-egy fájdalmas futamból mindig újra a magasba tud szökni. Baráti uralja a színpadot, úgy tűnik, mintha a vendégei lennénk, akiket azért hívott meg, hogy úgy mondjon el nekünk egy történetet, ahogy csak kevesen tudnak.
