Zenetudományi és zenekritikai antológia
„Zenetudományi és zenekritikai antológia” – ezt az alcímet kapta a „Gramofon – Klasszikus és Jazz” című, 1996 nyarán alapított folyóirat fennállásának negyedszázadára visszatekintő kötet. Negyedfélszáz oldal öt témakörbe csoportosítva.
Retkes Attila, a lap jelenlegi főszerkesztője 1996 nyarán alapította a folyóiratot Bősze Ádámmal és Zipernovszky Kornéllal. Három vállalkozó szellemű huszonéves, akik mertek nagyot álmodni. Segítségükre volt ebben Iványi Margó, aki az Amfisz Kft.-vel az első kiadót biztosította. A Gramofon kezdettől változatos tartalomra törekedett („Folyóiratunk esszéket, tanulmányokat, interjúkat, feature-cikkeket, recenziókat közöl a klasszikus zene, az opera, a jazz, a népzene és a világzene témakörében. A Gramofon az egyetlen magyarországi nyomtatott folyóirat, amely professzionálisan, részletesen foglalkozik a jazz, a népzene és a world music műfajával.” – olvashatjuk a kötet előszavában), a potenciális olvasóközönség széles spektrumára számítva, amelybe egyaránt beletartoznak a magyar zenei élet szereplői, valamint a különböző zenék iránt érdeklődők, legyenek koncertlátogatók, avagy felvételek gyűjtői-kedvelői.
A változó időben óhatatlanul is változott a folyóirat „helye”, s ennek megfelelően a profilja is módosult. Indulásakor népesebb volt a művészeti (zenei) folyóiratok kínálata – azóta viszont a kisszámú nyomtatott olvasnivalóhoz a voltaképp kimeríthetetlen internetes felület kínál további megjelenési lehetőséget. Él is ezzel a Gramofon – a financiális szempontoktól nem függetlenül, némiképp karcsúbb folyóiratok anyaga mellett további gazdag digitális kínálat várja az olvasókat. Ezért is fordulhat elő, hogy – nevét mintegy meghazudtolóan – a Gramofonban mind kevesebb hely jut a felvételeknek, mondhatni, a lemezkritika kiszorul a nyomtatványból. Ugyanakkor kihasználva a terjedelmi kötöttség hiányát, imponáló mennyiségben reflektál online-felületen a nemzetközi és hazai CD- és DVD-kínálatra!
Az antológia öt fejezete ismét ékesen példázza, hogy kötetben megjelenve mintegy „felértékelődnek” az írások. A folytatásokban közölt, terjedelmesebb munka egyvégtében („kényelmesen”) olvasható, és reflektorfény irányulhat olyan területekre is, amelyeket egy-egy folyóiratszám olvasói – mert nem tartozik érdeklődésük középpontjába – annak idején átlapoztak.
Méltán lett a könyv első fejezete Oldal Gábor munkája: az 1997/98-ban folytatásokban közölt Kis magyar gramofonológia így az időközben felcseperedett zenehallgató- és olvasóközönség számára ad könnyen elérhető, hasznos információkat.
Megbontva a kronológiát, a 2. fejezet a Gramofon egyik állandó munkatársának, Ujházy Lászlónak állít emléket, akinek alakja még sokak emlékezetében él. „Sokfunkciósan” vett részt a kulturális életben Ujházy László (1937-2019): vannak, akik a Camerata Hungarica muzsikusaként a pódiumról „ismerik”, mások rádiós (hangmérnöki) tevékenységét tartják elsősorban számon – és nem utolsó sorban, tanárként is hatásosan tevékenykedett, értő-érzékeny zenehallgatókat nevelve. Olvashatjuk Bércesi Barbara búcsúztatóját a Gramofon 2019 téli számából, majd Ujházy László írásaiból következik válogatás. Gesztus-értékű, hogy épp az „őszikék” kerültek ismételt közlésre, az életében megjelent utolsó írások, valamint azok, amelyek a halála után kerültek megjelenésre (A kamarazenei felvételekről 1-3. rész, A műremekbe zárt akusztikai csoda – A zongora akusztikájáról, Az akusztikus művészetek mostohagyermeke: a hangfelvétel-esztétika, ezen belül A zongorafelvételekről, valamint három részben A hangjátékról). Szellemi végrendelet? – mindenképp olyan gondolatok, amelyeket nemcsak elolvasni érdemes, hanem megszívlelni, továbbgondolni is…
A 3. fejezet is a kegyelet jegyében alakult: Uhrman György (1932-2003) is a Gramofon megbecsült szerzője volt. Róla az Életrajzi vázlat a Mozart csendestársa? című könyv előszavából való, ezt követően emlékezetes „Antológia”-gyűjteményéből olvashatunk kilenc opera felvétel-kínálatáról. Uhrman György elsősorban ajánlónak szánta írásait, hangfelvételek sokaságának ismeretében eligazításnak szánta őket, hogy a véleménye szerint legértékesebbekre irányítsa a hallgatói figyelmet. Tette ezt oly módon, hogy az összehasonlított felvételek mindegyikének az „erősségére” mutatott rá, ezáltal kimondatlanul is tudatosítva: a különböző mércéknek más-más mértékben felelhetnek meg produkciók – egyszersmind szabad mozgásteret hagyva a különböző ízléseknek.
A legterjedelmesebb fejezet az Esszék és tanulmányok címet kapta, ebben 2019 és 2021 között megjelent publikációk szerepelnek. Közlésük sorrendjét némiképp randomszerűnek érzem, amit elsősorban az ment, hogy az antológia korántsem végigolvasásra szánt könyv-műfaj. A válogatásnál minden bizonnyal fontos szempont lehetett a kuriózum-jelleg – kétségkívül ritkaság-értékű a legtöbb olvasnivaló a 4. fejezetben.
Az 5. fejezet, a Hanglemezek bűvöletében, kizárólag az online-felületen helyet kapott kritikákból-recenziókból válogat. A hat szerző kilenc írása mindenképp alkalmas arra, hogy felkeltse az érdeklődést a nyomtatott folyóirat immár korántsem csupán járulékosként értékelhető „kiegészítésére”.
Nem akarnék ünneprontó lenni, de hadd hívjam fel a figyelmet a kötetbe szerkesztett összeállítások visszatérő hibájára: az újraközlés során bennmaradnak apró pontatlanságok az egyes írásokban (ráadásul továbbiak csatlakozhatnak hozzájuk). Elsősorban nem is a tördelésből adódó bosszantó apróságokat nehezményezem, hanem például a nevekben előforduló pontatlanságokat s az olyan betűhibákat, amelyek értelmetlen szavakat eredményeznek, avagy nehezítik egy-egy mondat értelmezését.
A könyvformátum felértékeli a folyóiratcikkek jelentőségét. Kapjon a könyv – mindig! – ennek megfelelően kiemelt figyelmet, a szerkesztést illetően is!
A Gramofon: nyomtatványként indult, online felületre is terjeszkedett, s eléggé nem értékelhető módon, rendre könyvkiadásra is vállalkozik. A Gramofon Könyvek sorozata sem kerülheti el a zenekedvelők figyelmét!
