Baráti Kristóf, Gustav Rivinius és Gulyás Márta koncertje / Zeneakadémia
Személy szerint kedvelem, hogy Johannes Brahms olyannyira a klasszikus zene híve volt, hogy semmiképp nem ült fel a XIX. század zenei újítási mozgalmai által keltett hullámokra.
Baráti Kristóf, Gulyás Márta és Gustav Rivinius
Azt nem mondanám, hogy a nyugodt tengeráramlatok híve, hiszen zenéje szenvedélyes, érzelmekkel telített. De az bizonyos, hogy ő a klasszikus stílus lángjának őrzője, miként egy neves amerikai zenekritikus titulálta őt. A Zeneakadémia Kamarazene nagyteremre című programjába felvett szonátái és zongoratriói éppoly ellentétes megítélések alá esnek, mint egész munkássága. Így arra gondoltam, a legjobb lesz személyesen meggyőződni arról, milyen hatással is vannak ezek a zeneművek a befogadóra. Jobb alkalmat nem is választhattam volna annál, mint amikor a kamarazene három kiemelkedő képviselője, Baráti Kristóf, Gustav Rivinius és Gulyás Márta előadásában élhettem át őket.
Anton Rubinstein szerint Brahms a nappaliba nem elég elegáns, a koncertterembe nem elég tüzes, a vidékieknek nem elég primitív, a városnak nem elég kulturált. Minden tiszteletem ellenére az általam hallottak alapján ezzel a megállapítással nem lehet egyetérteni. A szeptember huszonnyolcadikai koncert épp azt bizonyította, hogy a kamarazene követelményeit kissé átlépve ez a zene csodálatosan szól és erőteljesen hat egy világváros egyik legpatinásabb koncerttermében is.
Kamarazene nagyteremre
Az elsőként hallott (G-dúr) hegedű-zongora szonáta, opus 78. egy olyan három tételes darab, mely 1879-ben készült. Dallamai belső utazásra hívnak, arra ösztökélnek minket, hogy egy képzeletbeli csónakon induljunk el önnön világunk felé. Vivace, ma non troppo, vagyis élénken, de ne túlzottan! Így szól az első tétel címe, és Baráti Kristóf és Gulyás Márta ennek megfelelően foglalják el a csónakban a kormányosi pozíciót. Bár a tételek között kissé megpihenünk, mielőtt tovább indulnánk, eszünk ágában sincs elhagyni a csónakot, mely egyre szebb és szebb zenei tájakra visz el minket. Az (F-dúr) cselló-zongora szonáta, opus 99. pedig inkább kifelé szól, könnyedebb, vidámabb dallamokkal öleli körül a hallgatót. Mivel a zeneszerző is ember, ezért időnként nyaralni megy és változatos helyeken élvezi az év talán legszebb időszakát. Brahms is így tett, s mindhárom művét nyár folyamán, a Wörthi-tó partján, illetve Svájcban és Bad Ischlben komponálta. A (C-dúr) zongoratrió opus 87. szépen ötvözi az előtte hallott belső utazásra invitáló, és az inkább kifelé szóló két darabot, így nem volt nehéz elképzelnem ennek hallgatása közben Brahmsot, amint a hegyekkel körbevett tájakon, tavak partján, elgondolásom szerint nyugodt nyarakon, talán egy ház teraszán komponált az ihletet adó tájban. A Zeneakadémia koncertje jól megtervezett volt, az első két darab után beiktatott szünet elteltével a hallgatóság jól érzékelhette a harmadik mű még inkább dallamgazdag mivoltát.
Fotók: Posztós János
Gulyás Márta, a Zeneművészeti Egyetem és a Madridi Királyi Zeneakadémia tanára remek kettőst, majd hármast alkotott a Liszt- és Kossuth-díjas Baráti Kristóffal, valamint a jelentős nemzetközi szólókarriert magáénak tudható Gustav Riviniussal is. Játékában a zongora hű kísérője a vonósoknak, hol egyenrangú partnerként, hol a hegedű és a cselló támogatójaként, de időnként ösztökélőjeként is szól. Játéka rácáfol arra a vélekedésre, mely szerint Brahms művei inkább a zongora ellen, mintsem a zongorára íródtak. Baráti Kristóf virtuóz, szenvedélyes zenész, mély átéléssel játssza azokat a megszületésük korában újnak és erőteljesnek számító dallamokat, melyekről akkoriban az volt a vélemény, hogy nagyon nehéz őket eljátszani. Nem biztos, hogy ez az elgondolás azóta megváltozott, mindenesetre Baráti játékán ebből semmi sem érezhető. Megragadó volt számomra a német csellista játéka, aki szinte hangszerével eggyé válva, a szó szoros értelmében véve játszik, egész testével, mimikájával közvetíti a dallamokat. Ebből a szempontból azonban megfigyelhető volt egy jelentős különbség közötte és magyar zenésztársai között. Ő minden darabnál igyekezett úgy helyezkedni a színpadon, hogy lássa azt, akivel közösen zenél, és a zongoratriónál erőteljesen metakommunikált Barátival, ezzel még jobban ráerősítve a hangszerek egymásnak való felelgetésére is, mely olyannyira jellemzi ezt a zongoratriót. Rivinius egész személyisége érződik játékán, mely számomra rendkívül szimpatikussá tette. Mindhárom zenész nagyfokú alázata, mellyel a műveket kezelték, rendkívüli duókká és triókká kovácsolta őket.
A közönség hosszan tartó tapssal és ovációval, majd egy ráadás „kitapsolásával” hálálta meg azt a jelentős zenei D-vitamin mennyiséget, melyet az este során az előadók közvetítésével kaphatott.
Kamarazene Nagyteremre, Brahms-est
Baráti Kristóf (hegedű), Gustav Rivinius (cselló) és Gulyás Márta (zongora) koncertje
Zeneakadémia, 2019. szeptember 28.
