Első napok
Az Ördögkatlan egy 2008-ban indult, és azóta szinte minden évben megrendezett színházi, és összművészeti fesztivál. A név erőszakossága ellenére ez a hely a béke szigete, Baranya megye ékköve és a művészetek olyan tökéletes fúziója, amely garantáltan magába szippant.
Első nap
Tekintettel arra, hogy a fesztivált csak hallomásból ismertük, és most látogattunk el először, hatalmas zavar volt a fejünkben, hogy merre, hogyan és miként kéne keresni első körben a szállásunkat. A nagyharsányi iskolában tett látogatásunk után felvilágosítottak minket, hogy bár Harsány volt mondhatni a 2023-as Katlan szíve, mi a tőle kb. 11 km-re lévő Beremenden leszünk elszállásolva. Ezen a ponton kezdtem kétségbe esni, hiszen előzetesen megnéztük, hogy a fesztivál busz, csak másnap indul majd, ezért ezt a távot sanszosan éjszakan gyalog kell majd megtegyük. A szervezők, azonban megnyugtattak, hogy a fesztivál ideje alatt a helyszínek (Nagyharsány, Kisharsány, Vylyan Pincészet, Mokos Pincészet, Szársomlyói Szoborpark, Beremend, Villánykövesd) között mindenki stoppal szokott közlekedni, úgyhogy nincs okunk az aggodalomra.
Beremenden hosszas bolyongás után végül sikerült megtalálnunk a kempinget. Sátorállítás, pár rohanó falat után, elindultunk felfedezni Beremend utcáit. A rövid sétálgatást követően elhatároztuk, hogy átnézünk Nagyharsányba. Ekkor szembesültünk először a buszhiánnyal, illetve, hogy a helyi járatok, vagy egyáltalán nem álltak meg a keresett célállomásokon, vagy a buszsofőrök, annyit mondtak, hogy nem áll meg a célállomásunkon és fel sem engedtek a járműre. Szerencsénkre egy 15 perces sikertelen stopturnus után végül egy kedves házaspár felvett minket, és átvittek Harsányba. Kiderült, hogy ez a 13. évük a Katlanon, és majdnem minden évben visszajárnak, mert annyira a szívükbe lopta magát az esemény.
A fesztiválunkat a Narancsligetben megrendezett, Katlannyitánnyal indítottuk, amely sokban eltért az megnyitókról ismert száraz, végtelennek tűnő beszédektől és túlzóan részletes tájékoztatóktól. Bérczes László beszédével kezdődött, amelyet különböző zenés produkciók és kabaré részletek tettek még színesebbé. Majd a rendezvényt a „Nem vagyunk normálisak”, fesztiválmottó együttes kiáltásával megnyitottuk.
A Narancsligetben ezután a Füst a szemében következett. Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel, BL beszélgetőkönyve nyomán Vecsei H. Miklós által írt és rendezett koncertszínházi emlékezés volt. A Cseh Tamás kultusz szervesrésze a Katlan atmoszférájának. Magával ragadott egyfajta emlékezés és nosztalgia, ahogy sorra következtek a dalok és a hozzájuk tartozó olykor könnyfakasztó, máskor derítő történetek. A produkció végét, azonban elmosta az eső, ahogyan a későbbi Platon Karatev koncertet is.
Hosszadalmas várakozás, az időjárással folytatott küzdelem és a buszmegállóban való vacogás után végre elértünk egy taxitársaságot, és sikeres visszajutottunk a viharvert sátrunkhoz.
Második nap
A Katlanon az előadások iránt érdeklődők sokasága miatt egy sorszámos rendszert vezettek be. Az produkciókon, a nézők felét az Ördögkatlan applikáción kisorsoltak, a másik felét a jegybódéknál sorban állók teszik ki. Amikor értesültünk a rendszerről, kissé alábecsültük a sorszámokért folytatott harcok méretét és intenzitását. Az ott dolgozók történeteik alapján sokan hálózsákkal érkeznek, és a bódé előtt éjszakáznak, hogy minden számukra érdekes előadást megnézhessenek.
Kijelenthetem, hogy a legnagyobb sorszám bukásunk ezen a napon történt, amikor későn vettem észre az értesítést, de még éppen odaértünk a bódéhoz. Egy kis félretájékoztatás miatt beálltunk a jegyre várakozók sorába és az orrunk előtt más kapta meg a jegyünket.
Manapság Simon Mártont olvasni, olyan, mint skinny jeanst viselni, legalábbis a felső kultúrkörök szerint. Sokszor kapja meg a klisés, vagy éppen elcsépelt kritikát, és utoljára országos trendnek a Polaroidok című verseskötete számított 2010-ben. Azonban meg kell mondanom Simon Márton és iamyank zenés irodalmi délutánja számomra kimondottan felemelő élményt volt. Őszinte sorok, amikkel könnyen lehetett azonosulni. Témájában nem túl egyedi, hiszen a kész, illetve félkész művek nagy része a szerelemről, szakításról és az útkeresésről szólt. Ugyanakkor, ha őszinték vagyunk, nem ezek a témák foglalkoznak minket a leginkább? Simon Marci verseinek tökéletes kiegészítése, és aláfestése volt iamyank zenei kísérete.
Ezután utunk Nagyharsányba vezetett, ahol megtekintettük a Bohemian Betyárs és a Parno Graszt közös koncertjét a focipályán. Annak ellenére, hogy korábban egyik zenekarnak sem voltam az első sorban könyökölő, legnagyobb rajongója, ki kell jelentenem, hogy nagyon megfogott a koncert. Laikusként is érzékeltem, hogy olyan tökéletes egyensúlyt találtak a Bohemian népies hangzása, és az autentikus cigányzene között, hogy torok nem maradt épen, láb nem maradt mozdulatlanul és szem nem maradt szárazon. Az egyik, illetve a másik zenekar repertoárjából is csemegéztek, sokszor áthangszerelve, egymás hangzásvilágára átformálva.
A koncert után, még időben elkaptuk a zsúfolásig tömött Katlanbuszt, és visszazötyögtünk a sátortáborba.
Felragyog Für mosolya: vigasztaló nyoszolya. És az öröm-lakomán vidáman áll Dragomán.. – Szabó T. Anna versrészlete – (valamelyik nap – a szerk.)
Harmadik nap
A harmadik napunk első célállomása a kovácsműhely volt egy kevésbé szakmai kávézási szándékkal, de a melegre való tekintettel ott maradtunk a Nagy zenészek, nagy szerelmek: MOZART – Bősze Ádám zenetörténész komolyzenei stand-up-ján. Be kell vallanom, hogy arra számítottunk, hogy egy kisebb történelemórát kell majd végig ülnünk, az egyik legüdítőbb meglepetése volt a Katlannak. A stand up roppant szórakoztató volt, Bősze Ádám rádiós múltjából kiindulva egyáltalán nem csalódtam. Ízléses, olykor pikáns humorral boncolgatta Mozart és családja életét. Kijelenhetem, hogy minden pillanata érdekfeszítő és izgalmas volt.
Majd visszamentünk Beremendre vezetett, ahol egy gyors ebéd után, betekintettünk az Offline rezervátumba. A helyszín tematikája, ahogy a nevéből is következik, a modern technológia elfelejtése, és rövid idejű felszámolása volt. Törekedett rá, hogy a múlt felidézésével, és az összes érzékszervünket bevetve kapcsolódni tudjunk önmagunkkal, és egymással. Az öt sátor témája a T.I (természetes intelligencia), a képzelet, az emlékezés, a szerelem és az érzékelés volt. Minket könnyűszerrel a bűvkörébe vont, és a kreatív megoldások által könnyen sikerült ráhangolódnunk a technika előtti békeszigetére.
A következő számunkra izgalmas programhoz ismételten hiányos stoptudásunkat vettük elő. Majd a Narancsligetbe beérve kis idő múlva kezdetét vette, a mindkettőnk által repesve várt, életem második Analog Balaton koncertje. Képtelen vagyok elfogultság nélkül írni róluk, hiszen a kedvenc magyar bandámról beszélünk, akiknek az összes dalszövegét kívülről fújom, és a minden daluk egy személyes élményemről szól. Ugyanakkor meg kell említenem egy technikai negatívumot, miszerint a Narancsligetben elhelyezett sörpadok miatt a nézőtér előtti rész nagyon kicsi volt, amire a tömeg minden tagja panaszkodott.
A koncertet már csak egy tényező tehette színesebbé, amikor a harmadik dal után, minden előzetes elmormolt fohászunk ellenére, szakadni kezdett az eső. Szinte könnyes szemmel figyeltem, ahogyan rendíthetetlenül kitart a fiúk mellett a bőrig ázott tömeg, és a tüdőgyulladás opciójával nem számolva továbbra is fejvesztve bulizik.
Egy elképesztő koncertélmény után, már a szemerkélő esőben elslattyogtunk a focipályára, hiszen ezen a ponton már mindegy volt. A Carson Coma sokszor hasonló megítélésben részesül, mint Simon Márton. A kezdetekhez képest, amikor csupán 20 ember csápolt a koncertjeiken, megváltozott a zenekar hangzása, dalszövegeinek tartalma és a közönség összetétele. Mondhatjuk, hogy a dalok mondanivalóját önmaguk helyett az aktuális hallgatói korosztályhoz (12-15) kezdték igazítani, amit egy enyhe zuhanórepülésnek éltem meg. Ugyanakkor immáron a 7-ik Carson Coma koncertemként kimondhatom, hogy nem csalódtam, hiszen ugyanazt a maximalizmust hozták, mint a korábbi koncertjeiken. A dalok nagy részét az új albumukról válogatták összes, ami egy sokkal rockosabb hangzásvilágot eredményezett.
A fesztivál kedvenc napját a katlanbuszon való már jól megszokott tolongással zártuk, és nagyon jól esett visszatérni a száraz sátorba.
