Egymásra nézve

Nemzetiségi színházak találkozója Gyergyószentmiklóson

A kisebbségi színházak arra fókuszálnak, ami körülveszi őket.

Csehov: Három nővér       Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház     Rendező: Albu István     Máthé Annamária, Vajda Gyöngyvér, Bocsárdi Magor és Bartha Bíborka          Fotó: Bartalis Előd

„Ez az országban a legkisebb lélekszámú, de a legnagyobb lélekerővel rendelkező színház” – mondta Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, amikor a Figura Stúdió Színházban megnyitotta a XIII. Nemzetiségi Színházi Kollokviumot. Az október 11. és 20. között lezajlott rendezvényre 14 városból 20 előadást hívtak meg, pontosabban a vendégek – romániai és szerbiai kisebbségi színházak – maguk választották ki, hogy melyik produkciójukat hozzák el. A program még az utolsó pillanatig is változott, változgatott – bár annyit, fájdalom, nem, hogy belekerült volna a házigazdák nemrég elkészült Tóték-bemutatója. A műsor azt jelezte, amiről már néhány ott töltött nap alatt is bizonyságot lehetett szerezni: a kisebbségi színházak arra fókuszálnak, ami körülveszi őket. Témáik – hogy csak néhányat említsünk: elvándorlás, elmagányosodás, családi válsághelyzetek, a múlt bűneivel való szembenézés, a jövő generáció kilátásai, a meleg kisebbség helyzete – a társadalmi felelősségvállalás rokonszenves művészi vállalásáról és felelősségéről tanúskodnak.

Fotó: Figura Stúdió Színház

Tíznapos színházi fesztivált rendezni egy 17 ezres lélekszámú kisvárosban mindenképpen bátorság. (Összehasonlításul: Balmazújvárosban, Dabason vagy Mátészalkán laknak ennyien.) Ez a bátorság itt már beépült, és nem is mondana le róla senki annak dacára sem, hogy a romániai színházak költségvetési támogatását visszanyesték. Sőt a helyszínt tekintve bővült is az eseménysorozat: ezúttal a kollokvium keretében Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is tartottak előadást. Albu István, a Figura és a fesztivál igazgatója tudja, hogy kísérőprogramok is dukálnak: szerveztek-rendeztek felolvasószínházat, kiállítást, filmvetítést, könyvbemutatót, vacsoraszínházat, koncerteket, kollázskészítő műhelymunkát, közönségtalálkozókat is. Utóbbiakat Boros Kinga vezette minden hosszú nap végén, hozzásegítve a nézőket ahhoz, hogy kicsit belelássanak az előadások készültének műhelytitkaiba.

A találkozó elején mutatták meg magukat a vendéglátók, a kilencfős társulattal rendelkező Figura adta elő Csehov Három nővérét Albu István rendezésében. És hát mi is lehetne nemzetibb, kisebbségibb és színházibb – a kollokviumságát nem találom hirtelen –, mint ez a gyönyörű vándorelőadás, amelynek négy felvonása a színház-művelődési ház négy különböző helyszínén játszódik, és mindent elmond arról, hogy miként lehet egyáltalán, legalább különbejáratúlag; színházilag prosperálni egy fogyatkozó kisvárosban. A produkcióval, amelyről itt írtunk, történetében először meghívást kapott a Figura a Bukaresti Országos Színházi Találkozóra.

Peca Ștefan: JIDDIS? Bukaresti Állami Zsidó Színház         Ötlet, dramaturgia és rendezés: ANDREEA VĂLEAN

Különleges kaland volt a hetvenéves bukaresti Állami Zsidó Színház vendégjátéka. Jiddis? című előadásuk megpendítette azt, amiről aztán a közönségtalálkozón beszélt is a társulat két színésznője. Az állami fenntartású Zsidó Színház tagjai közül mindössze hárman zsidók. A repertoár 60%-ban román nyelvű, s csak kisebb részben játszanak jiddisül, amely nyelvet ők maguk egyébként nem értik, nem beszélik, csak megtanulják a darabok szövegét. Ennél is nagyobb probléma, hogy a nézők sem értik a jiddist, nemcsak Romániában nem, de még Izraelben sem, hiszen a vészkorszak után az államalapító generációk már nem tanították meg ezt a nyelvet az újabb nemzedékeknek. A bukaresti színház szinte csak New Yorkban találkozott olyan publikummal, amelyik értette az előadásukat – akkor rögtön kaptak is kritikát a kiejtésükre. A Maia Morgenstern vezette társulat megosztott a tekintetben, hogy miféle színházat kellene csinálniuk – történelmi-ismeretterjesztőt, szórakoztatót vagy komolyabbat, hozzászólót. A közönségüket is keresik, nyitva más kisebbségek, például a romák felé.

A német kisebbséget a Temesvári Állami Német Színház a Romániai Napló, Temesvár című előadással képviselte, amely Carmen Lidia Vidu izgalmas projektjének része: személyes hangú színészvallomások csokra. (Itt számoltunk be a produkcióról.)

Székely Csaba: Semmit se bánok          Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata         Rendező: Lendvai Zoltán         Rappert-Vencz Gábor és Nagy Csongor-Zsolt

Ha magyar földön kortársi színházi fesztivált rendeznek, onnan ma már valószínűleg egyáltalán nem hiányozhat szerzőként Székely Csaba. Két műve érkezett Gyergyóba: a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Semmit se bánok című darab ősbemutatóját hozta Lendvai Zoltán rendezésében. A háromszereplős mű – amelyet nemrégiben a Rózsavölgyi Szalon is műsorra tűzött – egy nyugdíjas szekuritátés ezredes, egy aktív belbiztonsági tiszt és egy házbeli kislány egymásba fonódó történetét meséli el amolyan jól megcsinált módon, jellegzetes Székely Csaba-i stílben, humorral, stiláris gátlástalansággal, rajtaütésszerű drámaisággal. A szépen dolgozó Rappert-Vencz Gábor, Nagy Csongor-Zsolt és Keresztes Ágnes érezhető és kimondott „irigységet” keltett a közönségtalálkozón résztvevő színészkollégákban, akik maguk is boldogan játszanának el ilyen hatásos szerepeket. A produkció szintén Bukarestbe tart az országos színházi fesztiválra.

A másik Székely Csaba-darabot, az Öröm és boldogság címűt a marosvásárhelyi 3G Színház hozta, amely egy független színházi társulás Székely Csaba és a rendező Ándi Gherge részvételével. Ez az előadás, amely az erdélyi meleg kisebbség helyzetét villantja fel, járt Budapesten, sőt a darabot majdnem láthattuk Szombathelyen is, csak aztán Jordán Tamás igazgató úgy döntött, hogy mégsem kell neki a mű Alföldi Róbert rendezésében, aktuálisabbnak találta helyette a Terrort a saját színrevitelében.

Nem a 3G volt az egyetlen független színházi résztvevő a gyergyói kollokviumon. A bukaresti roma Giuvlipen Színházi Társulat a személyes #metoo-történeteket boncolgató Szexodrom című előadásával lépett fel – ezt sajnos nem láttam –, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió pedig Elise Wilk Eltűntek című darabját hozta. A Yorickot Sebestyén Aba színész-rendező alapította, és most minden évben egy-egy magyar és román kortárs szerző művét mutatja be. Idén a migráció kérdése foglalkoztatta, és ehhez kért fel női szerzőket, számítva az érzékenységükre és a személyességükre. Elise Wilk a maga szász eredetéből, felmenőinek sorsából indult ki; több generációs családi történetet írt hat színészre és kétszer annyi szerepre.

Elise Wilk: Eltűntek         Yorick Stúdió           Rendező: Sebestyén Aba

Sebestyén Aba rendezésében fehér ruhás alakok forgatják a történelem vasfüggönnyel keretezett színpadát. Házasodnak, elválnak, gyerekekkel kísérleteznek, elmennek, visszajönnek, meghalnak. Puha szavú, költői szépségű mű, a történelemre melankolikusan és enyhe malíciával néző színpadi esettanulmány. Az előadás szerkezete emlékeztet Sebestyén Aba nagy sikerű 10-rendezésére a Radnótiban: a szereplők – Szilágyi Enikővel az élen, aki tárgyunkban, a kivándorlásban maga is érintett – végig jelen vannak, be-belépnek a szerepekbe, kifelé beszélnek, monológokat mondanak ihletetten, koncentráltan. Cári Tibor zenéje, amelyet két csellista szólaltat meg, végigkíséri a játékot, nem tévesztve hatást. (A másik idei Yorick-bemutatót a Berlinben élő Kincses Réka írja és rendezi majd.)

Hauptmann: A patkányok         Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata         Rendező: Zsótér Sándor

A Vajdaságból az Újvidéki Színház érkezett Lénárd Róbert Álmodozók című darabjával, és jöttek a partiumi és erdélyi kollégák is, megnézni egymás munkáját, találkozni, beszélgetni. A temesváriak a Hedda Gablerüket mutatták meg, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata a Zsótér Sándor rendezte A patkányokat.

Csehov: Apátlanul         Nagyváradi Szigligeti Színház         Rendező: Botos Bálint

A nagyváradi Szigligeti Színház Botos Bálint irányításával bensőséges, jól működő, megkapó összjátékot teremtett Csehov Platonov-drámájából, amelyben a főszerepet játszó Balogh Attila – mint utóbb elmondta – már a harmadik felvonás közepétől várta, hogy meghaljon, és jól is esett neki, amikor Trabalka Cecília Szofjája végül lelőtte.

Maria Wojtyszko: Sam, avagy felkészülés a családi életre     Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy & Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem      Rendező: Bocsárdi László         Bocsárdi Magor, Erdei Gábor és Kónya-Ütő Bence

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban lengyel drámaírónő, Maria Wojtyszko munkáját vitte színre Bocsárdi László. Egy 13 éves kisfiúról, Samról szól a történet, akinek modern felfogású értelmiségi szülei válnak, ő maga koraéretten hánykolódik köztük és újabb partnerkapcsolataik között, miközben leginkább avval lenne elfoglalva, hogy járhasson végre a kedvenc osztálytársnőjével. A korpulens Erdei Gábor rongyos farmerban és piros melegítőben olyan, mint egy nagy labdába zárt kisfiú, Korodi Janka pedig energikus nyakigláb kislány, szürreális mintacsaládban. Színes, zajos, látványos, futurisztikus külsejű zenés előadás, amely minden bizonnyal előre mutat. Egyrészt megérthetjük belőle, hogy ezek a fiatalok már nem járnak színházba, legfeljebb kütyükkel szórakoznak, vagy éppenséggel ők maguk a játékok a kütyüző hörcsögszereplők (Bocsárdi Magor és Kónya-Ütő Bence) kezében. Ha viszont mégis fognak majd színházba járni, akkor alighanem pont az ilyen támadóan expresszív előadásokat fogják szeretni, mint amilyen ez.

XIII. Nemzetiségi Színházi Kollokvium