Radu Afrim: Ház a blokkok között / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
December 15-e 1983-ban sem különbözött az egyéb hétköznapoktól.
B. Fülöp Erzsébet, Berekméri Katalin fotó: Bereczky Sándor
Az édesanya az ágyban fekszik, a két lánytestvér a napi rutin részeként fest. Ceaușescu Romániájában a kiszolgáltatottság és a félelem az úr. Ám ez utóbbiakat innen, a produkció kínálta perspektívából csak halványan érezzük.
Radu Afrim saját drámájából készült rendezése formátumos színpadi tabló, amelynek mozgalmasságát a közösség tagjainak változékony emberi kapcsolatai adják. A Ház a blokkok között című előadás hatalmas műterem lakásának falaira Kupás Anna látványtervező mintegy félszáz, különböző méretű festményt helyeztetett. A vizualitás, mert egyszerre hangsúlyozza a távol és a közel látószögét, elbizonytalanítja a befogadót. Egyrészt távolabbról szeretnénk belátni a tájképekkel és csendéletekkel gazdagon díszített színpadot, másrészt a színészi játék kidolgozottsága közelebbről ragad meg igazán.
A rendezés két színpadi nagyasszony játékára épít. B. Fülöp Erzsébet és Berekméri Katalin a kielégítetlenség és a szeretetéhség élő szobrai. A testvérek személyisége az édesanyjukhoz való viszony függvénye. Az anyai szeretet megtapasztalásának intenzitása határozza meg a nővérek közötti döntő különbségeket. B. Fülöp Both Ida alakítójaként maga a virulens élet. Hihetetlen belső tartása van. Nagy energiával jön és megy, többször is új ruhába bújik. Folyton öltözteti önmagát és a lelkét is. Még az álarcai is szimpatikusak. Szerelmesek belé, ő azonban mást akar(na) párjának. Testvéréhez hasonlóan soha nem ment férjhez, de asszonyként határozza meg önmagát. Képletesen fogalmazva nincs az a pofon, amely után ne energikusan tápászkodna fel a padlóról, vélhetően azért is, mert az anyai szeretetből több jutott Idának.
Both Etelka az örök szűz, a csupasz lélek. Nincs ereje a vendégarcokhoz. Berekméri Katalin az elfojtott indulatok, érzések nagymestere. Kezei nemegyszer görcsösen kapaszkodnak ruhája szegélyébe, de nehezen talál fogódzót az anyagon, ahogy az Etelka mellett elrohanó világon is. Úgy ül a széken, az asztalon nyugvó szétvetett lábakkal, ahogyan azt egy, a szexualitásával tisztában lévő nő sohasem tenné. A csupa görcs lélek darabos teste akkor sem enged merevségéből, amikor édesanyja halálával szembesül. Még ekkor is szögletesek a fojtott mozdulatok, a lendület adott lehetne, a fájdalom mégsem töri át az őt pusztító kereteket. A mérhetetlen lelki távolságot az anyától, a szeretetlenséget kiabálják a világba Berekméri egzaltáltan kétségbeesett mondatai.
László Csaba haláltáncot idéző játékában összeérnek a családi mítoszok a homályosuló személyes emlékezettel, valamint a történelemmel. A színész lassanként, fokozatosan lépteti át az anyát, Both Karolát a halálba. Az arcán semmi nem látszik, szinte a teljes játékidőt ágyban fekve tölti, mégis replikái, emlékfoszlányokból felépített vallomásai felejthetetlenek. Az asszony a régen volt megidézésekor nem él a múlt megszépítésének eszközével. Önmagát azonban előszeretettel „tálalja” ködbevesző mítoszoktól kísérve, másnak azonban nem kegyelmez, amikor egyébként illúzió nélkül éli a múltat. Karolával nem lehetett könnyű egy fedél alatt, hiszen az utolsó mondat, csakis az övé lehet. Aztán eljön az idő, amikor várjuk, hogy beszéljen, de nincs már erő a szóra.
jelenet az előadásból
Misi, a Both-testvérek által nevelt fiatalember családregényre készül. A szülők nem biztosak, és kissé hihetetlen, az úgynevezett „mágikus realista” regényekre jellemző fordulattal derül ki a vér szerinti anya és apa. Rózsa László kezdetben elbeszélője, felidézője, később átélője, sőt főszereplője a cselekménynek. Nem felejtjük, amikor Misi a világot elhagyni készülő Karola mellé bújik annak ágyába, hogy még utoljára teste melegét érezze.
A Both-lányok lakása sziget a szépszámú odalátogatónak az erdélyi kisvárosban. Ha a hagyományos család körvonalai bizonytalanok is, a vonzó mikrokörnyezet életre szóló munícióval szolgálhat a közösség tagjainak. A marosvásárhelyiek meggyőző társulati összjátékot mutató, megrendítő előadása ennek a közösségnek a megszűnéséről szól. A zárlatban nemcsak az írónak készülő Misi űzetik ki a paradicsomból, kicsit a publikum mögött is zárul az édenkert kapuja.
Az írás a Városmajori Szabadtéri Színpadon szeptember 5-én látott előadás után készült.
