Pariba került önmagával
Mácsai Pál 60 éves. Míg eszelős elszántsággal, okos tudatossággal, érdekeket is sértve, a Madách Kamarából össze nem gründolta az Örkényt, csökönyösen kereste a helyét a szakmában.
Fotó: Gordon Eszter
Mióta saját színháza van, jobbára másoknak keres izgalmasan méltó feladatot, saját szerepei és általa megrendezendő darabok igazságát kutatja. Már Kossuth-díjas. Ha a pandémia engedi, hogy játsszanak, jól megy a színháza. Mégsem ül soha a babérjain, nem állapodott meg. Disztingvált polgári eleganciája, értelmiségi jólöltözöttsége vívódó alkatot és már-már rebellióra hajlamos, kölykösen játékos bohócvénát, kíváncsisággal vegyes kétkedést rejt.
Két évfolyammal alattam járt a Kölcsey Gimnáziumban. Mint az iskola diák közönségszervezője, jegyekkel házaltam az osztályokban. Az egyik törzsvevőm lett. Mohó érdeklődéssel, sokat járt színházba. A Pinceszínházban, ahonnan oly sokan kerültek színi pályára, a színházcsinálásba is belekóstolt középiskolásként. Emlékszem egy sportuszodai, öltözői beszélgetésünkre, amikor ő tán menni készült, én pedig éppen érkeztem, de egy időre ott ragadtunk a szekrények között dumálva. Lelkesen ecsetelte, milyen nagyszerű dolog a színészet, és már akkor sem csak önérvényesítésre törekedett. Közölni is akart, azt hiszem, volt benne világmegváltó szándék, de a mérsékeltebb fajtából. Azóta sem fejjel a falnak menő típus.
Für Anikó és Mácsai Pál Fotó: Horváth Judit
A Kerényi Imre által meghatározott sztárosztályba járt a főiskolán. Vizsgaelőadásaikon gyakran az Ódry Színpad nézőtérének két oldalán összezsúfolódva álltunk, mert akkora volt az érdeklődés. Spártaian kemény, évekig tartó, éjjel-nappali munka hozza meg gyümölcsét. A La Mancha lovagja előadásába belejátsszák irigylésre méltó lelkesedésüket, elszántságukat, hitüket a pályában, nyughatatlan társadalomjobbító szándékukat. A János királyban elregélik azt is, amit már arról sejtenek, hogy az ember bizony sárkányfogvetemény, és igen gyakran a hatalom elaljasodottan pusztító.
Jól indul a pályája. Korosztályából többen a Nemzetibe szerződnek, bíznak benne, hogy házon belül meg tudják vívni a maguk forradalmát. És bár Mácsai sikeresen Rómeót is játszik, nem így alakul. Amikor az István, a királyban az egyik német lovag meglehetősen jelentéktelen szerepét osztják rá, sejti, hogy lépnie kell.
Közben Kerényi a Madách igazgatója lesz. Azzal hívja, hogy meg fog változni a színház, ott tere lehet az elképzeléseinek. A teátrum jelentősen más irányba fordítása itt sem sikerül. De Mácsai rendez is, méghozzá már ekkor egyik szerelmetes szerzőjével, Örkénnyel rukkol elő, a Pisti a vérzivatarbant állítja színpadra. Szintén szíve csücskének, Shakespeare-nek ugyancsak nekiveselkedik, a Téli rege előadásával. Sok értékes mozzanatra emlékszem, és arra, hogy határozottan érződött már a rendezői tehetség, a végiggondoltság, a koncepció. Ám a Madách közönsége nemigen fogadta be az ottani játékstílustól eltérő előadásokat, a kevés néző miatt kis előadásszámot értek meg ezek a produkciók.
Anyám tyúkja 1 Fotó: Horváth Judit
Elbizonytalanodott. Vívódott magával, még a pályaalkalmasságát is megkérdőjelezte. Ez eltartott egy ideig, miközben rendületlenül és jókat játszott. Évekkel később, szerintem az egyik színészi mérföldkő a Mario és a varázslóban Cipolla lett. Egyáltalán nem akarta Latinovitsot utánozni. Nem nagy formátumú gazembert mutatott, hanem kisstílű fickót, aki akár senki maradt volna, ha nem játszik éppen alá a történelem, ha nem tudja meglovagolni azt, hogy a világ is förmedvényesen elaljasodóban van. Nézőkként a színpadon ültünk. Játszott velünk. Megszólított minket, választ is várt, ennek hatására talpraesetten rögtönzött, valóságos show-műsort csinált. Alaposan megnevettetett bennünket. Előtört belőle a bohóc, a komédiázásra, sőt akár hülyéskedésre való hajlam, de azért érzékeltette, hogy mind jobban gyűlnek a felhők, és hamarosan kitör a vihar, lesz égszakadás, földindulás. Erre a szerepre már szabadúszóként ment vissza a Madáchba, mert rá kellett jönnie, hogy hosszú távon az sem felel meg az elképzeléseinek.
Játszik többfelé, a Katonában éppúgy, mint a Radnótiban, tovább próbálgatja a képességeit, iparkodik növelni az ismereteit önmagáról. Már ekkor megcsinálja az Örkény-estjét, ami színházi remekmű, nem véletlenül adja elő azóta is. Rendez egy fölöttébb izgalmas előadást Spiró György aktualitásokra erősen építő, a magyarországi maffiaviszonyokat megmutató, Vircsaft című darabjából, a József Attila Színházban. Abban a közegben szokatlan nyerseséggel, trágár szavak kíséretében, elénk tárja azt az eldurvuló, erkölcsi skrupulusoktól egyre inkább megszabaduló közeget, amiben élni kényszerülünk. Kiveri vele a biztosítékot. Az egyik nyugdíjasbérlet nézői közül többen bekiabálnak a produkcióba, hogy hagyják abba, és felháborodottan távoznak. Mások azt forszírozzák, hogy igenis, folytatni kell az előadást, mert ez a valóság. A Vircsaft hamar lekerül a műsorról, mégsem sorolnám Mácsai kudarcai közé. Részint, mert ilyen erős hatást elérni, az már valami. Másrészt, az íróval, a színészekkel együtt, sikerült szemléletesen ábrázolni azt a jellegzetes magyar televényt, amit tán akkor még kevesen ismertek, de aztán eléggé meghatározóvá vált.
Kertész utcai Shaxpeare-mosó
Mondogatni kezdi, ha nem talál igényeinek megfelelő színházat, előbb-utóbb csinál egyet. Sikerül megkapnia a Madách Kamarát, amit jól menő bulvárszínházból kezd művészszínházzá átalakítani. Ezzel persze érdekeket sért. Fokozatosan kiszorulnak az ottani produkciók, jönnek helyettük a más szellemiségű újak. Az eddigitől eltérő játékmódot vár el. Akadnak olyanok, akiket hív a Madáchból, de nem mennek, mert nem akarnak mindent elölről kezdeni. Mások pedig kapnak az alkalmon. Nem nézi ezt mindenki jó szemmel. Méltánytalanul kikezdik, támadják. Megtanulja állni a sarat. Megtanul annyira diplomatikusnak lenni, amennyire egy direktornak muszáj. A színház nevének megváltoztatása még nagy meccs. De ekkorra már eléggé megedződik, és a körülmények azóta is gondoskodnak róla, hogy folyamatosan edzésben maradjon.
Biztos minőségérzékkel, kitűnő emberismerettel, irigylésre méltóan parádés társulatot hoz össze, aminek kovászává válik. Szeretetteljes légkört teremt. Aki járt már az Örkény színészbüféjében, tudja, hogy a műszakot, a jegyszedőket is beleértve, ott olyanok dolgoznak, akik általában igencsak kedvelik egymást. Ez nem jelenti azt, hogy Mácsai szent. Lehet hallani arról, hogy neki is vannak rigolyái, időnként nehezen elviselhető, netán abba is bele akar szólni, amiről valaki azt gondolja, hogy nem feltétlenül lenne a dolga. Ugyanakkor szinte bármit meg lehet vele beszélni. Szükség esetén igen későn is fel lehet hívni, és ő is megorrontja, ha valakinek lelki, vagy egyéb támaszra van szüksége. Képes látástól vakulásig dolgozni. Amikor a Terápia sorozatát forgatta, akkor is törekedett arra, hogy a színház minél kevesebbet érezzen meg abból, hogy a számára kiadós népszerűséget hozó sorozatban dolgozik. A pszichoterapeuta elsőrangúan adott szerepével kicsit be is skatulyázta magát. Hozzánőtt. Sokan gondolják, hogy csaknem olyan, mint ő.
De ő tényleg szeret felszabadultan, ha arra van szükség, akár harsányan komédiázni. Megrendezte például Feydeau A hülyéje című bohózatát, ami csaknem tíz évig volt műsoron, és boldogan játszott benne, de azért azt is megmutatta, hogy a látszólagos könnyedségben, bizonyos pontokon, a történet akár tragédiába torkollhatna. A Kertész utcai Shaxpeare-mosóban, a Rómeó és Júlia napjainkhoz igazított verziójában, Lőrinc pap modern változataként, immár csak Lőrincként, droggal üzletelő pasas, akinek megvan a magához való esze. Tanácsokat osztogat bőven, jól beleilleszkedik a lidércesen elfajzott világba. Ez a Bodó Viktor által rendezett produkció egyértelművé teszi, hogy az Örkény nem merevedik bele a saját sikereibe, mer kilépni a komfortzónájából. Ezt jelzi Boross Martin katartikus rendezése, a Kiváló dolgozók is, amiben tíz civil, akik nagyszerű szociális munkások, színészekkel együtt lép színpadra.
Fotó: Dömölky Dániel
Mácsainak erős a szociális érzéke. Megszólal, ha úgy érzi, hogy szükséges. Ha kell, tüntetésen áll pódiumra, és beszél. Csaknem tíz éve olyan hevülettel, annyi indulattal, gúnnyal, metsző éllel, fájdalommal mondta el Petőfi Dicsőséges nagyurak című versét, hogy az már a legnagyobbaknak is becsületére válna. Több mint egymillióan nézték meg az interneten. A felvétel valószínűleg ma is kifejezi a fennállóról a véleményét, és minden bizonnyal sokakét. Ez a színész dolga. Hogy ezt így képes legyen elmondani, ahhoz pariba kellett kerülnie önmagával. És ehhez szüksége volt élete főművére, az Örkény Színházra. Amit empatikus érzékenységgel úgy formált a saját arculatára, hogy mindazok arca tükröződik benne, akik ott dolgoznak.
