Kertész utcai Shaxpeare-mosó / Örkény Színház
Závada Péter újraírt Shakespeare-jével Bodó Viktor olyasmit mond el a korról, amit így – ennyi mocsok közepette, ilyen költőien – még nem mondott el senki.
Bodó vadul lerombolja az illedelmes színház falait Kókai Tünde, Csuja Imre, Csákányi Eszter és Hámori Gabriella Fotók: Horváth Judit
Siess Júliához, aztán menj a zuglói lakásomba…
Rómeó próbál lejönni a szerről, de sanszos, hogy bebukja. Júlia viszont hozzámegy az idióta Páriszhoz, aki előző este totál beállva történetesen Júlia anyját dugta. Vagy nem megy hozzá. A sztori végkifejletét tekintve ugyanis semmi nem biztos. Lehet, hogy az egészet Rómeó vizionálja, mielőtt aranylövéssel a kezében végleg leteríti a koszos nagyváros. Závada Péter újraírt Shakespeare-jével az ezúttal itthon rendező Bodó Viktor olyasmit mond el a korról, amit így – ennyi mocsok közepette, ilyen költőien – még nem mondott el senki. Ebben a durva erőszakkal fertőzött, organikusan szétcseszett, veszettül tudatmódosított, problémakezelésre eleve képtelen, kényszeres üzekedésben tobzódó világban is ott lapul a líra. A másik lény iránti vonzalom kitörésre készen. És igen.
… A napi őrület kakofóniájából éteri dallam hallatszik ki olykor.
A történet egy nagy-nagy jelmezes buliban teljesedik ki Díszlet: Schnábel Zita, jelmez: Nagy Fruzsina, világítás: Bányai Tamás
A színpadon a szélütött Montágné szakítja félbe elemi erővel a tolókocsijából – Whitney Houston I Will Always Love You című dalával – a torkunkban dübörgő technót. (Zene: Kákonyi Árpád, Keresztes Gábor.) Miközben megáll az idő, s a két fiatal, a hetedik kerületi Rómeó és a helyi Júlia találkozásával létrejön az élet értelme. Hogy aztán elmúljon a pillanat és visszasüllyedjenek a megalkuvások tépázta napi valóságba. Patkós Márton magába süppedő Rómeója a drogba, Kókai Tünde sorsába árvult Juliskája a pénzes i…e…es (nem mondják ki, a dögös Kapulekné beletátogja a közönség arcába) csávóval tervezett házasságba (nem baj, közben majd egészségügyi célzatból dugja az anyósát is), vagy ne menjen hozzá máshoz, de valahogy – már csak Shakespeare miján is – fúljon tragédiába a szerelmük.
Ha nem így, hát, máshogy.
Csákányi Eszter, Hámori Gabriella és Kókai Tünde
A két rivalizáló család megfelelően táplált egyedei a büfénél ejtőző közönség kisebb rémületére már az előcsarnokban ütni kezdik egymást. A kerület „very nagymenői” verik a riválisokat. Aztán bevonulnak a veszettül élethű színpadi autómosóba (díszlet: Schnábel Zita), ami – azon túl, hogy a címben jól hangzik – lehetne akár más is. Nem pont mosó. A lényege, hogy egy eszméletlenül lepattant közösségi tér (példának okáért) az Örkény Színház tájékáról, ahol burjánzik a modern kori őrület. Ahol Gálffi László kiskirály Herczege (tulajdonnév) alázza a nép egyszerű fiait, ahol Hámori Gabriella domborít, miközben halálpontosan talál bele a mindenre kapható Kapulekné (igen, kával) igazán kalandos lelkületébe, ahol Máthé Zsolt minden formájáról lerí, legyen az a vizelő Shakespeare vagy simán csak Csupi, az eszement kor. Ahol Vajda Milán ereje teljében lévő Benvoliója egy szerethető maci, Nagy Zsolt Tybaltja viszont vad és megállíthatatlan, mint az áldozatain átszáguldó helyiérdekű.
Bodó vadul lerombolja az illedelmes színház falait.
A durva erőszakkal fertőzött, organikusan szétcseszett, veszettül tudatmódosított, problémakezelésre eleve képtelen, kényszeres üzekedésben tobzódó világban is ott lapul a líra
Miután az előtérben már jól ránk ijesztett, az első rész vége felé egyezményes jelekkel szünetet hirdet, majd a fele nézőtér előtt játszatja el Kapulekné és a jó Párisz ominózus dugásjelenetét. (Mondjuk, a kint lévők sajnálhatják, mert ahogy Ficza István mint Párisz az élethű Eiffel-torony jelmezben meghágja a jövendő anyósát, az azért valami.) Szóval Bodó lazán fölrúgja a színház szabályait, hogy olyan par excellence színházat teremtsen, hogy annál nincs színházabb.
Ahogy az előadás maga ütős alakítások sora.
A jelmez a kreativitás maga Dajka: Csákányi Eszter
Annyira topon van a gárda, hogy már-már kínosnak tűnik kiemelni bárkit. Mondhatnánk, hogy az előadás hőse Polgár Csaba ezerrel pörgő Mercutiója, a lelke pedig nem más, mint Takács Nóra Diána tolószékes Montágnéja, aki Whitney Houstonnal vetekedve pár mulandó percre egy valóságon átszűrt, vonzó világba repít. És akkor ott van még Csákányi Eszter szómenéssel küzdő karakterfigurája, a modern kori lealázottak billogját büszkén viselő dada, Mácsai Pál komoly vegyésztechnikusi ismeretekre támaszkodó, droggyáros Lőrince vagy Csuja Imre mint vértolulásos, amúgy meglepően szelíd és rokonszenves Kapulek.
Topon a gárda
A történet maga egy nagy-nagy jelmezes buliban teljesedik ki, aminek az lesz a vége, hogy Einstein bekómálva, Szörnyella de Frász magát kiütve hever szerteszéjjel, ellentétben a már említett Eiffel-toronnyal, aki a legjobb pillanatban tér magához. A többit már tudjuk… Ráadásul mindenki jól énekel, a jelmez pedig a kreativitás maga. (Nagy Fruzsina és a Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának BA2 osztályos hallgatói.) Az obligát férfi nemi szervek is előkerülnek, kifinomultan perverz művészi tartalommal, mindehhez Mercutio úgy hal meg, szájában az aktuális Závada-szöveggel, ahogy Mercutiónak még nem sikerült színpadon meghalni. És ez már nem mese. Tetszik vagy nem, az ember kénytelen rádöbbenni, mit jelentett a maga korában Shakespeare.
Csak az a vég. Azt kéne feledni.
Kókai Tünde és Patkós Márton
William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján
