Ibsen: Nóra / Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kisvárdai Fesztivál
Brutális, nyers viszonyrajzolat bomlik ki a mozgásokból. A lemeztelenedve testszínű fehérneműt viselő Nóra (Pethő Anikó) szinte minden férfiszereplővel testi viszonyba kerül, amelyet erőteljes mozdulatok fémjeleznek.
Pethő Anikó és Váta Lóránd
Az erős mezőnyben is kiemelkedő, a legjobb rendezés egyik díját (Botond Nagy) elvitt kolozsvári Nóra, hasonlatosan a legtöbb idei versenydarab eszmei és formai koncepciójához, valamiféle kalitkában, elzárt térben, dobozon belüli dobozokban, dobozokon elevenedik meg. Ez volt az általam látott legkompaktabb, legkomplexebb produkció idén Kisvárdán. Inkubátorszerű átlátszó hasábban, vitrinben fekszik összegörnyedve a címszereplő még a kezdet előtt a zsinagóga bejáratánál, s egy ilyen akváriumból kiemelkedve törekszik kilépni végül fojtott világukból. Elemelt, stilizált térben, átlátszó hálóra vetített digitális-vizuális effektek közt zajlik a szexus, a tánc és az öltözés köré szerveződő előadás. Zárójelenetében az emancipálódó címszereplő felénk fordulva, mikrofonba mondja el hangját keresve (még meglehetősen didaktikusan demonstrálva) kilépési szándékát, miközben egy furcsa, eltakart fejű alak, a gyerek stilizált figurája (Kiddo: Tőtszegi Zsuzsa) akadályozza, s férje is visszarántaná: babának tartja, s idézi egyúttal a nő apját, aki szintén gyerekként, gyereknek szerette Nórát. Itt felmerül a pedofília, a gyereklányt érő, visszatérő családi abúzus lehetősége.
Eltáncolták, elénekelték a darabot, erősen meghúzva a szöveget, ám így is konzervatív színház maradt (Kovács Dezső szavával), minthogy nem változott az eredeti kicsengése. Brutális, nyers viszonyrajzolat bomlik ki a mozgásokból. A lemeztelenedve testszínű fehérneműt viselő Nóra (Pethő Anikó) szinte minden férfiszereplővel testi viszonyba kerül, amelyet erőteljes mozdulatok fémjeleznek. Zsarolóját térdre ereszkedve orálisan kiszolgálná, aki ellöki magától. A pénz is közege a darabnak, többféleképpen; váltóhamisítás és pénzszórás, drága ruhák és státuszszimbólum, státuszban maradás, a látszat fenntartása az ibseni világ tartópillérei. Akcióját, hogy férje érdekében váltót hamisított, a férj itt sem díjazza; Nórát megtagadja és eltakarja, elrejtené és házifogságba zárná, az ügyet eltussolná s Nórát gyermeküktől eltiltaná, amikor kiderül a tett. Nem értékeli és nem érti meg felesége áldozatát. Miután megsemmisül a váltó és mégsem sérül jó híre, a férj megbocsátana, de Nóra már nem tudja elfelejteni azt, ahogy eredetileg reagált.
Emlékezetesen lassú képe az előadásnak, amiben Nóra barátnője nem Nóra érdekében közeledik a zsarolóhoz, volt szerelméhez, aki elküldte a váltót Helmernek, a férjnek. Azzal, hogy Lindéné (Albert Csilla) engedi felszínre jutni a titkot, néhány plusz csavarral itt is a korabeli (skandináv, amerikai) darabok igazságosztó potenciálja nyilvánul meg, amelyek bármi áron meg akarják törni az élethazugságot. Ez a jelenet szépen kombinálja a kapcsolati ambivalenciát, jellemminőségeket, indíttatásokat: árulásból dacos igazságszolgáltatás lesz, főként egykori szerelme, a férfi visszanyeréséért. Krostad (Váta Lóránd) kinyújtja felé a kezét, amit a nő csak így, a hozzá fordulását önzetlennek feltüntetve fogadhat el.
Átlátszó hálóra vetített digitális-vizuális effektek közt zajlik a szexus
Jó értelemben idegenül hat s jótékonyan kijózanító fényt vetít a darab keletkezésének korára, a 150 évvel ezelőtti viszonyokra: láttatja, milyen az a talaj, amin a feminizmus éppen szárba szökken, hogy felébredve Nóra nem dolgozni akar, hanem még jobban magára ébredni, s elmenni a babaházból – vajon kinek a pénzén? A szolidaritást abból érezné, ha a férje magára vállalná az ő tettét.
Pethő Anikó és Bodolai Balázs
Egy sokféleképpen használt mankó, a szelfizéshez használt okostelefon, aztán, amikor kellett, a mikrofon – s a dobozok vannak a színen. A fényjátékoknak köszönhetően a szürke szín ezüst, barna, arany felé változó árnyalataiban mutatkozó finom ruhák a felfokozott helyzetekben rózsaszínbe és vörösbe váltanak. Kérdésemre, hogy vajon véletlenül húzódott-e el az öltöztetős jelenet, amelyben férje (Bodolai Balázs) felülről ráadja báli ruháját Nórára, aki először belegabalyodik, így mosolyogva megismétlik az akciót, nem kaptam választ a társulattól (a beszélgetés másfelé indázott). Lehet, hogy igen: ez a hosszan kitartott intim pillanat, amikor kedvesen, zavartan, szégyenlősen működik együtt férj-feleség, talán megnyújtja a Nóra és férje közti bensőséges idő hosszát, megtöri a beöltözések és kivetkőzések ritmusát: több lehet, mint amit koncepciójuk alapján szeretnének ebből mutatni. Az erős vizuális hatásokra, minthogy a színlapon felhívták a figyelmet, felkészültünk, a fülsiketítő hangzás mértéke nem volt szándékos, mondták, de az is kiderült a szakmai beszélgetésen, hogy ez a hangerő a huszonéveseknek meg sem kottyant.
