Nóra új otthona

|

Henrik Ibsen: Nóra / Kolozsvári Állami Magyar Színház / Kisvárdai Fesztivál

Ez a 21. század tempója, hiperaktív, tolakodó és kíméletlen.

Hősnőnk férfivágyak tárgyává lesz      Viola Gábor és Pethő Anikó         Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház, Bíró István

A Kisvárdai Fesztivál versenyprogramjában tekinthettem meg Botond Nagy rendezését. A kolozsvári Állami Magyar Színház előadása látványos, zajos, virtuális rémálom, mely merészen, mégis átgondoltan tárja elénk Ibsen klasszikusát.

Helyünk elfoglalása közben Nórát (Pethő Anikó) szemlélhetjük, akár egy kiállítási tárgyat: méretes inkubátorban, supermenes bugyit viselve, édesdeden alszik, mint egy baba. Nagyszerű előkép, ugyanis egyrészt hősnőnk férfivágyak tárgyává lesz, másrészt alsóneműje az előadásban megjelenő Marvel-mozi hangzavart és fogyasztói réteget idézi. Pethő Anikó a címszerepben egyszerre Lolita-szerű és a jóléthez ragaszkodó, taktikus nő, hiányzik belőle a háziasszonyjelleg, a jó feleség vagy a jó anya képe.

Látványos, zajos, virtuális rémálom, mely merészen, mégis átgondoltan tárja elénk Ibsen klasszikusát           Pethő Anikó és Váta Lóránd        Fotó: Kisvárdai Fesztivál

Üres, érzelmektől mentes, steril börtön áttetsző vetítővászon mögött, ezekkel a szavakkal tudnám legjobban jellemezni Carmencita Brojboiu és Rancz András terét, melyre állandó félhomály borul; Groza Romeo fényterve sokat ad az előadás hektikus egészéhez, a szórakozóhelyek miliőjét idézi, mégis nyomasztó és vészjósló egyszerre. A falakon hologramok jelennek meg, ábrák, rajzok (digitális grafika: Szederjesi Szidónia), mindezen elemek még otthontalanabbá teszik Nóra új otthonát.

Semmilyen konkrét magyarázatot nem kapunk arra, hogy ez a Nóra hol és mikor történik, mégis érezhetően most. Kétségkívül mást jelent ma pénzt költeni, mint Ibsen idején: Nórához az első jelenetben futárszolgálat érkezik, hatalmas dobozokat hajítanak az üres térbe, Nóra bunkert épít belőlük, és kényelmesen nyomkodja mobilját. A hősnő számára láthatóan a pénz a legfontosabb, a fantasztikus jelmez és smink (Carmencita Brojboiu) vérbeli fogyasztóvá öltözteti őt.

Pethő Anikó a címszerepben egyszerre Lolita-szerű és a jóléthez ragaszkodó, taktikus nő

Az első percek üressége után mintegy villámcsapásként szabadul el az őrület: erős fény csap az arcunkba, üvölt a zene, a szereplők mintha idegesen ránganának, táncolnának; ez a hatás csak rövidke percekre enyhül az előadás végéig. A rendező remek húzása, hogy nem hagyja nyugodni szemünk-fülünk, ez a 21. század tempója, hiperaktív, tolakodó és kíméletlen. A kolozsvári Nóra áthangolja a darabot, töméntelen izgalmat rejt: Rank (Viola Gábor kitűnő alakítása) nem megfáradt öregember, hanem végzetének közelségében lubickoló, féktelen alak, minden további nélkül ölbe kapja, megtáncoltatja Nórát, használja, ahogy Torvald (Bodolai Balázs) is, aki fölényeskedő macsóként jelenik meg. Nóra tárgyiasítását fokozza Krogstadnak (Váta Lóránd) való felajánlkozása: elkeseredett alkudozásában a férfi elé térdel és a nadrágjához nyúl, mivel nincs más eszköze a meggyőzésre. Kínos és fájdalmas nézni ezt az ürességet, ellenben szinte felemelő Krogstad és Lindéné (Albert Csilla izgalmas játékában) beszélgetése, akik több méter távolságra egymástól (ez egyszer lágy zenei kísérettel), szinte csigalassan válnak hús-vér emberekké a cybertérben.

A cyberjelleg nem egészen kimunkált, de nem következetlen, például egy fontos dialógus kivetítve, angol nyelven írt chatüzenetek formájában jelenik meg, miközben a Helmer házaspár hamiskásan bújik össze Nick Cave Push the sky away című dalára – a zenei kánaán Kónya-Ütő Bence munkája. Többször feltűnnek angol üzenetek a vásznon, melyek az előadás konzumjellegét erősítik: „Can you keep your secret?” zengi egy fémes hang, utalva a jelen titoktalanságára, állandó nyilvánosságára.

„Can you keep your secret?” – zengi egy fémes hang, utalva a jelen titoktalanságára, állandó nyilvánosságára         Pethő Anikó és Bodolai Balázs          Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház, Bíró István

Van valami pánikszerű az egész Nórában, ezt a hatást fokozza Anna-Marie (Kántor Melinda) félelmetes monológja és Kiddo, Nóra gyermekének (Tőtszegi Zszuzsa) kétségbeesett anyahiánya. A szervetlen világ összeomlik Nóra körül, az utolsó jelenetben ismét feltűnik az inkubátor, itt próbálja meg Torvald visszahódítani feleségét. Elementáris hatással bír Nóra kilépése: a színpad mélyében tűnik el, átszakítva a fekete-fehér sávokkal barázdált falat, egy vonalkódon keresztül távozik élettelen életteréből.

A cyberjelleg nem egészen kimunkált, de nem következetlen         Váta Lóránt és Pethő Anikó         Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház, Bíró István

A végletekig kidolgozott látványban a színész nem tud egészen kiteljesedni, úgyszólván, eszközzé válik, bár számos izgalmas pillanattal kecsegtetnek a játszók, a nézőtér és a színpad közt feszülő falat képtelenség áttörni, a kolozsvári Nóra idegensége így válik alapélménnyé. Botond Nagy rendezése kapcsán nem volna igazságos pusztán „modernizálásról” beszélni, az előadás látványa és zenéje sajátos szimbolikájú térré szervezi a színpadot, a jelenkor virtuális világát tárja a szemünk elé, a konzumizmus kvintesszenciáját.

Az előadás látványa és zenéje sajátos szimbolikájú térré szervezi a színpadot         Albert Csilla, Pethő Anikó és Viola Gábor

Kúnos László fordításának felhasználásával
Szövegadaptáció: Kali Ágnes, Botond Nagy
Dramaturg: Kali Ágnes
Rendező: Botond Nagy

CÍMKÉK: