„Ady és Adél – Lázálmok az életünkből” – újra a marosvásárhelyi Spectrum Színházban
A marosvásárhelyi Spectrum Színház március 4-án mutatta be először Tatár Rózsa „Ady és Adél – Lázálmok az életünkből” című, a Cédrus Alapítvány által Nívódíjjal jutalmazott monodrámáját, Török Viola rendezésében. A magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakját megihlető, szerelmes verseinek több, mint a felét ihlető Diósyné Brüll Adélt az erdélyi színjátszás egyik legjelentősebb egyénisége, Farkas Ibolya, Poór Lili díjas színművésznő, a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem tanára, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja személyesíti meg.
Farkas Ibolya színművésznő Diósyné Brüll Adél szerepében
Kíváncsian vártam a premiert. Tatár Rózsa drámáját már láttam Budapesten, Lábán Katalin rendezésében. Mesébe illő, ahogy az erdélyi színművésznőhöz, Farkas Ibolyához egy barátnője által eljutott az anyaországi szerző szövege, hogy ott egy másik felfogásban új életre keljen.
Míg a Lábán-féle verzióban – néma szereplőként – Adél férje, Dodó is megjelenik, Török Viola rendezése monodráma. A színpadon egy kanapén az idős Adél ül, bordó bársony ruhában, vállán kendővel. Mellette kis asztalkán levelesláda és a kalapok. Farkas Ibolya színpadi jelenléte bámulatos. Egy letűnt kor atmoszférája veszi körül, egy olyan koré, amelyben egész más volt a nők élete, mint most… Farkas Ibolyát klasszikus játéka és színészi kvalitásai azzá az Adéllá teszik, akit Tatár Rózsa a dráma írása közben elképzelt.
Adél, és nem Léda. Mert Léda nem létezik, sosem létezett. Nem azért, mert Ady Az Elbocsátó szép üzenetben – amit a darabban következetesen „csúf üzenet”-nek hívnak – érvénytelenítette, hanem mert ő egy hús-vér ember, aki nem azonos a versek Lédájával. Ennek ellenére fáj neki, hogy szerelme, az egykori rajongó ifjú, aki oly sokat köszönhet neki, néhány szóval, ráadásul nyilvánosan, a Nyugatban közzétéve megfosztja a létezéstől:
„Általam vagy, mert meg én láttalak/
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.”
A rendező így fogalmazott: „Érdekesnek tartottam, hogy a dráma a lázálom szóval határozza meg ezt a kapcsolatot, mert tényleg az lehetett. Az elhagyott nő számára nagyon nehéz feldolgozni az ilyen fajta szakítást, a dráma pedig ennek a feldolgozási folyamatnak a megközelítése: egy nagyon emberi közelítés.”
Adél azon töpreng, hogyan lett a rajongó, szerelmes fiatal fiúból, akit bevezetett a párizsi kulturális életbe, akit franciául tanított, aki azt kérte, Adél mondja meg, mi legyen, és ő az lesz („Magyarország első költője”), nárcisztikus gőgjében ilyen méltatlanul bánik vele. Nagyon női téma ez, ami a témaválasztásnál fontos szempont volt.
A beteg, fekélyes sebektől szenvedő Adél már mindent elvesztett: szerelmet, ifjúságot, szépséget. Számot vet életével. A felolvasott levelek montázzsá állnak össze: Adyval közös élményeinek emlékei élénken élnek benne, és lázálmokként látogatják meg ezen a fájdalmas, utolsó éjszakán. Az egyes helyszíneket a különböző kalapok szimbolizálják. A korabeli úrinőhöz hozzátartozik a kalapja, a polgári lét egyik szimbóluma. A kalap Adélnál hangulatot is kifejez, finom gesztusokat alkalmazva játszik a különböző fejfedőkkel, mozdulataiban páratlan női elegancia nyilvánul meg. Levélről levélre egyre kétségbeesettebben keresi önmagát, ami belőle még maradt. Lázálmában Adyt hívja, kinyújtja felé a kezét. Majd meghal. Léda hattyúdala véget ért.
Ady neve és szerelmi költészete örökre összekapcsolódik Léda nevével. Brüll Adél, a nagyvilági úrinő és Ady találkozás mindkettőjük életében sorsszerű élmény volt. Nem tudjuk, milyen életet élt volna Adél az ifjú költő nélkül, de bizonyára nem ismernék ennyien a nevét. Múzsának lenni megtiszteltetés, ám bizonyos helyzetekben fájdalom és szégyen forrása. Költőnek lenni áldás, és felelősség. A mű véleményem szerint morálisan állást foglal: Adél nem ezt érdemelte. S ennyi évvel később, igazságot szolgáltat neki. Mert ő több volt, mint egy ihletforrás, és több, mint egy, a költőt romlásba vivő végzet asszonya. Ő saját jogán is létezett, ő, Adél (nem Léda), a verseken kívül is. Voltak érzései, amelyekkel Ady igenis csúnyán visszaélt.
Míg a budapesti, Lábán Katalin rendezte darabban Adélt fiatal színésznő, Kadlót Zsófia játssza, Farkas Ibolya a premier után egy nappal, március 5-én ünnepelte 84. születésnapját. Klasszikus, tiszta játékával osztatlan sikert aratott. Megidézte Adélt, itt ült előttünk a legendás asszony, egy kanapén ülve elvitt minket a füstös párizsi kávéházba, a Riviérára. Éreztük Ady jelenlétét is, magunk előtt láttuk nagy, barna szemét, hallottuk szerelmes, majd kegyetlen, elbocsátó szavait.
Tatár Rózsa monodrámája igen jelentős abból a szempontból, hogy Adélra, mint nőre, mint emberre koncentrál, leemeli a piedesztálról, hogy tisztára mosott névvel, méltó módon tehesse vissza. A marosvásárhelyi Spectrum Színház december 16-án újra műsoroára tűzi a kiváló előadást. Szeretettel ajánlom.
Írta: Tatár Rózsa
Rendezte: Török Viola
Díszlet, jelmez: Török Viola és Takács Tímea
Fény-és hangtechnika: Incze Róbert
A Napút online-n a dráma teljes szövege megtalálható.
http://www.naputonline.hu/2019/12/27/tatar-rozsa-ady-es-adel-lazalmok-az-eletunkbol/
