Elektra – Kolozsvári Állami Magyar Színház
Bőrszag, füst és fény, csontig hatoló szavak, vér és könnyek – ezeket is láthattuk a Kolozsvári Állami Magyar Színház Elektra című előadásában.
Albert Csilla
November 6-án a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciójával folytatódott az UTEFest20 Kolozsváron. Szophoklész tragédiájának, az Elektrának a szövegadaptációját Kali Ágnes és Botond Nagy készítette. A darabot az idei évadban november 23-án, december 3-án és 21-én is láthatja még a közönség.
Györgyjakab Enikő
A mükénéi királylányról, Agamemnón és Klütaimnésztra közös gyermekének drámájáról az alkotók így nyilatkoztak: „Mi egy koncerttel készültünk. Elektra az a gitárhúr, amit mindannyian megpengettünk életeink során. Ő az a hang, amelyet sokszor elnyelt belső lényünk.” A belső hang nem csak elnyomva, de mint a gátlástalan fenevad felemészt bennünket. A produkcióban többek között ez is átjött élményként a nézőben. Vajon mennyire fojtjuk el magunkban a haragot? A fájdalmat és veszteséget mennyire engedjük magunkon felülkerekedni? Mit tehetünk és mit mondhatunk? Ezeket a kérdéseket boncolgatja a Botond Nagy rendezte előadás. 
A címszerepet alakító Albert Csillától is inkább visszafojtott, fájdalmába temetkező Elektrát láthatunk. A csend, a tehetetlenség, az elszalasztott lehetőség. Játékában nem a toporzékoló, elszánt, bosszúálló nőt láthatjuk, mint ahogyan azt az eddigi feldolgozásokban megszokhattuk. A színpadkép nemcsak költői, de nagy teret hagy a néző fantáziájának. A bundakocka néha már-már gumiszobára vagy a bolondokházának a dühöngőjére emlékezteti a nézőt. A fal mozgatható, amely alapján akár egy karámra is asszociálhatunk. Az előadás alaphangulata inkább csendes, visszafogott, amiben a hol passzív, hol agresszív, ugyanakkor hangsúlyos dialógok és monológok tisztasága, érthetősége kerül előtérbe. A feszültséget csak fokozza, hogy Albert Csilla – Elektraként – indulataival telve, véres ingével mászkál a magányos térben, és várakozik a leszámolásra, a bosszúra. Számomra az előadás talán legkiemelkedőbb pontja, hogy nagyon szépen artikulál. Az igényes beszédmód annyira természetesen hatott a nézőre, hogy egyáltalán nem volt érezhető a tragédia több mint kétezeréves távlata, s oly közelinek, intimnek találtuk. 
A felszínre kerülő, fojtogató indulatok árnyékában élő család minden tagját kiválóan alakítja a többi színész is. Román Eszter a megalkuvó testvérként is értelmezhető Khrüszothemisz szerepében remekel, amíg Kiss Tamás Oresztészként már-már tapinthatóvá teszi a jogos bosszúvágyat. Györgyjakab Enikő természetesen és hitelesen mutatja a múltat, a motivációit és fogódzóit elengedő nőt. Aigiszthosz figuráját Váta Lóránd pontosan építi fel: a nagyságra vágyó, de papucsférj-alakot teremt. Kardos M. Róbert Oresztész nevelőjeként finom, ám pimasz komikusságával oldja a dráma nyomasztó hatását a nézőben. Az előadás sokban eltér az eddig megszokott Elektra-feldolgozásoktól: például a komikus elemek hangsúlyosabb megjelenésében. A produkcióban groteszk, könnyed poénokkal oldják az alkotók a súlyként ránk nehezedő szöveg befogadását.
