Háy János: Szavalóverseny 1. rész / Katona József Színház
Bepillanthatunk a költészet létrehozásának napi gyakorlatába. Például A csavar című vers megírását kísérő mélyenszántó meditációba, amely olyasfajta lírai igazságok kimondására sarkall, miszerint a vers többet mond, mint a csavar igénylőjenek csavarral való kielégítése.
Kocsis Gergely Fotók: Horváth Judit
Nem kell éveket várnia, hogy újra saját
Ladája legyen. Legyen egy élethű fém
Zsigulija!
Háy János Szavalóversenyének első része a Katona meghívásos drámapályázatának legutóbbi darabjaként került a hálóra. A mű egy valódi teknőssel indul, amely magával hurcolja a saját szimbólumrendszerét, tekintve, hogy ősidők óta a rezignált bölcsesség szimbóluma. Továbbá a lassúságé. Választhatunk. A teknőc mögött Kocsis Gergely, aki költőszerű lényt formál, mindvégig a benne rejlő költői ént nyaggatja. Ihlik… Miközben leemeli a kalapját a honi líra megidézett remekművei előtt, próbálja újraírni a költészet történetét. De legalábbis igyekszik megsemmisíteni – Háy János saját bevallása szerint – azt az „irodalomtörténeti fantomot”, ami elrekeszt minket a költészet élményszerű befogadásától. Ennek során számba veszi a líra megmerevedett kategóriáit – hazafias líra, szerelmi líra és a többi –, hogy aztán megfossza őket a hozzájuk tapadó rút elvárásoktól. Mindeközben nem kevés történik.
Bepillanthatunk a költészet létrehozásának napi gyakorlatába.
Azaz a költő – önironikus felhangokkal kísért – műhelymunkájába. Kezdetnek például A csavar című alapvers megírását kísérő mélyenszántó meditációba, amely olyasfajta lírai igazságok kimondására sarkall, miszerint a vers többet mond, mint a csavar igénylőjenek csavarral való kielégítése. A leplezetlen önirónia s vele a nagyon is komolyra vett költői én szimbiózisa ezen a ponton a szemlélődésre berendezkedett kritikusi ént kétségek közé taszítja. (Példának okáért további idézetekkel próbáljuk beavatni az olvasót a líra ellentmondásos világában elmerülő szöveg részleteibe, vagy elégedjünk meg a saját szavainkkal?) Akárhogy is, a kérdés megkerülhetetlen. Az alkotói folyamat ilyesfajta felfedése – bármily drámai keretek között zajlik is – nevezhető-e drámaszövegnek? Vagy csupán azoknak a kényszerű próbálkozásoknak az egyike, amelyeknek a színház életben tartása a magasztos célja.
Tárnoki Márk rendezése mindenesetre nem tehet mást, mint enged a kor távolságtartó kényszerének és a képernyőn létrejövő színházat egy lakás miliőjébe zárja. Ez talán a szokásosnál is indokoltabb, hisz a környezet, a maga égig érő könyvespolcaival, abba a tudatba ringat minket, hogy itt egy valódi költő osztja meg velünk legintimebb közegét. Ráadásul olyan az egész, ahogy mindig is elképzeltük. Ide érkeznek a versek előadói, mintha a költői képzeletben, mondják a szemünkbe a frissen megszületett műveket. Miközben az alkotó pihen. Eszik, iszik, dohányzik. Szirtes Ági a Nincs még kaki… kezdetű népmesét, Elek Ferenc a Van kenyér? Nincs kenyér… kezdetű mondókát, Rujder Vivien az Úristen, ne menj oda, Zolika… kezdetű gyerekverset. (És akkor ide vegyük-e Vajdai Vilmos Szarul nézel ki, kisfiam... kezdetű népdal-interpretációját és Takátsy Péter kihagyhatatlan találós kérdését, Mint a svájci óra, nem késik, nem siet…, vagy tekintettel jelen opusz műfaji kereteire, attól az olvasó már konkrétan megőrülne.)
Elek Ferenc, Szirtes Ági és Rujder Vivien
„A legkisebb nyelvi egységben kifejezett legnagyobb világegység.”
(Ezt az idézetet nem lehetett kihagyni, mert mégiscsak ez lenne a költő szerint a költészet lényege.) Érvényes ez az úgynevezett szerelmes versre, melynek létrehozásakor a költő különösen sok nehézséggel szembesül. (És itt most pillanatokra ellamentálhatunk a túlerőltetett ítészi irónia minőségi és mennyiségi kritériumain.) A költő mint költő ugyanis „állandóan ki van elégítve”, és ez a tény a szerelmes versek helyett inkább a szakító verseknek kedvez.
(Mégis ki kéne cserélni azt az idézetet az elején. Hogy jön mindehhez a Zsiguli? Kérdezi majd az ismeretlen, homályos identitású olvasó. Legföljebb metonímiai alapon, vigasztalhatjuk magunkat, a fent idézett reklámszöveg ugyanis épp a Katona előadásának az oldalán jött szembe egy műsorközlő portálon.)
Rujder Vivien és Vajdai Vilmos
És akkor hazafias költészetünk buktatóiról még nem is beszéltünk. A „mi a magyar most” megválaszolatlan kérdésköréről, melyet körbejárva a költő közösségi hatásról és nemzethalálról elmélkedik, és ezen okból Bornemisza Pétert idézi. Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom…. Majd Nemzeti dal 2. címmel Bán János szájába adja legizgalmasabb lírai szövegét. (És itt kihagytuk József Attila utolsó versét. A képet, ahogy Bányai Kelemen Barna az Íme hát megleltem hazámat sorait morzsolja szét az ujjai között a most sugárzott első rész befejezéseként. Kevésbé szenvedélyesen, mint Latinovits, inkább kiszikkadt lélekkel. Mint a kor.)
Na de, ki versenyez itt kivel?
A jelen színháza a közelmúlt színházával… A jövő színházába vetett hit az eluralkodó szkepticizmussal… Személyesen a költő a versértés honi hagyományaival… És/vagy a néző a korral, amely gúzsba köti…
x
Az előadás technikai rendezője Török Marcell volt, a képet Meister Natália rögzítette. Vágó Majszin Éva, hangmérnök Párizs Misha.
