Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei / Nemzeti Színház
Terzopulosz stilizált világa Brechtnél is ridegebben vágja képünkbe a valót. Gépies emberek monoton ismétlődő, gépies mozdulatai jelzik a rettentő létezést, amelyben az elüzletiesedett szexualitást sugárzó, tűsarkú piros lakkcipő legalább akkora szerepet játszik, mint a kézről-kézre járó, véráztatta papírpénz.
Szűcs Nelli Fotók: Eöri Szabó Zsolt
„az ember a vizsgálat tárgya”
Theodórosz Terzopulosz nem ad feloldozást. Brecht ikonikus művével mocsokba fúló, vértől szennyezett tragédiák dúlta, fogcsikorgató kínokkal teli, Hieronymus Boschra is rácáfoló emberiségképet fest. Jóllehet a 30 éves háború idején gyermekeit sorra elvesztő markotányosnő története mindezt magában rejti, ám ott az a halvány reménysugár is, amelyet a Nemzeti Színház előadásának a végén csupán a vértől csöpögő történelemkönyvek helyettesítenek. S előtte még, elrugaszkodva immár a Brecht megidézte kortól, egy hatalmas kereszt a huszadik századi történelem áldozatainak a portréival. A világhírű görög rendező munkájának minden mozzanata a helyén van. Ez a leghátborzongatóbb benne. Az emberi történelem minden szegletét oda-vissza átjáró disztópia ugyanis olyan erővel jön le a színpadról, hogy nem lehet kitérni előle.
Nincs remény.
Sugározza a Kurázsit formáló Szűcs Nelli anyaságának minden archetipikus domborulata, fekete flamencoruhába bujtatott szexualitásának minden elfojtott rezdülése, pénzéhségének minden anyai fájdalmat felülíró, legyűrhetetlen kényszeressége. Vagy éppen az a zenei kísérettől megfosztott csupasz hang, amely zsigereinkig hatolva vonítja el Dessau dalait. Megalkotva ezzel a harmadik évezred modern markotányosnőjét, azt a kocsija helyett fekete koporsót vonszoló, egyszerre szánnivaló és ijesztő figurát, akiben a gyermekei elvesztésével keletkező űrt a permanens életveszélyt elfedő ügyeskedés, a vérben-mocsokban tobzódó üzleti szellem tölti ki. Az az emberi testek lüktető adok-veszekjében dúló, csak látszatra ártatlanabb adok-veszek, amelyben egy istenétől megfosztott világ égig érő keresztje alatt kötik pitiáner üzleteiket a – még – élők.
Terzopulosz stilizált világa Brechtnél is ridegebben vágja képünkbe a valót. (A színpadi látvány szintén a darab rendezőjének a műve.) Gépies emberek monoton ismétlődő, gépies mozdulatai jelzik a rettentő létezést, amelyben az elüzletiesedett szexualitást sugárzó, tűsarkú piros lakkcipő legalább akkora szerepet játszik, mint a piros színben tündöklő, kézről-kézre járó, véráztatta papírpénz. Csupasznak tűnő, sallangjaitól megfosztott világ ez.
Rejtőzködésre alkalmatlan.
Pénz, szex, hatalomvágy, a mindennapokat átjáró, elkerülhetetlen agresszió jellemzi. Brecht látnoki, a második világháború küszöbén íródott, háborús rémképe rátelepül a teljes emberi történelemre. A hétköznapok farkastörvényei közt farkassá szocializálódó emberiségre. A teljes emberi nemre, amely a szenvedését gépiesen hajszolt kényszereivel oldja. Úgy mint a pénz, a szex, hatalom, a másikat legyűrő agresszió…
Az előadás – mondjuk így – legördögibb mozzanata az a mosoly, amely e soha nem szűnő emberi apokalipszis figuráinak az arcára fagyott. A rettegő kisember félelmet sugárzó mosolya ez, aki görcsösen igyekszik e pokoli világban helyet találni… A hatalom gőgös mosolya, azé a hatalomé, amely vérfagylaló elszántsággal szivárog bele a mindennapi létezésünkbe… Egy világunkat kívülről figyelő entitás groteszk mosolya, akinek az arca e kába zűrzavart szemlélve torzul vigyorba… Schnell Ádám üzekedni vágyó papjának behízelgő mosolya. Varga József kupeckedő szakácsának szégyentelen mosolya. Nagy Mari fia megkínzatását végignézni kénytelen anyafigurájának a szívében rekedt mosolya. Kiss Anna Gizella e.h. Kattrinjának halálravált mosolya, miközben roncsolt hangszálai helyett dobpergéssel menti meg a várost.
De legfőképp azé a feketébe bújt luciferi figuráé, aki a színpad előterében állva biztató mosollyal kíséri a vérengzés soha nem szűnő emberi tragédiáit.
Bordás Roland feketébe bujtatott (a színlapon Mesélőnek és/vagy Halálnak keresztelt) alakja cinikus önelégültséggel figyeli az eseményeket – másik funkciójában a virtuális áldozatait – miközben nem kínál semmi egyebet, mint az elmúlás egyetlen egy, megváltó pillanatát.
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei / Nemzeti Színház / 1 óra 45 perc
