Alföldi Hamletje Budaörsön
Alföldi Róbert ezúttal egy suhancot, beképzelt, kábítószerező aranyifjút csinált az általa harmadszor rendezett Hamletből. Szinte biztos, hogy meg sem ölték az apját, ő vizionál borzadályos gyilkosságot, és ettől maga válik megállíthatatlan öldöklőgéppé.
Mertz Tibor és Pelsőczy Réka
Három meztelen fiatalember rohan be kezdésként a színre, feltehetően egy konditerem öltözőjébe, zuhanyozás után, a Budaörsi Latinovits Színházban. A címszereplő, Fröhlich Kristóf, és két barátja, Marcellus, Juhász Vince, meg Bernardo, Rákos Olivér nekilátnak felöltözni, közben dumálnak. Kora este lehet, a közelből olyan dübörgő zene hallatszik, hogy megremegteti a falakat. Ki is néznek az ablakon, hogy mi folyik, hogyan áll a buli? Nyilvánvalóvá válik, hogy az újdonsült király, Hamlet nagybátyja, és az őt sebtében a volt férje hirtelen halála után elvevő anyja meg a sleppjük buliznak, esküvői dáridóznak. És a három fiatalember is dáridózni fog. Ehhez való bemelegítésként kábítószeres tablettákon osztoznak.
Shakespeare Hamletje nem dajdajozott volna együtt a „vérnősző barmokkal”. A lehető legjobban elkülönült tőlük, hogy töprenkedjen a számára nagyon nem tetsző világ dolgain. Például a Tompa Gábor által pár éve Kolozsváron rendezett Hamlet, Vecsei H. Miklós alakításában, könyvekkel körülbástyázva magát begubózott, hogy minél inkább el tudjon mélyedni és határolódni. De ez a mostani Hamlet abszolút részese „e mai kocsmának”, amiben nem az elmélyedés, hanem a felszínesség dívik inkább. Könyvnek nyoma sincs. A bódítószer hamarabb előkerül. A tudatmódosítás nagyipari méretekben folyik. Így nem meglepő, hogy a tudatmódosított agyakban a valóság másnak látszik, mint ami. Például Hamlet az öltözőbe belépő idős takarítót, miután már bódult állapotba került, meghalt apja szellemének nézi. Bregyán Péter vödörrel, felmosóronggyal, roggyant lábakkal, faarccal érkezik. Megfáradtan végezné a rutinmunkáját, amit feltehetőleg a háta közepére sem kíván, de hát a megélhetés, valószínűleg siralmas a nyugdíj.
A királyfi bekattanva „rákattan”. Bohózati szituáció. Vegzálja ahogy belefér, hiába próbál szegény szabadkozni, ráhagyja inkább a badarságot, így iparkodik leszerelni. De az nem hagyja annyiban. Fröchlich eljátssza azt az embert, aki fölényeskedve, mert tudja, hogy megvan hozzá a hatalma, felemelt hangerővel, mind fenyegetőbbé váló ábrázattal, ellentmondást nem tűrően, rákényszeríti az akaratát a többiekre. Teljes behódolást vár tőlük. Először az öreg törődik bele a látomásába, aztán a barátai is. Röhejes, ugyanakkor dermesztő, hogy senki nem meri képviselni a józan ész szavát. Erős kezdés. Érezteti ebben a közegben az erőviszonyokat. Azt, hogy Hamlet nem hős, inkább antihős. És inkább ellenszenves, mint szimpatikus. Erőszakos, akarnok fráter, úgy gondolja, hogy neki mindent szabad, és hát tényleg.
Fotók: Borovi Dániel
Alföldi naná, hogy megint a saját olvasatát vitte színre a Hamletből, ahogy tette ezt még fiatalon, több mint 25 éve A velencei kalmárral is, a csúnya véget ért Tivoli Színházban. A Hamletet harmadjára állítja színpadra. Először a nyitrai Divaldo Színházban rendezett energikusan elementáris produkciót belőle. Claudius dísztribünről tekintett le benne álságos mosollyal a népére. Hamlet majd szétrobbanva az idegességtől és a világmegváltó hevülettől, görkorcsolyázva száguldott keresztül-kasul a deszkákon. Az előadás groteszkbe, olykor már-már könnyed humorba fojtotta a bánatot. Diákos lendületű, kajlán szenvedélyes, ötletpetárdákkal teli produkció volt. Fütyült a darab bonyolultságára, nem „festett” finom ecsettel.
Kijelölt néhány főcsapást a színészek számára, ahogy Alföldi gyakran azóta is ezt teszi. Simán meghúzza a klasszikusokat a maga szándékainak megfelelően. Ezúttal még a címet is megnyirbálta. Lett belőle h.ml.t, így kis betűvel, magánhangzók nélkül, jelezve, hogy ez nem az a nagy, eredeti Hamlet, inkább csak annak mai, korszerűsített csontváza. El lehet játszani, egy szünettel, alig több mint két óra alatt. A világ már annyira szétesett, hogy a cím sincs egyben. És olyan rohanvást változik, a legrosszabb verzió szerint rohan a végzete felé, hogy Alföldinek az az akkor fölöttébb korszerű Nádasdy Ádám fordítás sem volt már jó, amit a Nemzetiben használt a darabhoz. Most Forgách András végképp mai verziójában, Bíró Bence dramaturgi közreműködésével, minden magasztosság kiiktatásával, abszolút köznyelven szólal meg a drámák drámája.
Jelenet az előadásból
Ami, jelezve a beszűkülő lehetőségeket, kastély helyett a Kálmán Eszter tervezte öltözőbe szorul vissza, ahogy a Karinthy Színház által adott Hamlet, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében, mindössze egy szobában játszódik. Nincsenek már nagy hősök és hozzájuk illő paloták, várkastélyok, egyénített, díszes jelmezek. Kálmán tervei szerint Hamlet és barátai menő, de mégiscsak tucat joggingokban „parádéznak”. Mertz Tibor és Pelsőczy Réka a király és a királyné viszont kiöltöztek, Gertrud még habos-babos, fehér menyasszonyi ruháját, Claudius türkizkék öltönyét, zsabós inggel viseli. Régimódiaknak tűnnek ebben a közegben, amiben zavarodottnak is látszanak. Nemigen értik, mi történik körülöttük. Uralkodásra valószínűleg alkalmatlanok. Hamlet apjának halálával nem véletlen, hogy totális káosz alakult ki. Káosz az országban, és ezzel együtt káosz a fejekben, és a vele járó kilátástalanság, parttalanság, téboly, gyűlölet, erőszak. Alföldi előadása számomra leginkább erről szól.
Meg a zavarosban halászó Poloniusról, akit Takács Katalin remekbe formál. Azt a típust érzékelteti, aki úgy hiszi, hogy a jég hátán is megél, pontosan tisztában van vele mihez kell alkalmazkodni, de aztán ő is csúnyán ráfarag. Lyukat beszél a királyi pár hasába. Körmönfontan magabiztos szófolyamával szinte megmukkanni sem engedi őket, úgy akar érvényesülni, a zavarosban halászni, hogy mindenáron bizonygatja a teljes valótlanságot, hogy Hamlet a lányába, Ophelia-ba való belehabarodása miatt zakkant meg, vált kezelhetetlenné. Ebben a verzióban pedig Hamlet nyilvánvalóan nem szerelmes. Ophelia, amilyennek Szőts Orsi remekül megformálja, egyáltalán nem magasztalni való szépség. Erőteljesen teltkarcsú nő, aki az alkatának egyáltalán nem megfelelő ruhát visel, és bamba együgyűséggel bámul. Szánni való lúzer, jóformán rá se hederít senki, ahogy az anyja sem, ő is csak eszközként használja a maga praktikáihoz. Chován Gábor Rosencrantz és Hartai Petra Guildenstern ebben a verzióban nem hajóznak a királyfival Angliába, ehelyett simán megfojtják őket a nyílt utcán, amit szintén az öltöző „testesít meg”, szóval gondolhatjuk azt is, hogy zárt ajtók mögött. De ez már az a következmények nélküli világ, amelyben a bűnökből sem csinálnak különösebb titkot.
Hartai Petra
Böröndi Bence Laertes szerepében fairnek tűnő, gondosan kivitelezett párbajt vív Hamlettel. Ám a tőr ezúttal is mérgezett… Hartai jön vissza Fortinbrasként, és Sas Zoltán Horatio képében amint elkezdi mondani mi történt itt, kapásból lepuffantja, majd határozott utasítást ad a holttestek, velük együtt minden bizonnyal, a múlt eltakarítására. Útban van a múlt is. Még ridegebb világ kezdődik. És ehhez emlékezetvesztéssel, teljes amnéziával kell megágyazni, hogy bármiről bármit lehessen hazudni.
