Tennessee Williams: A vágy nevű villamos / Székesfehérvári Vörösmarty Színház
Mert ő Blanche. A létezés emblematikus figurája. Már az volt gyerekkorában a Svábhegyen, tanárnőként Székesfehérvárott és a siófoki vegetáció közepette is, a Józsinak hívott Stanley-k társaságában. Háttérben a kilencvenes évek.
Blanche: Tóth Ildikó Fotók: Kiss László
Szívjunk el egy cigarettát.
Nem vagyok rendesen felöltözve.
Errefelé az nem számít.
Azt hihetnénk, hogy az erőszakkal az őrültek házába hurcolt Blanche története a végsőkig kitartó remény, a törékenység, az érzékeny szépség bukása egy arra méltatlan társadalomban – de nem. Itt az a világ bukik meg, amelyik tönkreteszi.
A Blanche-nak becézett Ilona egy szál bőrönddel állít be végső menedékként terhes testvéréhez egy vidéki lakótelepre. Muszlinruhákkal, bizsukkal, szőrmékkel. A jövőbe vetett hit tárgyi maradványait hurcolja magával, s az ehhez társuló megejtő naivitást. A remény elomló reménytelenségét. A múltját, a halottjait cipeli, akik lerágták róla a húst, egy tragédiába fúlt, bimbózó házasság zaklatott emlékét, önvádat és zsigereibe ivódott felsőbbrendűségi tudatot. Jobbító szándék kíséri az útját, az új iránti, mára már megzabolázott vágy, s az ezzel óhatatlanul együtt járó rombolás kényszerű ösztöne.
A pusztítás szelíd könyörülete.
Könyörületesen rombol. Szelíd melankóliával. Fájdalmas gyönyöre csak azt töri össze, ami nem működik. Ami alpári, ami felszínes, erőszakos és hazug. Sorsába fáradt, törékeny szépségű Pandora, az istenek teremtette első földi nő, aki egy felessel a kezében az istenek akaratát teljesíti be, miközben törékeny álmait kergeti. Tóth Ildikó az antik hősnőkre formált Blanche milliónyi arcát mutatja. Már a legelső pillanatban. Az önnön érzékenységébe fásult kecses szépséget, szemben a környezete lusta nihilbe süllyedt, ostoba tudatlanságával, pattanásig feszülő agresszivitásával.
Tóth Ildikó és Varga Lili
Tennessee Williams drámájának átirata a rendszerváltás lehetetlenségéről is szól. A sorsokba kódolt reménytelenségről egy reményekkel kecsegtető korszakban. Arról, hogy a jelen kilátástalansága miként pusztítja el a majdani jövőt. Egy lerombolt társadalomról, amely képtelen magát újjáépíteni. A pillanatról, mikor rádöbbenünk, hogy az élhető jövő helyett csupán üres lelkeket látunk. A rombolás után nem maradt semmi.
Csak a nihil…
Az amerikai szerző kultikus művének térből és időből való kiszakítása a maga sutaságaival, oda nem illő, beleapplikált szereplőivel együtt – rendre fölbukkanó, homályos identitású férfi és női figura – izgalmas olvasatot ad. (A remekművek belső arányai eléggé érzékenyek, jó vigyázni velük.) Az előadást rendező Bagó Bertalan és Tucsni András dramaturg korunkra reflektáló szövegváltozata a második világháború utáni Amerikából egyenesen ide, a legendás kilencvenes évek Közép-Európájába helyezi a történetet. New Orleansból Siófokra. Ott landol Blanche Székesfehérvárról és ez a magyarázata annak is, hogy miként lesz Stanley Kowalskiból Balogh Józsi, Stellából Csilla, a nővéréből pedig az az Ilona, akit anno az apja becézett Blanche-nak. Aztán valahogy végleg ráragadt.
Mert ő Blanche. A létezés emblematikus figurája.
Jelenet az előadásból
Már az volt gyerekkorában a Svábhegyen, tanárnőként Fehérvárott és a siófoki vegetáció közepette is. A Józsinak hívott Stanley-k társaságában, akik ‘éljen a rendszerváltás’ jelszóval bulizzák ki maguknak a lehetőségeket, akik kicsiben utaznak, mert az olajszőkítést meghagyják a nagyoknak, és akikben – ha őszinték akarunk lenni – nincs semmi rossz szándék. Ők maguk az élet. Szerethetők is, ha úgy akarjuk. Belerongyolnak ugyan az állapotos feleségükbe, de minden ilyesfajta megmozdulásukat az egzisztenciális bizonytalanság okozta stressz és a család iránti aggodalom vezérli. Azt, persze, nem díjazzák, ha a feleségük nővére (esetleg bárki más) szembesíti őket olyasmivel, amivel nem akarnak szembesülni. Amit jól bevált napi praxisuk szerint sörrel és röviddel fednek el.
Kádas József Józsija kifejezetten jóravaló figura. Átlagos külsejű átlagférfi, aki csak akkor veszélyes, ha kijön a sodrából. Így szocializálódott. Mellette Sághy Tamás Hercege igazi helyi látványosság. Couleur locale. Baseballsapkás, hosszúhajú outfitje remek – díszlet, jelmez: Vereczkei Rita – értékrendje még inkább. (Egy-két pofon elmegy, de terhes asszonyt nem rugdalunk.) Kricsár Kamill mélán málé Kórója szintén nagyon ott van. Látványos idióta, akinek vannak ugyan érzelmei, de képtelen fölmérni, hogy Blanche személyében kivel hozta össze a sorsa. A férfiak figuráit tökéletesen egészítik ki a feleségek jól asszimilálódó nőalakjai, Varga Lili szolidan lázadó, extravagáns Csillája és Kiss Diána Magdolna mint trendi cipőkön billegő modern menyecske, új nevén Irma. (Már, már a kőkorszakból.)
Kádas József és Tóth Ildikó
Háttérben a kilencvenes évek.
Egy bimbózó, reményteli új világ szélsebesen elvirágzó korszakát látjuk a maga végső, megmásíthatatlan reménytelenségében… Egy világot, amely kezdettől fogva magában hordozza a saját bukását… Amely tehetetlenül rója a saját köreit s nem jut előre egy tapodtat se, mert nélkülözi a fogékonyság minden formáját… Benne a különös, áttetsző szépségű Blanche, egy hervadásra ítélt virág utolsó előtti pillanatát. Mikor a legszebb
