A Királyi Úton – Freeszfe
Régen láttam ekkora hőfokon izzani ennyi ifjú játszót egyszerre.
Elfriede Jelinek egyik legújabb szerzeményét itthon ősbemutatóként a Katona József Színház színpadán hallhatta és láthatta a hazai közönség 2019-ben, Máté Gábor rendezésében. A 2018-as amerikai elnökválasztást követően megszületett A királyi úton című szövegfolyam a populizmus világszintű térhódításáról, a propaganda eszközéről, egyre terjedő kultuszáról és a szlogenek mögött megbúvó érdekekről is szól. És arról is, hogy a király, a vezér jelensége hogyan szilárdul meg egyre jobban a politikában. 2019 óta Jelinek szövegének jelentősége és igazságtartalma nem lett halványabb az elmúlt években.
Június után ősszel is megrendezték a Freeszfe hallgatók színházi és filmes bemutatkozásául szolgáló Freeszemle-t. Ennek részeként a salzburgi premier után itthon az Örkény Színházban mutatták be a Jelinek drámáján alapuló A Királyi Útont. A Freeszfe és a salzburgi Mozarteum diákjainak előadása a német akciószínház elemeiből építkezik. Christoph Lepschy dramaturg az eredeti mellett osztrák és magyar populista szövegrészeket, illetve példákat emelt be a végső változatba, amely keverten angolul, németül és magyarul hangzik el a fiataloktól.
A soknyelvűség a mindenkit érintő általános érvényt fejezi ki. Ez ugyanakkor a nemzetközi koprodukció természetes velejárója is Volker Lösch, Antal Bálint, Dyssou Bona, Nyári Ádám és Henry Schlage rendezésének. Az alkotók izgalmasan bánnak ezzel a keveredéssel és a populizmus sokféle oldalát mutatják meg, amikor párhuzamot vonnak Magyarország és Salzburg jobboldali vezetése között.
Közös és kiscsoportos jelenetek váltakoznak a villogó fények és az ütemes, drum’n’ bass és techno alapú zenék kíséretében, miközben javarészt a színészek deklamálják, kétségbeesett dühvel és haraggal ordítják véleményüket, gondolataikat és érzéseiket a (jobboldali) populizmus és a propaganda jelenleg leginkább felkapott témáival kapcsolatban: gazdasági helyzet, LMBTQ, vallás, bőrszín, nemzet, bevándorlás stb.
A szenvedély és az intenzitás erőssége a színész- és rendezőhallgatók érdeme. Régen láttam ekkora hőfokon izzani ennyi ifjú játszót egyszerre. Maité Dárdano, Ben Engelgeer, Lenz Farkas, Lisbet Hampe, Kárász Emese, Amadeus König, Hongji Liu, Natalja Maas, Valerie Martin, Nyári Ádám, Gergő Ódor, Samudovszky Adrián, Baris Özbük, Rezes Dominika, Frida Stroomer, Szacsvai István, Szekeres Blanka és Udvari-Kardos Tímea teljes egészében együtt él az előadással. Azonban az olykor demagógnak ható verbális gesztusok mennyisége túlzott, a folyton a közönség képébe tolt (sok esetben azért érthető) dühkitörés mértéke pedig itt-ott szájbarágós. Ezzel együtt is érződik, hogy a polgárpukkasztónak szánt motívumok – nadrágletolás, a nemzeti zászlók ruhaként való használata stb. nyomán óriási feszültség, keserűség és fájdalom szakad fel az ilyen politika miatt elvesztett egyetem, a kilátástalanság, a megosztottság és a generációk közti konfliktus kapcsán. Az osztrák fiatalok hasonló megkülönböztetésről és jövőtlenségről számolnak be, hozzátéve, hogy ők attól is félnek, olyan állapot lesz lassan Ausztriában, mint Magyarországon. Lám, lám, az Örkénybe kell jönnünk ahhoz, hogy a fiatal osztrák színészhallgatóktól megtudjuk: mércék lettünk.
Ettől a nagy érzéscsomagtól hiteles A Királyi Úton – még akkor is, ha a szöveg izgalmassága mellett a rendezők kevés lehetőséget aknáznak ki a színházi eszközök tekintetében. A kiscsoportos és tömeges kiállások és skandálások, illetve tüntetésekre hajazó koreográfiák mellett több más vizuális elemet, transzparenst is elbírt volna az esztétikailag kiszámítható előadás.
Az viszont biztos, hogy a művészi úton kifejezett harag és a mindenféle szempontból szabadabb világ utáni vágy nemcsak ezen generáció egyik legerősebb sajátossága. Senki sem szeret az általa nem kedvelt király útján kényszerítve sétálni, mindenki óhajtja az elágazásokat, a gőzkieresztésen túl. Pláne ők. Salzburgban, Budapesten és úgy amúgy az életben.
