Péntek Imre verse
nehéz felnézni a viruló ciprusokra
melyek gőgösen lengenek a csillapíthatatlan szélben
elbotorkálni a kitaposott ösvényeken
a közöny kőkemény körülményeitől szorongva
bár nincsenek csodák
a simára söpört márványlapokon
még derengenek az elhullajtott angyalléptek
valamit keresünk itt
talán megváltódásunk nyomait
amikor meggyújtjuk a vásári bóvli mécsest
s a lengő kicsi lángban felfedezzük
az elporladt távlatot a hamisíthatatlan méltóságot
viseljük súlyát az eltékozolt ígéretnek
tétován apróságokat igazítva helyre tesszük
a földi kellékeket hogy elégtételt adjunk
a nem csillapuló vágyakozásnak
egy lehetetlen örökélet után
a hamu lebbenése az elporladás biológiai szenvtelensége
a csontok csalódott csörömpölése
megfoszt maradék illúziónktól is –
s mégis a titkolt meggyőződés megdobogtatja
bensőnket
a félbe maradt Éden
nem lehet másé csak a miénk
