Péntek Imre
Hamvas
Nem illendő, ha önmagáról beszél,
pedig száján az ősi fuvola,
és fújja azt az elcsépelt szeszély,
mint akinek nincsen otthona.
Az önérzete mégis lomhán átjár
kavicshalmot, szikkadt hóhegyet,
s a végveszély sem könnyű hátrány,
ha levelet küld a címzett senkinek.
Úrnak is mondhatná magát,
valaki kopog és kérdezi: ki az?
És könnyen leomlik valamennyi gát,
s lelkére ég a sebtapasz-vigasz.
Mohai
Bátyja hazavitette a halált,
mert könnyű volt, akár egy tollpihe,
s földbe rejtette elnémult szavát,
amit ráhagyott volna senkire.
Szólt a szeptemberi áhítat,
melyet a földön vén puli terel,
és indulnak a póznák, mint a vak,
jár a menet, föl-le és le-fel.
A Hidegház egyelőre vár ránk,
fagyosan őrzi dermedt dalmata,
a túlélés csak istentelen ábránd,
hatos kockák hűvös halmaza.
